Miért mondják sokan, hogy igazából mindenki más és aki különcnek érzi magát, igazából nem is az, csak az akar?

Nagyon sok dologban veszem észre - a legapróbb napi rutinbeli szokástól kezdődően az életfelfogásokig -, hogy egyszerűen borzasztóan kirívó vagyok. Ez sok nehézséget okoz a mindennapokban és sok vitát.

Például nem nézek sorozatokat, filmeket alig. A filmek közül a legnépszerűbbek általában be se jönnek.

Sok dologban, amiben általában meg tudják mondani az emberek, hogy inkább ez vagy inkább az, én a kettő között vagyok.

Vagy sokszor mondják, hogy túl egyszerűen látom a (bizonyos) dolgot, nemcsak a két véglet van. Más dolgokban én érzem azt, hogy a többi ember gondolkozik végletekben.

Nehéz elfogadnom magamat, nehéz önbizalmat szeretni. Ugyanakkor változni is lassan tudok... Sok a konfliktus, a meg-nem-értés.

Emellett hallgatom, hogy nem is vagyok különc, csak az akarok lenni. WTF? :(

Amúgy a különc <> különleges.

A különleges lenyűgöző ember. Sok pozitívum van benne, nincs defektje, számottevő jellembeli és szokásbeli hiányossága. Viszont van benne egy pozitívum.

Én különc vagyok. A különc jellemében egy helyen pozitívum van, viszont a másik oldalán hiányosság.

Az én olvasatomban.