Hogyan legyek a nem túl vidám életem ellenére jókedvű, boldog fiatal?
Nincs valami boldog életem, haverjaim nincsenek, nem képesek a fiatalok elfogadni ilyennek amilyen vagyok. Semmi célom sincs a jövőre nézve, 17 éves vagyok és még nem is tudom mit szeretnék munkának majd. (Talán annyi, hogy buszsofőr majd szívesen lennék, de az kitudja összejön-e)
Itthon se túl vidámak a körülmények, az anyámék nem valami szórakoztatóak, 1 hét nyaraláson kívül sehova nem visznek el soha, nem akarnak menni sehova. Ezenkívül minden áldott hétköznap délután, amikor az anyám hazajön a munkájából, véghallgathatom a nyavajgását kb. azt hogy milyen szar meg fárasztó neki a munka (persze nem pont így fogalmaz). Szóval tőle is többnyire negatív dolgokat hallok csak, és ha még jó kedvem is van véletlenül, ez biztos hogy kicsit elrontja.
Mivel nincsenek haverjaim nem járhatok bulizni, szórakozni, csak a magányos biciklizés, séta, buszozgatás a környéken az maradt nekem.
Tudom, hogy sokkal rosszabb is lehetne az életem, nem is ez a bajom, de én így nem vagyok boldog, hogy lehetnék mindezek ellenére én is boldog, átlagban jó hangulatú, mint a többi fiatal? Mert szeretnék egy boldog, pozitív ember lenni, és élvezni az életemet ami kitudja meddig tart.
Kapaszkodj a buszvezetésbe,látod,mégiscsak van célod! Legyél buszvezető,szép cél. 24 éves korodig mondjuk várnod kell vele,de előtte elmehetsz 3 évig kamionozni.
Amúgy én is buszsofőrnek készülök,ha gondolod,írhatsz.
"Apróbb örömök néha engem is érnek"
koncentralj ezekre...probalj meg vki baratot talalni..az is lehet, hogy lenne olyan aki baratkozna veled, de ha nem kezdemenyezel akkor senki se jon oda hozzad ,hogy na legyel a baratom...vkinek el kell kezdeni a kezdemenyezest....
ha talalsz egy baratot, akkor vele is elmehesz biciklizni, setalni, kirandulni es nem kell otthon anyukadat hallgatni..
"nem képesek a fiatalok elfogadni ilyennek amilyen vagyok" te elfogadod magad olyannak amilyen vagy?
,mert ez a boldogsag es a pozitiv emberseg alapja...
kene egy kicsit onmagaddal is foglalkozni...pl leirni milyen vagy, milyen szeretnel lenni, mit szeretnel elerni az eletben stb stb...aztan mikor meg vannak ezek, akkor az iranyba tenni valamit...tehat ha pl felirtad, hogy nem akarsz maganyos lenni, akkor vhogy el kene kezdeni keresgelni embereket, es bartorsagot venni magadon, hogy megszolitsad oket, v elhivjad oket vhova..stb stb....
Ha van egy célod akkor azt próbáld meg elérni. Ha buszsofőr szeretnél lenni akkor tegyél érte és előre is sok sikert hozzá. Azon hogy boldogabb légy segíthetnek az állatok. Ha a szüleid nem engedik h legyen kutyád, macskád vagy valamilyen állatod akkor segíts menhelyeken, vállalj kutyasétáltatást. Aközben meg is ismerkedhetsz emberekkel mert az állatos emberek közvetlenebbek.
Remélem tudtam segíteni.
"Találj barátokat" ez a leghaszontalanabb ötlet, nem véletlen hogy eddig se találtál. Csatlakozom az előttem szólókhoz, ragaszkodj a célodhoz, ha azon munkálkodsz hogy azt elérd, sok érdekes élmény ér majd, és akkor nem fogod azt érezni hogy pocsékba megy az idő.
Ha a buszsofőrködés akkor az, ezen kívül még lehet egy csomó másik: izmosnak lenni, bejönni a csajoknak, művelődni, stb. Ezek által akár haverjaid is lehetnek, lényeg hogy ragaszkodj egy-két dologhoz és vidd végig.
Hasonló gondjaim voltak 17 évesen mint neked, de én addig se jutottam hogy lett volna akár egy célom is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!