Dilemma. Ismerősöm legtöbb panasza tizedrangú az enyéimhez képest, ezért fárasztó és értelmetlen hallgatnom - MÉGIS SZERETNÉK FIGYELMES és odaadó lenni felé. Mi lehet a megoldás?

Kedves előző. Ezt írtad:

"Miből gondolod,hogy tizedrangú? Nem lehet,hogy csak te érzed a sajátjaidat nagynak? Mindenkinek a saját baja a legnagyobb."

Ez egy túláltalánosított klisé. Nem minden esetben igaz.

Nagyon súlyos problémáim vannak. (Egyébként nem tehetek ezekről, mivel körülményeimből fakadnak, alapvetően születési körülményeimből, mármint ezek egy jelentős része.)

Kedves első beíró, idézlek:

"Ha faraszto, es nagyon lehuz, akkor jobb lenne ha elkerulned egy darabig, hisz a magad dolgai fontosabbak mint mase.

CSak akkor tudsz igazan figyelmes lenni masok fele, ha te is rendben vagy. "

Ez igaz, csak hogy mit lehet tenni vajon sok évtizedes probléma esetén, mely igen súlyos, és se nem tehetek ezekről, mivel a körülményeimből erednek, nagy részük születésemtől fogva, másrészt meg igen nagy kiszolgáltatottsággal jár, ezért nem sikeres a megoldása évtizedek óta...

Másrészt meg nem akarom őt elkerülni, mert nagyon fontos és kedves ismerősöm. Ő nem tehet arról, h neki sokkal enyhébb problémái akadnak csak, sőt, én empatikus, odaadó lelkivilággal bírok, és szeretek segíteni mások lelki baján, gyakran sikerül is, minimum inspirációval, vagy legalább hogy meghallgatom a másikat. Csakhogy néha besokallok, épp elég az átlaghoz képest sokkal súlyosabb, és kilátástalannak tűnő bajaimat viselni, mint gyakran mások baján segítenem, vagy akár csak meghallgatnom a jóval enyhébb bajaikat... Más részről meg jó érzés nekem meghallgatni a hozzám közelállókat, sőt, általam alig ismert emberekkel is sokszor megtettem, "kósza" beszélgetések során is például. Kivéve, amikor átmenetileg nagyon lehúznak a saját, náluknál sokkal súlyosabb problémáim....

"meg kene neki mondani, hogy ne haragudjon de manapsag ugy erzed, hogy lefaradsz mikor a panaszait hallgatod,holott

neked is vannak problemaid stb stb vagy ha erre nem vagy kepes, akkor mikor elkezd panaszkodni, akkor masra kene a szot terelni, valahogy leallitani, hogy ne csinalja tovabb.."

Én hiába mondom... nem érti meg. Pedig jó barátom az illető, fontosak vagyunk egymásnak. Csak hát mivel nem tapasztalt túlzottan súlyos gondokat a saját életében még, ezért nem képes felfogni, milyen lehet ami igazán súlyos állapot... Ezért veszi természetesnek, h időnként ecseteli a saját baját, ugyanakkor valamiféle közepes kellemetlenségnek hiszi az én problémáimat, hiába egyértelmű a szavaimból, a részletekből, hogy mennyire nagyon súlyosak a problémáim.

Előzőnek:

Ez valóban nem verseny. A probléma lényege, hogy képzeld magad elé, hogy van egy ember, aki születésétől jóindulatú, és ezt folyton kihasználják, bár nyilván nem tökéletes ez a személy, ahogyan senki sem az. Az illető mindenesetre törekszik a hibáin javítani, viszont nem a jó szándékával van baj. Nem csak kihasználják az illetőt, de gyerekkora óta gátolják minden lényeges téren: a praktikus és szociális tényezők megtanulásától kezdve azon keresztül, h szociálisan példát nem mutatnak számára és pszichésen zaklatják, trükkös módon akadályozzák, h emberi kapcsolatai legyenek, már gyerekkorától; kamaszkora óta még súlyosabban zaklatják, felnőtt korában nem ecsetelném, milyen szintű a zaklatás (konkrétumokat nem közölhetek), ellehetetlenítik minden téren, magányos, anyagilag semmi lehetősége, mert felnőtt korára minden lényeges téren -emberi kapcsolatok, anyagiak, részben testi egészség- hiányt tapasztalt a környezete miatt. Mindene, ami van, önerejéből érte el, erre elsősorban érzelmi és értelmi vonatkozásban volt lehetősége. És mivel mindeközben -nagyon finoman fogalmazva- mindennaposan zaklatták, így is épp elég nagy siker, hogy a külvilágban nagyjából boldogul, de magányosan, a környezete miatt, amiket okoznak neki pici kora óta. Számos intellektuális és érzelmi téren az átlag jóval enyhébb szintet ért el, holott ilyen súlyos "zaklatások" az embereknek eg igen kicsi hnyadát érik, mint X-et, pláne kicsi kora óta. Testi betegségek és testi fájdalmak is körítik időszakosan az életét. Gyerekkorában a gyerekek, felnőtt korában a felnőtt emberek visszaélnek testi problémáival és kiközösítik, zaklatják. Se pénze, se barátai, pedig törekszik rá. Elzárt, kicsi, intellektuális bűnözőkkel teli kis településen tengeti felnőtt életét továbbra is becsületesen, mindennapos zaklatásoknak kitéve. Örül, ha időnként minőségi ételhez jut és hogy lakhat valahol.

Felnőtt korában olyan magas szintre fejleszti lelkierejét, h a körülményei ellenére többször igyekszik önerőből kitörni a környezetéből, de minimális lehetőségei megátolják, többségében jó tanulmányi múltja ellenére is. Elvállal minden féle fizikai munkát, amikor végrelehetősége adódik, máskülönben megyéjében kizórólag protekcióval juthatna hozzá, leszámítva a műszakozást, amit -elsősorban- zaklatott élete miatt nem vállalhat. Ezenközben lelkiereje része, hogy autodidakta módon, diplomaszerzáse előtt és után is képezi magát, alternatív képességeket szerezve -diplomája más jellegá, szintén segítő szakma-, melyekhez affinitása van. Nem beszélve arról, h másoknak evvel, valamint ösztönös és veleszületett empátiájával hatahtós segítséget nyújt többeknek, önzetlenül, elelnszolgáltatást nem várva.

Nem sorolom a tovább, képzelj el egy ilyen lehetőséggekkel, lelkierővel, jóindulattal élő és felnövekvő, és -finoman szólva- mindennaposan zaklatott illetőt, akit nevezzünk X-nek.

Van egy másik illető, nevezzük Y-nak. Y szinte az első ember, aki meghallgatja X-et rendszeresen, sőt, hónapokon át. X alig tér magához, h végre legalább részben felszabadulhat a nyomás alól, amit élete súlyossága és az elfojtott érzelmek és gondolatok kiengedése okoz neki, hiszen korában nemigen volt ,aki meghallgatta őt, inkább ő, X hallgatott meg másokat addig (felnőtt éveiben), empatikusan.

Ugyanakkor képzeld magad elé, hogy Y-nak minden olyan tekintetben semmiféle különösebb problémája nem adódott életében, melyeket most az előbb X esetében mind elsoroltam. Ugyanakkor Y olykor elpanaszolja a saját problémáit arról plédául, hogy egyik rokona, akit közel érez magához, lelkileg eltávolodott tőle, valamint kissé lekezelően viselkedik vele néhány éve. Ezentúl még 1-2 hasonló szintű esetet panaszol életéből, és a hónapok során egértelműen érzékelteti, hogy csak ilyen jellegű problémái voltak szinte, ebből is csak néhány fajta, meg 1-2 életterületen hiány, de szinte minden más lényeges téren bőséggel ellátta a sors őt, miközben csak félig-meddig kellett tennie érte.

KÉRDEZEM ÉN ezek után: még mindig azt gondolod, hogy talán nem léteznek olyan életkonfigurációk, melyek súlyossága élesen eltér egymástól?

Az egy dolog, hogy Y személy saját magához képest a saját problmémáit nehéznek éli meg, elakad pszichésen is, holott szakember is segít neki humazos ideig, a családja is, a barátai is, aki utóbbiak többsége mindig is mellette állt lelkileg és anyagilag.

X viszont -ritka kivételes és rövid időszaktól eltekintve- sose akadt el érzelmi és intellektuális problémái megoldásában, csak anyagilag votl mindigelakadva, de hát segítséget nemhogy sose kapott X senkitől se szellemileg, se érzelmileg, de sőúlyosan zaklatták őt pici kora óta, és épp csak hozzájutott minimális étkezési ellátáshoz és van hol laknia - ezen túl magáűra volt utalva mincen más voantkozásban, de még rendszersen akadályozták is ebben X-et, gyerekkora óta.

Kérdem én: hogy lehet az, h X mégis talpon volt mindig lelkileg, Y meg összeomlik eg fűszáltól is? És hogy lehet h szerinted nem lehet összehasonlítani oylan eseteket, életeket, amely életek közötti súllyosság különbsége ordító?? Hogy lehet az, hogy Y nem érzékeli, hogy X élete nagyságrendekkel sőlyosabb az övénél, vagy ha érzékeli, hogyan feltételezheti, hogy a saját problémái égbekiáltóak?? Hogy lehet az, h Y tehernek érzi meghallgatni X panaszait, holott X-et soha senki nem hallgatta meg szinte, leszámítva néhány kivételes esetet korábban, holott X személy korábban, legalábbis nagykorú éveiben számos személyt empatikusan meghallgatott, sőt, autodidakta tanulmányait felhasználva hasznos segítséget nyújtott a hozzá fordulóknak, ingyen és önzetlenül... Mitől olyan nagy tehet Y-nak, hogy X alig fogy ki a szóból, mert kontrollálatlanul kitör belőle a panaszáradat a korábbi évtizedeiről? Holott X boldog volt, h másoknak örömet okozott avval, h meghallgatta őket és segített nekik, holott X élete, gondjai igen súlyosak (bár mivel konkrétumokat nem említhetek, ez a fok nem tudom mennyire ment át a leírásomból). És a saját gondjait mitől hiszi olyan nagynak Y?

(Természetsen X és Y nagykorú személyek.)

A leírásom közepén szerepel egy pontatlan megfogalmazás, kimaradtak az "ember" és a "többsége" kifejezések, az "átlag" szó után:

Számos intellektuális és érzelmi téren az átlagEMBEREK TÖBBSÉGE jóval enyhébb szintet ér el.

Találtam leírásomban még egy mondatot, mégpedig a végefelé, amely mondatomnak az elején az elírásomat nem biztos, hogy meg lehet fejteni egyértelműen; helyesen:

Mitől olyan nagy TEHER Y-nak...?

(Nem pedig "tehet".)

Ha érzékeled a leírásomból: X-nak ellenben nem volt sose teher másokat meghallgatnia, sőt örömnek élte meg, pedig energiáját megállás nélkül sajnos elvenni igyekezett a környezete, gyerekkora óta, pl egyre súlyosabb zaklatásokkal. A maradék energiáját mégis önfejlesztésre és mások segítésére szánta felnptt korában.

Bár ő (X) se tökéletes, hiszen mire megismerkedett Y-nal, akkora már átmenetileg, hónapokra elfogyott a másokra fordítandó energiája.

De hát ezt csodálod? Eleve az csoda, h eddig kitartott X személy!! És hogy nem adta fel, csak átmenetileg fáradt el másokat segíteni. Ez nem azt jelenti, h bántott volna másokat! Azt sose tette. Eleve az önvédelmet is csak relatíve későn kezdte alkalmazni, nemhogy bántott volna bárkit is X, sőlyos élete közepette...

**************************

Ja, és súlyos zaklatás alatt ne valamiféle durva "szivatást" érts, vagy hasonlót. A fokozatot, mondom, nem említhetem, csak azt, hogy annál sokkal súlyosabbról van szó. Elmekórtani eseteknek volt kitéve X személy mindig is, elég ha ennyit elárulok. (Evvel nem azt mondom, h mindenki elmekórtani eset volt körülötte, hanem hogy épp elegendő számú ilyen személy volt körülötte kicsi kora óta, sajnos.)