A depresszió legyőzése hazugság?
Figyelt kérdés
Rövidre fognám: Egy ideje már észrevettem, hogy az az adós és ritkán kapós ember vagyok, aki sokat ad, de keveset kap. Talán közre játszik az is, hogy már 4 hónapja szerelmes vagyok egy lányba, de emellett maximalistának is tartom magam, és, ha valami nem sikerül, akkor azon nagyon össze tudok törni. Küzdősportot űzök, judozom, már 4 éve kemény erőfeszítésekkel, évente 1-2 edzés kihagyással, és elég rendesen próbálok izzadni is edzéseken. A baj az, hogy már 4 éve nem nyertem semmit. Nem az éremre és a helyezésre hajtok, de egyszerűen félek a veszteségtől, és ugye ez az önbizalmam is rendesen leveszi, ennek következtében a szimpátiámnak sem mondhatom el, nem is merem elmondani neki, hogy mit érzek iránta. A szüleimmel nem ápolok valami jó kapcsolatot, amikor csak tehetem kerülöm őket, csinálják az ő dolgukat én is az enyémet. Edzés mellett itthon szabadidőmben kreatív munkákkal próbálom lekötni magam/elterelni a figyelmem, versírás, rajzolás, illetve programozást tanulok. Szeretek utánanézni a dolgoknak, ezért a google segítségével utána néztem a depresszió leküzdésének, de mindenhol csak azt tömik az ember fejébe és azt próbálják elhitetni vele, hogy nincs egyedül, az élet szar és állja a pofonokat, akármennyit is kap, egyszer jutalma is lesz. Akkor kérdem én, ennyi edzés mellett (heti 3x1,5 óra edzés judo, de birkózásra is járok, ami még + heti 2x1,5 óra, valamint hétvégenként futok 10-15km-et a városban, illetve minden edzés végén erősítek, egyelőre még csak 200 hátizom és felülés, és 80 fekvő, de később emelem, ez folyik már 4 éve, a birkózást pár hete tettem hozzá), miért van az, hogy állandóan csak veszítek? A tanulás az iskolában egyre rosszabb, nehezebb, kitűnő tanulmányi eredményeim voltak, most viszont rá sem merek nézni a könyvekre, nem is félek a rossz jegytől, egyszerűen csak muszájból elfogadom, hogy nem megy és az nem megy. Szóval, szeretném akkor tapasztaltabb emberek tanácsát kérni, mit tehetek?2013. szept. 15. 21:00
1/7 acelsziv válasza:
Nem azzal fogod legyőzni a depressziót, hogy sz*rrá edzed magad. Az edzés hasznos, az igaz. Vannak barátaid? Csinálsz valami hasznosat? Segítesz bárkinek bármiben? És hasznos dolog alatt azt értem, ami másnak is hasznos lehet. Mert ezek fogják adni az önbecsülésedet, ami hozza az önbizalmat is.
2/7 anonim válasza:
Nem vagyok tapasztaltabb nálad, de rosszul értelmezed az élet lényegét...mindenki másban hisz, én speciel a lélekvándorlásban. Ha tapasztalatlanul, úgymond "csukott szemmel" halsz meg, létrejön a lélekvándorlás, és új testben pottyansz megint a világba, és ez addig ismétlődik, míg valóban "felébredsz" és megérted azt amit a csukott szemű emberek nem, ami azután következik, arra neked kell rájönnöd...ez is egy elmélet, amit én is gondolok és osztok. Nem feltétlenül kell hinned ebben, és le is lehet pontozni, de én eszerint élek.
3/7 A kérdező kommentje:
Őszintén nem akarom szarrá edzeni magam, de más megoldást nem találtam, ráadásul rendesen leköt és feszültség levezető, talán még ezért is vagyok ép és öngyilkosságtól mentes gondolkodású. Barátaim? 1-2 akad, de nem az iskolában, ha most kapásból mondanom kéne neveket, csak 2 ugrana be, aki városban él, de össze-vissza is csak 4-5. Nem szeretek diszkóba járni, ezért nem is sok barátom van, ezeket az embereket nem szeretem, és, ha tehetem csak akkor kommunikálok velük, ha kérdeznek. Hasznos dolgot? Igazából nyári szünetben számítógépeket szereltem, hirdetéseket raktam ki, hogy áron alul, persze illegális, de mi legális ebben a kib*szott világban? o.O Talán ez az, ami megkönnyítette a városbeliek életét is.
2013. szept. 15. 21:21
4/7 A kérdező kommentje:
Kedves második, mindenki hisz valamiben tény, én csupán a szerencsében, de a lélekvándorlásban nem igazán. Azt akarod mondani, ha valamilyen komolyabb hitet követek az segíthet?
2013. szept. 15. 21:22
5/7 anonim válasza:
ez nem komoly hit, és ne szükségből kövesd :) ez nem olyan mint a vallás, szimplán csak nem elégszem meg az oktatási rendszer által nyújtott, iskolában tanulható tudással, hisz biztos hogy nem fedi a valóságot teljesen. :) egyszerűen csak nyitva tartom a szemem, érdeklődöm minden iránt, megfigyelek mindent, és vallom azt az elvet hogy azt kapsz amit adsz...:) elég bonyolult amúgy, én is csak most ismerkedtem meg vele, és rájön az ember, hogy nagyon sok mindent nem tud
6/7 A kérdező kommentje:
Azzal én is egy szinten állok veled, hogy az iskolában tanulható tudás az életben gyakorlatilag 99%-ban felhasználhatatlan. Éppen ezért is tanulok programozni. Amúgy vizsgálni dolgokat én is szoktam, szeretem, ha van valami új és nekem kell megtalálni a legjobb módszert, de ez még mindig nem fedi a kérdésemet. A hobbi lehet kikapcsol, de nem segít elő a kapcsolati fejlődésben...
2013. szept. 15. 21:33
7/7 anonim válasza:
Emberi kapcsolatok terén nem tudok mit mondani, erre vonatkozott az "azt kapsz, amit adsz" elv... természetesen nem a kihasználásra gondolok, itt függ össze a megfigyeléssel :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!