Az égő házból kit vagy mit mentenél ki?

Nem saját gyerekünkről volt szó amúgy hanem egy ismeretlenről. Sajátom meg nem lesz úgyhogy a probléma meg van oldva. :)

Az első kettő! Hogy miért? Hát azért mert a kutyáim jelen pillanatban egyenrangúak egy gyerek életével.

Igen, idióta 18 éves kölyök vagyok. :) Nem várok el senkitől semmit, felőlem hagyjanak ott bár ez rossz példa mert ebben az esetben nem kell választani egy számomra fontos személy és egy ismeretlen között. De én ugyan nem leszek mérges senkire. :) Én nem bántok senkit. Hol van leírva hogy nekem segíteni kell máson? Akkor mi a bűnöm? Amíg nem ütközök törvénybe, azt teszek amit akarok. Hogy jobban szeretem a kutyám aki megmentett az igazi emberek éjszakai zaklatásától vagy cuki roti kutyuskáktól? Én önző vagyok. :) Olyan önző, hogy nem fogok azért egész életemben sírni hogy láttam élve elégni a kutyáim mert megmentettem egy gyereket akihez semmi közöm. Én nem akarok sem Superman, sem Teréz anya lenni. Nekik ez a céljuk, én meg csak békében akarok élni. Nem ártok senkinek. Azt had én döntsem már el, hogy ki a fontos nekem! Nem birka vagyok aki megy a többiek után, és azt teszi amit a többség elvár. Különben sem szoktak idegen gyerekek lenni a házamban. Gondolom te is rohansz minden égő házhoz és kimentesz mindenkit. Ezért vannak a tűzoltók, szülők stb. Én magamért meg azokért tartozok felelősséggel akiket szeretek és akik hozzám tartoznak. Én vállaltam az állataim, vigyázok rájuk. Idegen gyerekre meg vigyázzon a szülője. Lehet hogy kölyök vagyok, de több eszem van mint neked, aki utálkozik meg itélkezik, csak mert valaki nem úgy gondol valamit ahogy ő. Sehol sincs ez törvénybe írva, sehol nem láttam kőbe vésett és halálosan szigorúan betartott értékrendet, amíg nem teszek rosszat addig lehet saját értékrendem. Nem, nekem semmit nem jelent egy szembe jövő idegen. Természetesen egy szembe jövő idegen kutya sem jelent semmit számomra, bár az igaz, hogy egy kicsi melegséget érzek ilyenkor. Hát sajnos én már 8 éve a kutyámmal vagyok. És több felelősséget vállalok érte mint más a porontyáért. Az én kutyám csibészelve van, igen erős őrző ösztönökkel, senkitől nem szabad ételt elfogadnia. Én nem tehetem le egy hétre a nagyinál két éves korában, mert akkor is ugyanúgy csak az én parancsomra eszik, és ugyanúgy harap. Én neveltem ilyenre. Én vállaltam őt. cirka 13-18 évre... Sőt hogy tovább menjek mér annál is tovább, mivel van kettő fiatalabb is. Én nem mehetek nyaralni Görögbe, és nem mehetek bulizni és piálni... Nem is vágyom rá. Én nekem minden este ott kell lennem és minden pillanatban hogy felelősséget vállaljak érte, és megvédjem az igazi embereket attól, hogy amikor megpróbálnak belerúgni, nehogy megharapja őket. Felőlem néhetsz idióta kiskölyöknek, 10 éves korom óta így élek, segítéget pénzen kívül nem kaptam soha mert nem kértem. Ez az életem. És nem fogom elégetni a társaim egy gyerek miatt akiből egyszer igazi felnőtt lesz aki élve nyúzza az állatokat és felveszi videóra amint fetrengenek a csupasz húsukban. Csak akkor ha a páromról van szó, de akkor is inkább mindkettőjüket kihozom. Hagyjanak engem békében élni.

Nyilván mindenki azt menti, ami közel áll a szívéhez, vagyis akit vagy amit szeret. És aki mondjuk kettesben él a macskájával, társ nélkül, annak nyilván ő a legfontosabb. Ha saját gyerekről van szó, akkor pedig természetesen ő. De ez a kérdés amúgy is értelmetlen, hiszen a meleg szobában, a kényelmes fotelban ülve könnyű filozofálni erről, de úgyis az éles helyzet döntene, és valószínű hogy sokan egész máshogy cselekednének, minbt ahogy itt írják, ugyanis akkor két nagyon fontos dolog is közbelépne, mégpedig az életösztön és az idő. Ott nem lenne idő gondolkodni "fontossági sorrendeken".

Az biztos, hogy nem a pénzt menteném. Egy élet fontosabb mindenhogyan.