Tudnád méltósággal kezelni az életedben felmerülő krizis helyzetet?

Én egy indulatos, hirtelenharagú fickó vagyok. De érdekes, hogy nagyon éles helyzetben urrá tud lenni rajtam a higgadtság.

Tehát: ha leszarja egy madár a frissen lemosott és féltett sportkocsimat, akkor káromkodok és ordibálok. De pl amikor édesanyám rákbeteg lett, hónapokig haldoklott, majd otthon halt meg, akkor abszolút higgadt tudtam maradni (nem közömbös!), mert tudtam, hogy hiába őrjöngenék, úgysem tudnék semmit sem tenni. Pedig nagyon szerettem őt. 11 éve, hogy meghalt, de ma is hiányzik és olyan, mintha tegnap történt volna. :(

nem tudom pontosan miért,de engem felháborit ez a kérdés.

olyan mintha már most elkéne képzelnem valakinek a halálát,válását,traumáját stb...

mi az a méltóság? amikor valakije meghal az embernek; kihez/mihez legyen méltó akkor, hiszen Ő már halott. csak el kell fogadni a dolgot és élni tovább.

elolvasva a válaszokat arra jöttem rá hogy ez erősen kor függő kérdés is.

gondolj bele egy 6éves gyerek mit érez amikor meghal az apja. semmit legalábbis én nekem semmi "hatást" nem váltott ki.évent 1-2szer temetőben kimegyünk, rendbe hozzuk a sírját. ennyi. apám után soha nem sírtam,talán mert nem is ismertem,nem volt az életem része. nagyapám halála sokkal inkább megviselt.

és akinek a telefonja megszolal 1 temetésen az milyen ember? őszintén szóval nem érdekelt hogy kié volt,nem is érdekelt hogy ki vagy kik voltak ott, akik ott voltak azok letették a tiszteletük és ennyi elég:nem nekem,hanem saját maguknak.

Én akkor szeretnék egy keveset mesélni, ha lehet.

12 éves vagyok, szóval én nem vagyok egy higgadt típus, nincs annyi tapasztalatom. Imádom az állatokat, így egy ideje cica-bölcsi, meg madár gyógyulgatósdi, meg kutya rehabilitáció folyik az udvarban.

Nemrég a barátnőmmel találtunk egy beteg madarat. Hazahoztuk, de a sérülései annyira súlyosak voltak, hogy másnapra meghalt. Sírva simítottam végig a merev testet.

Nemrég kiscicákat hoztunk el, viszont egy közülük meghalt. Sovány volt, valószínűleg valami betegséget kaphatott el a többi macska közt a telepen. Órákig sírtam és csak sírtam és magamat okoltam.

Nekem a halál mindig űrt hagy maga után, de ezen halálok alatt én megerősödtem. Sokszor hülyéznek le az állatszeretetem miatt, sokan megnéznek az utcán, ha kismacskát emelek fel az utcáról, de mostmár tudom, hogy el kell ezt nézni nekik. Én úgy gondolom az élet megtanít becsülni, tisztelni, szeretni. Az élet a keménységre és igazságra nevel, valamint a jóságra.

Már a rossz pillantások miatt nem kontyolodom el; úgy hiszem, hogy mindenki más, valaki tiszteli azt, amit csinálok, valakinek nem. De velük ellentétben én elfogadom azokat, akik nem csinálnak ilyet.

Mivel állatok között élek és gyakran kell elviselnem hirtelen halálukat, eltávozásukat egy gazdihoz, ezért mára már higgadtabban kezelem a lelki problémákat.

Megerősödtem és elfogadom az emberek véleményét, hisz én sem vagyok tökéletes és nem szeretem önmagam.

Szerintem a krízis helyzetek nem depresszióba süllyesztenek, hanem épp ellenkezőleg: megerősítik a lelki világodat, a személyiségedet. Ha segítessz másokon sokkal szebb lesz körülötted a világ. Nagyon sok tinédzser nem tanult meg becsülni, egyre többre vágynak és lelkileg elhanyagolódnak. Csak a felszínre törekednek, a mélyre nem néznek le. Csiszolni kell lelkünk aranybevonatát, hogy a belseje tiszta maradjon.