SEGÍTSETEK! Két énem van. Lehet valami pszichés bajom? Vagy ez normális?

Egyszer olyan boldog vagyok, hogy csak vigyorgok ki a fejemből, ugrálok, táncolok a tükör előtt és egyszerűen szépnek találom az életet. Szeretek mindenkit. Mindenkiben csak a jót látom.

Máskor pedig annyira a padlón vagyok, nincs kedvem élni, utálok mindenkit.

Mindenkinél vannak ilyen hullámvölgyek? Percről percre úgy meg tud változni a hangulatom :S

A második esetet szeretném kicsit kifejteni, és ebben szeretnék segítséget kérni. Nagy szükségem lenne rá.

Ez a rossz kedv, általában esténként jön elő nálam. Tudni illik, hogy egy kétezer fős faluban lakom, ahol régen sok barátom volt. Minden este kint voltam velük. De megromlott a kapcsolatunk. Általánosban is beszólogattak, emiatt utáltam magam. Ez az örökös kétszínűség, amit láttam mindenkinél. Megutáltam az ittlétet. Aztán van több mint két éve párom. Imádom. Egy 300 fős falucskában lakik, ahol a fiatalok olyan szinten összetartanak, hihetetlen. Szeretek ott lenni, ott lakik unokatesóm is, mikor megszülettem, én is ott laktam. Jól kijövök mindenkivel. De mikor itthon vagyok, egyedül, a barátom pedig kimegy a faluba, vagy csak a haverjával elmegy valahova, engem olyan szinten elfog a féltékenység és az irigység. Most is csak sírok, mert elmentek kocsikázni. Utálom azért, amiért neki vannak barátai, sőt, gyerekkori barátai, és mindig csinálnak valami programot. Csak az jár a fejemben, hogy mással érzi jól magát, és olyan dolgokat tesznek, amin évek múlva nevetni fognak és szép emlékként gondolnak rá. Úgy volt, hogy lejönnek értem is, tegnap lejöttek, annyira jól éreztem magam. De most nem fognak, pedig úgy beleéltem magam. Azóta csak sírok. Én nem akarok ilyen lenni. Basszus féltékeny vagyok a barátomra... :S

Mi miatt alakulhat ki ez az érzés? És hogyan lehet legyőzni? Érek valamit, ha beszélek neki az érzéseimről? Sosem mondtam el neki :\

19/L