Van még kiút számomra?
Általában az emberek fiatal korukban barátságokat kötnek, szórakoznak, élik a fiatalok életét. Nekem ez kimaradt. Amíg ők kellemes dolgokkal töltötték az idejüket én nehéz fizikai munkával kerestem a kenyerem. Úgy is lehet mondani, hogy nem volt "fiatalságom".
Van egy lány, akit nagyon szeretek középiskola óta, ő ezt nem tudja és barátja is van. Próbáltam vele találkozni többször, párszor sikerült is de nem úgy tűnik mintha kedvelne (meg amúgy is van barátja) de ettől függetlenül több mint 100 km-et utazott azért, hogy találkozzak vele.
Borzasztóan fáj, hogy mindketten a két szélsőségen foglalunk helyet: ő az egyetemen én pedig ilyen-olyan "kamu" munkahelyeken.
A múltkor történt egy baleset (akkor egy kisebb pánikrohamost is kaptam): a földön feküdtem és ömlött belőlem a vér (nem volt súlyos de azért...) és akkor pont arra gondoltam, hogy ő a párjával/barátaival van egy kellemes kávézóban az egyetemi előadások után én pedig ott fekszem a földön koszos munkásruhában, sérülten, 70 kilométerre tőle :,(.
A sok munka ellenére nem jutottam előrébb az életben. Ők folyamatosan fejlődnek, a "célba" érnek én pedig egyre lejjebb süllyedek, ahogy kapálózok pedig nagyon igyekszem (levelezőn tanulok egyetemen+ szakmákat is tanulok). Én is olyan akarok lenni mint ők. De úgy érzem, hogy minden esélyem elment a normális életre. Van még megoldás?
Őszinte leszek: tartok tőle, hogy egy napon, amikor nagyon nehéz, főbe lövöm magam vagy bármi ilyesmi. Gyerekesen attól félek, hogy a "túlvilágon" is megmarad az az érzés, amit a lány hiánya okoz nekem.
Szóval, szerinted őszintének lenni undorító?
Szerintem, meg bátor tett, miután, ilyen kicsi esélynél is megpróbálod. Ha nem vagy tolakodó, csak elmondod, amit érzel, a lány nem fog megsértődni, elmondja, hogy hogyan érez, és kész.
Meg, amúgy sem hiszem, hogy belé vagy szerelmes, csak egy képbe, amit róla alkottál. Szerelemről akkor beszélünk, ha teljesen ismered a másikat, a rossz oldalát is, és azzal együtt fogadod el. De, ezt nem tudhatom, csak elmondtam.
Nem biztos, hogy rossz utat jártál/jársz! Te már fiatal korodban megismerted a munka becsületét, hogy a pénzért dolgoznod kell. Ők lehet, hogy anyuci-apuci pénzéből megcsinálják az egyetemet, de addig, míg el nem kezdenek dolgozni, nem tudják, hogy honnan "terem" a pénz.
A másik dolog, hogy ahogy kiveszem írásodból, te évek óta a poklot járod, ők viszont rózsaszín ködben élnek - ami annyit jelent, hogy te már edzettebb vagy, a rosszabb szituációkra jobban fel vagy készülve, mint ők. Etéren ha olyan helyzet adódik, te fogsz jobban reagálni, ő szinte biztos, hogy váratlan (főleg anyagi) téren pánikolni fog.
Lányügyben viszont nem tudok ilyen jó tanáccsal ellátni. Szerintem túl messze vagy tőle (70 km megtételéhez még jó esetben is több mint egy óra szükséges), illetve barátja is van, nem ő lesz az ideális számodra. Tudom, nem könnyű másikat keresni, de olyat kellene találnod, aki közelebb van és egyedülálló.
Köszönöm a válaszokat. A lánynak pár hét múlva meg fogom mondani, hogy sokat jelent de tiszteletben tartom a kapcsolatát. A többivel viszont nem tudom mi legyen. Én is szeretnék normális életet. Mert nekem csak a munka és a tanulás van. Már teljesen leépült a szervezetem 23 éves korom ellenére. Úgy nézek ki mint egy középkorú ember. Hétvégén sem tudok semmit csinálni csak ülök egy széken több órán keresztül majd aludni megyek. Barátaim sajnos nincsenek. Próbáltam szert tenni új ismeretségekre de egytől egyik kudarcba fulladt: úgy éreztem magam mint, aki valami zárt klubba próbál bejutni, sikertelenül.
Ha nem változik semmi vagy rosszabb lesz akkor szerintem decemberben leadom a műszakot. Véglegesen.
Kitartás, lesz ez még így se.
Hidd el, nagyon sok ember él így mostanság, örülnek, hogy a megélhetésre elég a fizu.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!