Mit kezdjek a életemmel?

Én is voltam hasonló helyzetben, vagyis én is levegő voltam már elemi iskolától kezdve a középiskoláig. Most is félbeszakítottam a továbbtanulást december környékén, mer' keményen megaláztak, stb. és nem volt kedvem folytatni. Tehát engemet csak ekkor vesznek észre egy közösségben, amikor nincs jobb dolguk annál, hogy rajtam élvezkedjék ki magukat. Akkor már nem vagyok levegő. Mondjuk igazuk van, mert passzív vagyok, tehát engem lehet verni, csúfolni, én nem reagálok. Így megy ez, megbélyegeztek ezek a szemetek.

Aztán én szépen rászoktam az egyedüli tevékenységekre, mint az olvasás, írás, zenehallgatás, filmnézés, PC-s és konzolos játékok...én már akkor pörgök a legjobban amikor egyedül vagyok, a többiek csak zavaró tényezők az életemben. Már épp eleget csalódtam az emberben, tehát már nem ismerkedek másokkal, sőt nem is vágyom erre. Minek? Amit ők művelnek az nem az én életem. Én akkor érzem jól magam ha a természetben lehetek egyedül vagy ha épp valami jó írást olvasok. Annál több nekem nem kell. A tapasztalatok után én már lekicsinylő dolognak tartom a barátkozást, a barátokat, és inkább nem kérek belőle (eddig mindig csak megszívtam).

Szerintem ha ilyen helyzetbe kerül valaki, hogy kiközösítik, akkor meg kell tanulnia egyedül élnie, egyedül kell boldognak lennie. Ezek az emberek nem fognak megváltozni, tehát neked kell megőrizni az egyediségedet. Mindenesetre azok akik nem vesznek észre, azok még arra se méltók, hogy rájuk nézz. Sőt továbbmegyek: azok ne nevezzék magukat embernek, mert nem állnak azon a szinten. Én legalábbis nem tartom emberszámba őket. Csak olyan gusztustalan-arctalan valamik. Az ilyenek felé hiába próbálsz nyitni, az olyanok kb. csak magukkal meg a kis körükkel foglalkoznak.

Azt tanácsolnám hogy keresd azok társaságát, akik megértenek és befogadnak...de ugye azokból nincs sok, igaz? És azok is bármikor beinthetnek hogy kész, ennyi volt, vagy csak egyszerűen elhagynak. Nagyba eddig az öregekkel meg a középkorúakkal tudtam szót érteni (elbeszélgetni eddig-addig), pedig fiatal korú vagyok. Nekem elég lenne egy olyan ember, aki megértene, lenne egy kis hasonló érdekeltsége...meg értelmes ha volna. Nem várok el sokat. De hát nincsen. Ennek a tudatában kell gazdálkodni. Igaz én már nem keresek senkit cimborának, mert már kerestem elég sokáig és nem találtam. Ezért lemondtam erről és nem bántam meg. Egyedül csak még boldogabbá lehet válni..szerintem.

Már csak a neten próbálok úgy szórakozásból 'barátkozni' (pontosabban mondva társalogni, nem ismerkedni) ritkán, de hiába, itt se írnak vissza. Egy szót se. Ilyen közösségi oldalon (nem a Facebook, hanem egy olyan oldal ahol levelező társakat lehetne találni, de nem sikerül). Teljesen mindegy hogy kinek, milyen udvariasan, milyen részletesen írok. Küldök egy-két üzenetet, aztán semmi reakció. Hát gondoltam magamban, itt is ugyanazt kapom mint a valóságban.