Miért nem érzem már magam magányosnak?

Utolsó évemet a középiskolában esti tagozaton kezdtem. Előtte sem voltak barátaim, de legalább suliidőben 1-2 emberrel tudtam beszélgetni. Amióta esti tagozaton vagyok jóformán senkivel sem kommunikálok a családomon kívül, kb. július óta.

Elején nem nagyon voltak gondok, örültem, hogy nem kell naponta bejárnom a suliba (faluban lakom, ezért naponta kb. 1,5 órát utaztam és átlagosan kb. + 1 órát vártam buszra). Azonban októbertől-novembertől elkezdtem befordulni, szorongtam és teljesen egyedül éreztem magam. Úgy február végére, március elejére tetőzött az egész. Napokat, heteket töltöttem leverten. Sokszor a sírás határán voltam.

Most azonban teljesen más minden. Úgy érzem, hogy jól elvagyok. Nem érzem már azt a magányt amit 1-2 hónapja éreztem. Szinte szeretek egyedül lenni. Igazából már csak kanos vagyok (szűz vagyok még), tehát a szexre vágyom.

Ill. megfigyeltem, hogy nincsenek olyan vágyaim mint másoknak. Nem érzem azt, hogy családot akarok 30 éves koromra, egy jól fizető-, stabil munkahelyet, saját házat, autót (még jogsit sem) stb..

Olyan mintha eufórikus állapotban lennék. Lehet, hogy azért, mert közel az érettségi (én már nagyon várom, hogy ne legyen "kötelező" a tanulás, mert világ életemben rossz tanuló voltam, kettes-hármas)?

Igazából semmi sem változott bennem, vagyis és semmi különös változást nem érzékeltem.