Tényleg én vagyok ennyire bunkó? A tanárnőmnek volt igaza valóban? (hosszú történet, sok-sok előzménnyel)
Szeretném, ha nem is mindenki aki csak rákattint erre a kérdésre, de sokan válaszolnának. Fontos lenne ez nekem.
7. osztályos lányka vagyok. Nem nagyon társasági, vannak olyanok, akiket kedvelek, és elbeszélgetek velük néha, amikor olyan kedvünkben vagyunk, hogy beszélgetni kívánunk, de ha őszinte akarok lenne magamhoz és hozzátok, az igazi barátomat még nem találtam meg - és már nincs is túl sok kedvem keresgetni.
Ennek az oka a következő: mindennap megterhel belül, hogy be kell mennem abba az osztályba. Szeretném, ha ezt nem a tipikus kamasz-bánatnak fognátok fel, hanem egy őszinte leírásnak és - bár nem szeretem csinálni - de panasznak. Ha túlzok - előfordul, hisz én is ember vagyok, és mégiscsak tinédzser -, akkor könyveljétek el magatokban így, viszont akármennyiszer is vonjátok össze írásomon a szemöldökötöket, kérlek, olvassátok végig.
A legtöbben nem kedvelnek az osztályból, és erre én is rászolgáltam. Nemcsak azért, mert én nem megyek minden délután három plázába, tíz kilós vakolattal az arcomon, sikítozva és értelmetlenségeken röhögcsélve, hanem azért, mert én is követtem el sok hibát életemben, de inkább nevezném diákcsínynek, mint hatalmas bűnnek. És ezek miatt, valamint - keresztény vagyok, és sokan mások is a sulimból azok, legalábbis a szüleik, osztálytársaimé is - azért, mert sok elég meredek szövegű zenék hallgatása miatt, nem tartottak egy "nagy szentnek".
Azt hitték magukban mindig is, direkt ellenszegülök, lázadok mindenki ellen, élvezem azt, hogy direkt rúgok fel sok szabályt, hágom át a határvonalakat. Pedig csak azért tettem meg ezeket két éven keresztül, hogy barátokat találjak, meg tudjak valakiben bízni, és befogadjanak. Eleve pedig - és most is az vagyok - eléggé visszahúzódó, félénk, óvatos és félrevonuló, közösségi dolgoktól óvakodó, már-már menekülő lány vagyok.
Ezek mind pedig a következők miatt alakultak ki nálam: az osztályom teljesen elfajult most, hogy hetedikesek lettünk. Én pedig kezdtem egyre mélyebben látni a dolgokat, pl: fájdalmat okozok azzal a szüleimnek, tanáraimnak, sok mindenkinek, ha folyton ügyekbe keveredek, nem tudnak büszkék lenni rám, ha folytonosan csinálom és némileg gerjesztem is a feszültséget az osztályban, vagyis rombolom a közösséget. Viccesnek pedig egyáltalán nem tartottam már egy idő után, direkt kiszúrni a tanítókkal, hasonlók.
Annak, hogy az osztályunk ilyen lett, az lett a következménye, hogy sok tanár segíteni akart rajtunk, amit én kedvesnek tartottam, viszont kicsit belekontárkodónak, ha értitek mire gondolok. Zavart, hogy azok, akik mondjuk egy héten maximum kétszer tanítottak minket, csak úgy bejöttek az osztályunkba, prédikál és egy szünetes, vagy félórás oktatást tart arról, hogy mit nem kéne csinálni, és mit kéne - még ha igazuk is volt, ezt én maximum az osztályfőnök, de inkább a szülők dolgának tartottam. Méghozzá azért, mert a mi osztályunkba a szülők szoktak otthon azért beszélgetni a gyerekeikkel, még ha nem is látszik és nem tartják meg a gyerekeik.
Az ügyeinkbe beleavatkozó tanárok közé tartozik a földrajz tanárunk is. A nőt én nagyon kedvelem, hisz szigorú, de kedves, és segítőkész, jó szándékú. Csak én kissé tolakodónak tartom, mégpedig azért, amit ma csinált velem.
Egy héten két földrajz óránk van. A péntekit megbeszélte velünk, hogy dráma óraként fogjuk föl, mert mostantól drámázni fogunk, hogy ne legyen ilyen problémás az osztály, és kicsit összerázódjunk.
Én viszont pont az ilyenektől irtózom. Annyit csalódtam már abban az osztályban, hogy akármit is kell együtt csinálnom vele, gyomorgörcs jön rám, rosszul leszek, elsírom magam, még ha beszélnek is velem róla. Ha szerepelnem kell, akkor is. Tehát a földrajz tanárunk - aki mivel dráma szakos, ezért tart drámát nekünk nem hivatalosan... - megkérdezett mindenkit, igazságos módon, van-e kedvünk hozzá. Egyesével végigkérdezett bennünket, arra kért, őszinték legyünk. Én mondtam, hogy nem szeretnék ebben részt venni. Odahívott magához szünetben, megkérdezte mi bajom. Én mivel nem szeretek panaszkodni, a problémáimról beszélni, azt mondtam: semmi.
Az arcbeállásom eleve nagyon komoly, pókerarc, tehát csak tényleg extra esetekben mosolygom el magam, mikor okom is van rá, feleslegesen nem vigyorgok - bocsánat a kemény megfogalmazásért. Emiatt a komoly arcbeállás miatt, sokan szívtelennek, keménynek és hidegnek tartanak, pedig valahol, nem is olyan mélyen, én is egy érző, emberi személy vagyok, de nekem olyan valaki kell, aki valóban fel tud vidítani, nem olyan, aki egész nap értelmetlenségekről beszél mellettem, megállás nélkül ostobaságokról, amiknek nincs értelme és nem is érdekel engem a téma, vagy minden 10 percben megkérdezi: te most unatkozol? (mert van ilyen lány is...)
A tanárnő pedig jövő héten beváltotta ígéretét, drámát tartott. Az egész alól inkább kivontam magam, mert MEGBESZÉLTEM VELE a következőt: nem szeretek szerepelni, az osztályom előtt főleg nem. Erre ő megengedte, hogy nem kell ebben szerepelnem. De én úgy értettem, hogyha már a tanárnő úgysem tart szabályos órát, akkor nekem miért kéne részt vennem egy ilyen teljesen másféle órán, ami eleve nekünk nem is volt az órarendben? Így tehát, mivel imádok olvasni, az első dráma óránkat egy imádott könyvvel a társaságomban töltöttem a helyemen, ami az ablak mellett van.
A kérdés lényege pedig most jön, az előzmények leírása után):
Ma volt a második dráma óránk. Mindenki a padokon ült, ezt mondta a tanár, én is ott ültem eleve, az ablak mellett, és belemerültem a könyvembe. Egyszer felnéztem valamiért, mire a tanár azt mondta, hogy hagyjam abba ezt a néma lázadást, és ne üljek ott az ablakhoz húzódva a padon, olvasva. Mondtam, hogy elsősorban azért ülök itt, mert itt a helyem...
Erre meg sem hallgatott, leküldött, hogy ebédeljek meg, vigyem a könyvem, olvassak inkább, de ne legyek a teremben, ha úgysem csinálok semmit - de hogy ne fogjam fel ezt valamiféle büntetésként.
Lementem, szíves örömest távoztam, rosszul érezem volna magam úgyis az osztályban. Megebédeltem, aztán bementem a könyvtárba olvasni, ahogy mondta a földrajz tanár. Óra előtt öt perccel utánam jött. Leült velem beszélgetni - holott nem vártam, és nem kértem, hogy jöjjön oda be hozzám, tehát nem tudom minek jött utánam... -, és azt mondta, hagyjam abba a duzzogást, és hogy képzelem azt, hogy én végigolvasom az egész órát, miközben ez egy tanóra, amit neki le kell adnia hivatalosan - de akkor miért nem tart nekünk rendes órát, miért kell nekünk drámai jelenetekkel szórakoznunk?!
Erre elkezd velem beszélgetni, rendesen forgott a gyomrom, mert rosszul voltam az osztály szó hallatára, valamint a tanárnő teljesen félreértette az egész viselkedésem.
Azt mondta, hogy - de nem feltételezett, mert ő biztos volt benne, hogy igaza van, én alig szólaltam meg - úgy felülök a padomra, és képes vagyok végigolvasni egy egész órát, hogy lássák a többiek, én vagyok a sértődött királykisasszony, és mindenki lássa, hogy kivonom magamat a munkából, és képtelen vagyok megbocsátani ennek az osztálynak, pedig hogy ez egy milyen remek kis csapat lenne, vagyis abba kéne hagynom ezt a viselkedésformát.
Csak lestem. Erre elkezdett velem arról beszélgetni, hogy én miért viselkedem így, mondom a tanárnő engem teljesen félreismer, mert nem így van, ahogy állította. Erre szimplán rávágta, hogy dehogyisnem. Erre csak csöndben voltam. Minek tiltakozzam? Úgysem hiszi el.
És kérdezi, gondolom azt hitte, hogy a hallgatásom jele annak, hogy elérte célját: hajlandó lennék akkor részt venni az órákon? Mondom én erre: Elnézést, de nem szeretnék részt venni az osztállyal bármiben is, és a dráma órán sem. Látni kellett volna, mennyire megilletődött. Azt mondta, beszélni fog anyukámmal, aki szintén tanár. Mondtam, hogy rendben, beszéljen csak vele, nem titkolóztam a dolgot illetően, anyu jól tudja, mennyire nincs ínyemre semmi az osztályban, ahogy ez sem, és érdekes, ő hajlandó volt megérteni, ha mindenben nem is értett egyet velem.
És kérdezte a tanárnő, mi bajom van, de annyira bántott, hogy így félreért, ennyire nincs tisztában a jellememmel, hogy azt hiszi, kényes kis hisztérika vagyok, aki nem hajlandó részt venni semmiben, hogy akkor már sírtam. Nem is tudtam felelni. Azt mondja, ne pityeregjek, ő így meg úgy rám szánt az idejéből, lejött hozzám külön beszélgetni, holott van jobb dolga is - kértem én hogy jöjjön? Kértem én tőle segítséget? NEM! Vagyis, mi történt? Számomra kissé tolakodó stílusban számon kért dolgokról, amelyekről nem akartam beszélni. És ez nekem nem tetszett, nagyon nem. Nem vagyok a beszédes típus, hát még egy olyan tanárnak, akihez tulajdonképpen semmi közöm sem volt a földrajzon kívül, nem volt kedvem megnyitni szívem rejtett zugait, ahol a titkaim őriztem.
Erre elkezdte még mondani, hogy most ha lefotózna, megijednék, olyan fejet vágok, stb. És hogy tele vagyok bánattal, haraggal keserűséggel, és ezt ki kell dobni magamból, hogy jól érezzem magam - ...... nincs hozzáfűznivalóm...
Mondtam neki - és szerintem itt értette félre -, hogy engem ez az egész, ami osztályban van okoz nehézséget, leszek tőle ideges, frusztrált, és nem attól, ami bennem van. Én ezt arra a drűma órai szereplésre, és minden más osztállyal kapcsolatos dologra értettem. Ő viszont félreértette, és azt hitte, hogy a vele való beszélgetésre mondom azt, hogy idegesít. Erre elkezd kiosztani, hogy hova gondolok, van köztünk több mint harminc év korkülönbség, én meg olyan sértődötten viselkedek, mintha zavarna, hogy lejött hozzám beszélgetni. És, hogy én olyan hangnemet és hangstílust ütök meg vele szemben, amit ő nem tűr meg, és sérti. Csak néztem, és akkor már annyit sem bírtam kinyögdösni amit minduntalan: "Tanárnő, maga félreértett."
Annyira meg voltam bántódva, és úgy látszott rajtam, hogy sírtam, hogy a következő irodalom órán nagyon jól néztem ki... szerencsére nem kérdezte sok mindenki, hogy mi történt.
Egész nap csöndben vagyok, nem is beszélgetek senkivel, tehát senki nem mondhatja, hogy én hű de bántanék mindenkit. A tanárnő erre azt mondta, hogy a cselekedeteimmel beszélek, azzal, hogy így félrevonulok, teljesen látszik, mennyire meg vagyok sértődve - holott ez egyáltalán nem így van, egyszerűen én jobban érzem magam a könyvem, mint az osztályom társaságában.
Valóban én voltam bunkó a tanárnővel, és változtatnom kéne - tudom, hogy bennem is van hiba, de ezt az esetet illetően kérdem - ezen az egészen? Nekem kell bocsánatot kérnem, holott szerintem semmi olyat nem tettem, ami miatt haragudnia kellene?
Tudom, nagyon hosszúra nyúlt, köszönöm, ha végigolvastad! Köszönöm a válaszod előre, és a megértést! Jöhetnek a kritikák, építő vélemények, és megítélések!
13/L
válasza:Átfutottam a sorokat, de azt tudom, hogy változtatond kéne... Az osztályod olyan, mint az élet. LEhet, hogy gondod van vele, de ha így fogsz hozzáállni, nem fogsz boldogulni az életben.
Régen én a középsulival voltam így, szerényke voltam, ott rúgtak belém, ahol csak értek(szerencse, hogy kifejezetten ilyen problémáid nincsenek), otthagytam a sulit, majd rájöttem, hogy így seperc alatt a padlóra fogok jutni.. Nyitottam az emberek felé, persze ezt leginkább "álarccal", azt, hogy milyen vagyok valójában, keveseknek mutatom meg. Persze, ez sem normális dolog, de így sokkal többre viszem az emberek között. Munkahelyen legalábbis ez nagyon komoly szempont.
De ha nem beszélgetek, hanem csak - úgymond - "elvagyok", aztán hazamegyek, az baj?
Én inkább a könyveket bújom, szívesebben írok, nem tehetek róla, hogy nem találom meg az osztályban a közös hangot senkivel szinte. Twilightról és hasonlókról pedig nincs kedvem beszélgetni...
válasza:
válasza:Az első meglátásom: hihetetlenül értelmes vagy 13 éves létedre. Megnézném, hogy hány 13 éves lány tudna ilyen szöveget írni.
Úgy gondolom nem voltál bunkó a tanárnőddel(mert hát ugye nem is tudtál felszólalni az érdekedben), de anyukáddal nem beszélte meg ezt az egészet? Mert hát akkor egy felnőttel mégsem beszélhet akárhogyan, (aki mint írtad nem mellesleg tanár).
Hogy változtatnod kéne-e? 1,5 év van vissza utána új lappal indulsz egy új osztályban, ha neked ez így jó és kibírod ezt a nem rövid időt, akkor nem hiszem, hogy szükség van a változtatásra(és mégis min tudnál változtatni? szvsz csak egy új iskola segítene ezen.) Legyél illedelmes a tanárokkal(bár nem gondolom, hogy eddig nem voltál az), hogy azt lássák, hogy te nem a tanóra alól akarod magad kihúzni.
Végül azt mondom, hogy a föcitanárodnak, anyukádnak és neked le kellene ülni és megbeszélni, hogy te miként viszonyulsz az osztályhoz, és hogy a tanárnővel nincs bajod illetve, nem akartál szemtelen lenni a könyvtárban.(tudom azt írtam, hogy szerintem nem voltál bunkó, de a föcitanár valószínűleg úgy gondolja, hogy az voltál)
Lehet kicsit fiatal vagyok ilyen tanácsok osztogatásához, de azért a véleményemet leírtam :)
F/16
válasza:Szerintem a szó szoros értelmében bunkó nem voltál a tanárnőddel, bár egyértelműbben is kifejezhetted volna magad, és akkor nincs az a félreértés.
Az osztály egy vegyes csapat; ha kicsiként nem alakult ki szorosabb viszony 2 ember közt, akkor már 7-8.-ban nem is nagyon fog. Én is hasonló kaliberű hetedikes voltam, mint Te, és nekem sem szövődtek barátságaim az általános iskolában. Azt mondod, imádsz írni, szóval akkor biztos körvonalazódik már Neked, hogy milyen irányban akarsz tovább tanulni. Szerintem Te is inkább ott tudsz majd kibontakozni szociális tekintetben, ahol Hozzád hasonló érdeklődésű emberek vesznek körül. Tehát nem hinném, hogy aggódnod kéne ezek miatt.
Köszönöm mindenkinek a válaszát! A 16 éves srácnak, nagyon szépen köszönöm a dicséretét. :))
Az utolsónak pedig igaza van, köszönöm a válaszod.
Még írok bővebben, csak most nincs időm. Továbbra is várom a válaszokat!
17:52 :
Meg sem hallgatott... alig jutottam szóhoz. És ami a legrosszabb, hogy nem is az osztályfőnökünk ő, semmi közünk hozzá azon túl, hogy földrajzot tanít.
Amúgy már beszéltem anyuval, bemegy beszélni vele... de kíváncsi lennék még további véleményekre is. Továbbra is várom a válaszokat.
Ó és köszönöm az eddigieket! :) (most már nem vagyok annyira feldúlt, de azért teljesen nyugodt sem, jól elrontotta a napom a tanárnő...)
válasza:Kedves utolsó válaszoló!
Elolvastam elég figyelmesen, hogy mit szeretnél mondani, és értem is. Viszont meg kell cáfolnom véleményed.
Mégpedig azért, mert nem várom el azt, hogy mindenki hozzám igazodjon, eszemben sincs ilyesmit elérni, sőt: azt szeretném, hogy szimplán békén hagynánk egymást, én csinálom azt amit szoktam, órán figyelek és jegyzetelek valamint olvasok, és itt a vége. Nem kell nekem "nyalizni", sem kényeztetni segítséggel és hasonlókkal, mégpedig azért, mert én ezt nem kértem senkitől.
Nem vagyok árva, a szüleim nem váltak el, van két nagyon kedves testvérem, az egyik majdnem nagykorú; igenis meg szoktam vele és a szüleimmel is - főleg anyuval - beszélni a problémáimat, nekem nincs szükségem egy - hiszen az - idegen tanárnőtől, akihez a földrajzon túl semmi közöm sincs, pszichológia órákat venni. Mert amit ő elkezdett nekem ott mondani, meg ahogy kiosztott, az nem szimpla "egyengetés" volt, hanem amolyan lelkipásztorlás. Én pedig ilyet nem kértem.
Egy hétvégén keresztül gondolkoztam az eseten, visszaemlékeztem arra, amit mondtam neki, ahogy válaszoltam, próbáltam visszajátszani tükör előtt, hogy miközben beszélek, milyen arcot mutatok a beszédpartnerem felé. Van egy arcjátékom, egy mimikám, és mivel komoly az arcom, tűnhet úgy egy nem éles szemű, vagy akár egy éles szemű megfigyelőnek is, hogy szemtelen vagyok vele. Ezzel mit tudok tenni? Semmit sem. Ilyen az arcom, amúgy az övé sem állandóan mosolyog, sőt, övé is szigorú, én is simán rábizonyíthatnám, hogy flegmán nézett rám beszéd közben és mivel nem tetszik nekem amilyen arcokat vág, rögtön rábizonyítok olyasmit, ami nem is igaz, és amit én csak úgy gondolok, nem is feltételezek, hanem olyan nagyon biztos vagyok benne, hogy nekem igazam van, hogy annak is tudom be: ez így van és kész, ne is tagadd, meg sem hallgatom az ellenvetésed. Mert a tanárnő ezt csinálta.
De csak azért, hogy ne tűnjön úgy, hogy én ilyen esetben ugyanezt tettem volna, mint ő; elmondanám, hogy én mit csinálnék egy olyan kislánnyal, mint én. Odamennék hozzá. Viszonylag szelíden megkérdőjelezném, hogy mi a baj? segíthetek rajtad? van szükséged valamire?
És természetesen a legilledelmesebb hangommal, nem pedig azzal kezdenék, hogy hejj de flegma egy sértődött királykisasszony vagy, fejezd be vagy beszélek az anyáddal! - meg sem fordulna a fejemben így indítani, mert ugyanazt a reakciót váltanám ki belőle, mint a földrajz tanárnő belőlem.
Ha pedig nem szeretné elmondani, ha nem akarja egy tanárral megbeszélni a gondjait, bajait, nem kívánja megosztani a titkait velem, nem zavarna. Hagynám, had gondolkozzon, had beszélje meg olyannal, akit régebb idők óta ismer, egyszerűen nem tehetem meg azt, hogy RÁERŐLTETEM MAGAM. Nem tolakodhatok, nem szólhatok bele olyasmibe, amibe nem kíván, sőt, nem tűr beleszólást egy idegen részéről.
Elkönyvelném magamban, hogy oké, én megtettem amit kellett. Jó szándékkal indítottam felé, kedves voltam, nem voltam bunkó; ő nem akart beszélgetni, elfogadom. Majd idővel, vagy majd mással tisztázza a gondjait.
Nem pedig kiosztanám, rábizonyítanék olyanokat ami egyszerűen hazugság.
Persze ez szubjektív vélemény. Lehet vele nem egyetérteni, én így gondolom, jöhetnek erre is a kritikák.
Anyával megbeszéltem itthon, és maximálisan egyetértett, és ő sem talált olyat a megnyilvánulásaimban - pedig mindent elmeséltem neki amit mondtam, és még utánoztam is, miképp mondtam, a hanglejtést, a szavak formálását, szóhasználatot - amiért neki meg kellett volna sértődnie és meg kellett volna nevelnie és szólnia.
Tudom, hogy jó indulatú, segítőkész akart lenni, és én ezt becsülöm is benne. De: ha egyszerűen NINCS benne az órarendünkben a földrajz, és ő úgy határoz, hogy drámát tart egy hivatalos szakóra helyett - "ami 45 perc és neki le kell adnia, tehát nem tehetem meg én, hogy olvasok..." -, amihez én megmondtam, hogy nincs kedvem és nincs ínyemre szerepelni az osztállyal, akkor ez olyan, mint egy szakkör. Mivel nem hivatalos, nem vagyok kénytelen részt venni rajta. És szerintem nem normális, ha hányingerem van, összeszorul a gyomrom és rosszul leszek arra, ha meghallom még a dráma szót is. A helyemben szerintem nektek sem lenne kedvetek részt venni, ha ezt váltaná ki belőletek.
Köszönöm, ha végigolvastátok, jöhetnek a további válaszok, vélemények, kritikák.
További szép napot és hetet!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!