Hogy változtassam meg a gondolkodásom a világról, az emberekről . Stb?

Nem igazán tudom hol is kezdjem, de hogy amikor a magabiztosságot osztották én nem álltam a sorban az biztos, ez nem is lenne gond, ha csak ennyi lenne, mert nem várják el senkitől, hogy EGO mániásan rohangáljon oda-vissza az utcán, de úgy érzem, hogy amit én csinálok, ez már elég kritikán aluli. Úgy áttekintve mindent, személy szerint nem vagyok barátságtalan, szívesen segítek bárkinek, ha valakinek valamire szüksége van rá, illetve én sem utasítom vissza, ha felajánlja valaki a segítségét. De rájöttem, hogy a másokkal való (mondjuk)beszélgetés kezdeményezéséhez egyáltalán nem értek, gyakran úgy érzem, ha mondjuk nekem van valamire szükségem, van valami gondom, ha beleszakadok is egyedül kell megoldanom. Tudom jól, hogy ez nincs így, hiszen tele van a világ rengeteg segítőkész emberrel, de mégis látom magamban az elutasító választ, azt az arckifejezést, ahogy mások a szemük sarkából lenéznek rám (persze vannak sajnos a környezetemben elég sokan, akiről nem csak én képzelem be, hogy ilyenek, hanem tényleg ilyenek és nem tudom elkerülni őket). Kis koromban sokat piszkáltak mert kövér voltam, megszoktam, hogy én megcsinálok bármit, mert nem akartam adni még több okot rá, de barátaim nem nagyon voltak, csak magamra számíthattam, szóval a lényeg, hogy mostanában rengeteget gondolkozom ezen, hogy változtatni kéne rajta, de hogy kezdjem el? Hogy csináljam, úgy hogy teljesen természetes legyek? Társaságban gyakran érzem, hogy erőltetett vagyok, kényszeresen próbálok megfelelni másoknak, nem tudom magamat adni. Persze ezek után rájövök, hogy teljesen máshogy is történhetett volna az egész beszélgetés, vagy bármi, ha elmondom rögtön a jó ötletet, ami eszembe jut és nem 5 perccel utána mondja el valaki ugyanazt, mint amire én gondoltam. Mostanában ezen gondolkodva elkap a sírógörcs és kapkodva a kezembe kerülő legelső éles eszköz után elkezdem vagdosni magam, közben arra gondolva, hogy azt az sok csapást, amit mások rám tekintetükkel vagy szóval mérnek, azt érezni akarom, hogy érezzem a súlyát az egésznek és én még véletlen se legyek olyan. Utána csak nézem, hogy mit tettem magammal és rádöbbenek, hogy én ezt nem akartam. Változtatnék és változni akarok, nem akarok meghalni, még nem, annyi embernek nincs esélye élni és bármit megadnának talán csak még egy napért is.. szóval nem fogom eldobni az életem csak úgy. Vannak céljaim, amiket el szeretnék érni és persze itt van a családom is, akik szeretnek és én is szeretem őket, így nem hagyhatom őket csak úgy itt és igenis el szeretném érni ezeket a bizonyos célokat is, csak ez egyedül nem megy. Úgyhogy arra kérek mindenkit, aki végigolvasta az egész regényt (elnézést, hogy ilyen hosszú lett), hogy ha egy kicsi reményt is látnak bennem, akkor aki tud esetleg valami bevált módszert ilyen esetekre vagy bármit kérem szépen, hogy írjon. Előre is köszönöm szépen. :)