Szerintetek létezik olyan, hogy valaki képtelen a konfrontációra?

Sajnos, én sem tudok, mert inkább engem alázzanak meg, minthogy én megbántsam a másikat.

Majdnem olyan vagyok, ha engem megbántanak, nemhogy összeveszni nem tudok az illetővel, hanem még majdnem én kérek elnézést, mert a másik megbántott.

Általában mindig én visszakozok, tartom magam ahhoz a közmondáshoz, hogy az okos enged.

De sajnos a másik nem tudja, hogy én azért engedtem, mert nem akartam veszekedést. Azt gondolja, hogy neki van igaza, és ezt hangoztatja is.

Ekkor meg már nem látom értelmét az igazamat hangsúlyozni.

Ezért kerültem már kellemetlen szituációkba.

Léteznek, persze, a konfliktuskerülő személyiségek. Ne úgy vedd a doki mondatát, ahogy veszed. Fogsz tudni. A kenyérkereset rá fog vinni. Egyébként nem csak csata formájában lehet lerendezni a véleménycserét, meglátások közlését. Elképzelhető, hogy eleve több eszed van a többinél, akik csak agresszióval, káromkodással, olcsó kis betanult/kicsinyes jétszmákkal, hirtelen felháborodással, azonnali máson való por-elveréssel képesel lekommunikálni a kínjukat, sértődöttségüket, igényüket (alacsony érzelmiintelligencia), szóval, hogy te ezekkel eleve nem élsz, az van valamiért. Nem biztos, hogy azért nem illesz a rendszerbe (rendszerükbe), mert te vagy kevesebb. Lehet, hogy pont több vagy. Szégyellni nem kell. Párkapcsolatod nem tudom van-e, nem mindegy társ esetén vagy osztálytárs esetén beszélgetünk-e erről. Okos ember legutolsó pontja konfrontálódás. Kicsit konkrétabban, ha lehet.. Írj le egy példát, hol szoktál alulmaradni?

Nem az a győztes, akié az utolsó szó. Az utolsó szót erőltetők el szeretnék saját magukkal is hitetni - elsősorban ez szokott a nehéz lenni számukra, hogy maguk előtt rendben legyenek -, ezért kell egy katalizátor (a vitapartner) legyűrése. Az győz, aki boldog! Nem aki sokszor értelmetlen csatácskákat "megnyer". Az hosszútávon üresség.

Rubberjohn nagyon jól megfogalmazta a lényeget.

Azok az emberek, akik mindenáron be akarják bizonyítani az igazukat, valahol kisebbségi érzéssel küszködnek, ezért fontos nekik, hogy valaki elismerje őket.

Vagy pedig úgy látják, hogy a másik még náluk is gyengébb, ezért akarnak fölébe kerekedni.

"Mindig voltak olyanok akiké mindig az utolsó szó.Nem ez vagyok."

Ne is akarj ez lenni. Ha észérvekkel nem lehet meggyőzni a vitapartneredet, és ő előveszi a drasztikusabb meggyőzési módszereit /veszekedés, kiabálás, agresszió/, te ne kövesd őt ebben, próbáld meg szép szóval leállítani.

Soha ne alacsonyodj le arra a szintre, mert akkor nincs megállás, a harag haragot szül. Valakinek mindig engednie kell. Ha te engedsz, az nem jelenti azt, hogy a másiknak igaza van.

Sőt, általában annak van igaza, aki tud engedni.

Ne azért ne kezdj el veszekedni, mert te húzod a rövidebbet.

Nekem sajnos egy agresszív férj jutott, aki úgy akarta az igazát bebizonyítani, hogy engem térdre akart kényszeríteni.

Nagyon sokszor engedtem a békesség kedvéért, egy bizonyos határig.

Az ilyen helyzetekből, bár övé volt az utolsó szó, mégis én kerültem ki győztesen, ezért újra és újra megpróbált fölém kerekedni, sorozatosan megalázott, aláásta az önbizalmamat.

Amikor azonban átlépte azt a bizonyos határt, akkor én is léptem. Tőle el.

Vittem a gyermekeimet is, még meg kellett értük harcolnom a bíróságon, de ott is hozta a formáját, így nálam maradhattak.

Na, jól elkanyarodtam a kérdésedtől.

De már előző válaszomban is kifejtettem a lényeget.

Üdv.

Szerintem jobb nem örökké mindenért zsörtölődni.

Használd arra ezt a tulajdonságodat, hogy tudj szelektálni, hogy mik azok a helyzetek, amiért érdemes és mi az amiért nem.

Szerintem nem gond a konfliktuskerülés addig, amíg az érdekeink nem sérülnek miatta.