Mi lehet velem a bajuk az embereknek, minden embernek?

Hát ezt így ennyiből nem lehet eldönteni. Az tény, hogy interperszonális problémáid vannak. Érdemes lenne valamilyen csoportot vagy pszichológust felkeresned.

Addig is olvass Fromm könyveket.

teljesen megértelek, én is sokszor érzek hasonlóan, ha gondolod írj levelet.

20 f

Ezzel én is így vagyok. Nincs ember akivel beszélhetnék, bár nagyon jó lenne. Évekig próbáltam ismerősöket, barátokat szerezni, de most már feladom, nem látom értelmét. Nálam az volt, hogy kifaggattak két perc alatt hogyan vagyok, de nagyon részletesen, eleinte válaszoltam rá, de aztán már nem. Olyan részletekbe is belekérdeztek, hogy az már a magánélet határait feszegette. Amikor én is vissza kérdeztem, te hogy vagy, na arra a válasz, hogy sietnie kell, vagy simán csak jól van. Ennek következtében már, egy idő múlva én is ezt mondtam vissza nekik. Teljes mértékben hiányzik belőlem a fölényeskedés, a fentről való lenézés, a kivagyiság. Szerintem ezt megérik rajtam az emberek, és egy alamuszinak tartanak. Nemtudok, a semmiről félórát beszélni, ezért sokan nagyon komolynak tartanak, ami mostanában nem egy szerencsés helyzet. Akiket régebben ismertem mára már a fejüket is elfordítják, pedig semmi rosszat nem tettem, csak azt hogy másképp gondolkozom, mint ők. Nem lehet mindenki egyforma. Mostmár a nézésembe is belekötnek, hogy hogyan nézek. Hát hogyan, úgy ahogy tudok, de ez nekik nem megfelelő. Így mentek tönkre az ismeretségeim, és senkim nem maradt. Ha próbálok valakivel megismerkedni,mindjárt megkapom, hát nekem minek internet, gyertya,( már ilyen is volt), de nekik sokkal több mindenük van. Autó, két hát.... De a másik oldalról meg lenéznek, hogy csak ennyim van, de az is minek szerintük.

Szép lassan senkim sem maradt, már évek óta.

"Másoknál teljesen természetes az a folyamat, hogy odamegy valakihez, aki a környezetében van, és el tudnak beszélgetni valamiről, akár különösebb közös téma nélkül is, végül meg össze is tudnak barátkozni."

Nem biztos az, hogy olyan egyszerű. És a barátok pedig nem teremnek úton-útfélen.

"Hiába megyek akárkihez is oda, [...] abból mindig az lesz, hogy én kérdezgetek, akármiről, próbálok vele megismerkedni, találni valami témát, a másikon meg tökéletesen látszik, hogy semmi kedve velem beszélni, rám se nagyon figyel, válaszolgat valamit röviden, később magától soha nem keres."

Ahhoz, hogy két ember között jó kapcsolat alakuljon ki, kell valami, ami a másikban megfogja, kölcsönösen egy érdeklődés. Ez nem úgy megy, hogy két embertegymás mellé állítunk és akkor mehet... valóban vannak sikertelen próbálkozások, de ha jó helyen keres az ember, jó eséllyel találhat. És nem szabad hamar feladni.

"Miért utálhatnak ennyire az emberek? Ennyire nyomoréknak nézhetnek?"

Fenti soraimból következik, hogy ez nem utálat kérdése... csak egyszerűen nem fogtad meg őket.

"És lehet valami kiút ebből a lehetetlennek tűnő helyzetemből?"

Lehetséges, hogy te is, talán csak tudat alatt, visszafogod magad, te magad zárkózol el idő előtt, nem? (Saját tapasztalatból mondom.) Ha önmagadat adod, és folyamatosan, következetesen így teszel, mellédszegődnek azok az emberek, akikkel valamilyen értelemben közös az érdeklődésed, és akikkel jól megleszel. A kulcsszó: légy önmagad! És ne zárkózz el, ne félj! Nekem is mindig ezt mondják!

"sokat meg nem írhatok rájuk mert az meg idegesítő lenne számukra."

Ebben nem lehetsz biztos, főleg, ha megnyugtatnak téged, hogy nem zavarod őket. (Ismét saját tapasztalatból beszélek.) Engem pl. még sosem zavart, én nem szoktam megunni – ellenben én is olyan vagyok, hogy nem szeretek "zavarni" másokat azzal, hogy rájuk írok, noha tudom, hogy ez legtöbbször nem is lenne zavaró.

Nos, minít írtam, részben szerencse, hogy az, akit egy adott pillanatbna "megcélzol", annak felkelted-e az érdeklődését, össze tudtok-e barátkozni, érdeklitek-e egymást. De próbálkozni kell. És ne magadat hibáztasd, ha nem sikerül.

Ajánlanám, hogy lépjünk kapcsolatba. Az ilyen emberek érdekesnek tűnnek számomra, így elsőre.

Ugyanezt az ajánlatot "küldöm" az utolsó hozzászólónak is! :)

Velem is ez a helyzet.

Valami " nem engedi" hogy közelebb kerüljek az emberekhez. Pedig nagyon vágyok az emberi kapcsolatokra, akár párkapcsolatra is, de ez megakadályoz mindenben...

Próbáltam én is közeledni az emberekhez, de ez annyira felületes kapcsolatokhoz vezetett, hogy például azok akikkel szívesen beszélgettem még egy e-mailt sem küldtek karácsonyra...

Ha valaki tud megoldást akkor szívesen venném én is.

Én azzal próbálkozom, hogy megpróbálom feltárni, hogy mi vezetett ideáig. Az é esetemben az, hogy csúfoltak általánosban és kiközösítettek ezért már így álltam hozzá az emberekhez a középiskolában is egyetemen meg már mindenkinek vannak barátai így nem kell nekik feltétlenül új, csak egy ember akitől lehet jegyzeteket kérni..

Neked nincsenek ilyenek dolgok a múltadból?

(bocs ha hosszú)

"egyetemen meg már mindenkinek vannak barátai így nem kell nekik feltétlenül új"

Én az első félévemben alig szóltam a csoporttársakhoz. Ez egyáltalán nem akadályozta meg, hogy később barátságokat kössek velük.

5 vagyok.

Nem vagyunk egyformák ezét van a mondatban a nem feltétlenül szó:)Tehát nem akartam általánosít, bocsánat ha úgy jött le.