Önbizalomhiány, mit lehetne tenni?

Körülbelül 11 éves lehettem, mikor az anyukám elájult, és azóta sincs jól, minden nap szédül, rosszul van, fáj a feje. Az előtt tényleg jól éreztem magam a bőrömben, boldog voltam, nem volt semmi problémám. Utána érzelmileg ez az egész nagyon megviselt, és nagyon érzékeny lettem, ami régen sohasem volt rám jellemző. Azóta én vagyok az, akin bármikor le lehet vezetni a feszültséget, néha úgy érzem, nem számítok. Jó tanuló vagyok, 4-5, de az iskolában is úgy érzem, sosem lehetek a legjobb. Nem csak a tanulásban, de semmiben sem. Az osztálytársaim nagyon sokszor olyanok, mintha csak arra lennék jó, hogy másoljanak rólam, vagy megkérjenek egy-két dologra. Egyébként lehülyéznek, röhögnek rajtam, nem vagyok elég jó ahhoz, hogy barátként tekintsenek rám. Az osztályfőnököm szerint néha kicsit túlreagálom az egészet, de ő nem tudja milyen érzés egyedül lenni, akkor is, ha mindenki más ott van, de én mégis egyedül érzem magam. Két legjobb barátnőm van, ők ketten utálják egymást. Az egyik az iskola gyakorlatilag legszebb lánya, de ő is, valamivel jobb, de hasonló helyzetben van, mint én. A másik barátnőmmel viszont minden fiú haverkodik, ő a "legmenőbb" lány az iskolában. Nagyon szeretem őt is, de néha azt érzem, hogy nem tekint rám egyenlő emberként, és nem is tart a barátjának. A tanárok nem tudom, hogy kedvelnek e, vagy sem, de ott is azt érzem, hogy a többség nem. Az egyetlen hibám ebben a helyzetben az lehet, hogy idegenekkel elég visszahúzódó vagyok, és a tanárjaimmal nem nagyon szeretek haverkodni, mert mégiscsak ő a felnőtt, én meg nem. Nagyon sokszor rosszul jön ki ez az egész dolog, ideges leszek, összeomlok, vagy sírok - ez a szituációtól függ. Nem beszéltem erről senkinek (attól függetlenül, hogy sok konfliktus volt már ebből), csak a másik barátnőmnek, de ő is csak meghallgat, megmondja, hogy nincs igazam, és témát is vált. Nem tudom mit tegyek, néha már a tanulás rovására is megy az egész. Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszokat!