Valami gond van velem megváltozott az egesz eletem és sosincs jó kedvem talán depressziós vagyok?

barát elvesztése, és fiatalon találkozni a halállal, egy kegyetlen húzás a sorstól. Muszáj ismétlem MUSZÁJ felállnod ebből a helyzetből, mert ha magadba roskadsz és szenvedsz, az nem vezet semmire. Jó-jó könnyen mondom, de hidd el mindig van rosszabb!!!!

Gitározgass, ha felmérgel, póbáld lenyugtatni magad, hiszen nem muszájból gitározol, hanem mert szereted. Keress még ezen kívűl egy hobbit vagy csak festegess otthon, ez egy nagyon jó levezető gyakorlat.

Sportolj, tornázz, próbálj új életre lelni, hiszen még fiatal vagy hogy kiégj.

Remélem sikerül! Sok sikert!

Ez utóbbi kijelentés, hogy tudniillik szembe kell néznünk a megvilágosodás vagy elmebetegség alternatívájával, talán meghökkentően hangzik, de nézetem szerint nyilvánvaló tények támasztják alá. A pszichiátriát az a kérdés foglalkoztatja, hogy miért őrül meg némely ember, igazából azonban az a kérdés, hogy az emberek többsége miért nem őrül meg. Figyelembe véve az ember helyzetét a világban, elszigeteltségét, magányosságát, erőtlenségét, és azt, hogy tud is róla, arra lehetne számítani, hogy ez a teher elviselhetetlen, és az ember valósággal „összeroppan” a megerőltetéstől. A legtöbb ember ezt olyan ellensúlyozó mechanizmusok segítségével kerüli el, mint a mindennapok elcsigázó rutinja, a nyájhoz való hasonulás, a hatalom, a presztízs, a pénz kergetése, bálványokba vetett bizalom (másokkal közösen, vallási kultuszok keretében), önfeláldozó mazochisztikus élet, nárcisztikus pöffeszkedés – egyszóval azon az áron, hogy nyomorék lesz belőle. Mindezek az ellensúlyozó mechanizmusok, amennyiben működnek, ideig-óráig megőrzik az épelméjűséget. Az egyetlen gyökeres megoldás, amely igazán kiküszöböli az elmebaj lehetőségét, a hiánytalan és termékeny reagálás a világra, és ennek a legmagasabb formája a megvilágosodás.

Erich Fromm – Daisetz Teitaro Suzuki: Zen-buddhizmus és pszichoanalízis