Zavar, ebben is más vagyok, jól tettem/teszem azért?

A neveltetésemből, hátteremből, személyiségemből adódóan olyanná váltam, ami végzi a feladatát, nem a kiskapukon gondolkozva, hanem ahogy kérik.

Általános iskola és gimnázium alatt is a tanulás volt a dolgom, illetve több év is volt, mikor gyógytornára jártam.

Nehezen tanulok. Nekem nem elég, ha egyszer átolvasom az anyagot, akkor se, ha nagyon koncentrálok. Rövidtávú memóriám is nuku - szerencsére a hosszútávú már jobb, (kopp-kopp-kopp).

Már ált. iskolában is sokat tanultam, főleg, hogy 7-től gimnáziumi keretek között jártam. Gimiben volt olyan év, mikor annyit tanultam, mint állítólag nehezebb egyetemeken szokás. Így is csak 4-es körüli átlagom volt, picit afölött.

Annyi helyen lehet hallani, hogy nem kell hajtani, pihenni kell, sok-sok társaság, sok-sok sport. Hiába tanultam meg sok dolgot, amit élvezek, mert szerintem tudni jó, és hiába csiszolódott az agyam - már valamivel könnyebben tanulok, mert a legkeményebb gimis évemben, 11.-ben kupálódott a memóriám, logikám -, már-már úgy érzem, bele kellett volna törődnöm, hogy nekem nem megy. Többet kellett volna a barátnőimmel lennem és többet kellett volna sportolnom. És hagyni, hogy 2-es, hármas tanuló legyek.....

Ez tényleg így van? :/

És nem, nem késő bánat, mert egyetemen vagyok, egy könnyű egyetem hadd mondjam így büfészakán. El kell döntenem, jövőre átmegyek-e nehezebbre; vagy ha maradok itt, akkor kihasználom-e az alkalmat TDK-ra, szakkollégiumba való belépésre kihasználva, hogy ez lazább hely.

Továbbra is vonz az az élet, hogy keményen dolgozzak, viszont már megingattak.

Ne értsetek félre, én is elmegyek barátokkal találkozni, szeretek fotózni, szoktam úszni - most mondjuk lustaságból nagyon rég voltam -, csak számomra egyértelmű, hogy ha délután, akkor tanulás. És nem gyötrődöm azon, ha a 10-20 perces rövidszüneteken kívül nincs szabadidőm se.