Mi a véleményetek arról, ha valaki erre a szinte jut, és nem képes összeszedni magát?

Megfutamodok a feladatok, elöl, megmagyarázom, hogy miért ne, és egy besavanyodott, élet unt ember lettem.

Ifjabb koromban tele voltam tervekkel, aztán szép lassan, feladtam őket.

Mostanra nincsen bennem semmi küzdőszellem, semmiben nem lelem örömömet.

Unalmas lett minden, a sportolás, az autómmal való foglalatoskodás, és minden ami eddig érdekel.

Úgy érzem nulla vagyok, és már nincs is kedvem megerősödni. Még mielőtt valaki a sportot javasolná, azt is végzek, a barátokkal. De abban sem lelem örömöm, és becsülettel teljesítek, mégis untat az egész.

A munkahelyemen szerettek, kaptam sok elismerést, és én bele untam, feladtam, felmondtam.

Egyszerűen feladtam mindent. Sürgősen ki kellene jönnöm ebből az állapotból, mert így elveszitek, felélek mindent, ami még maradt, mert az elmúlt hónapok alatt feléltem mindazt, amim eddig volt. (A párom is elhagyott, persze most már bánom, mert hiányzik)

Azért szép, hogy ennyire életunttá lehet válni, és tudom, hogy nem helyes, mégsem érzek magamban erőt, hogy bármibe is belevágjak.

Most lenne, egy új állás lehetőség is, amit lassan hagyok el úszni, mert nem érzem alkalmasnak magamat arra, hogy megtanuljam, és ha oda rugdosnának, akkor is közönyösen néznék ki a fejemből.

Köszönöm, hogy megoszthattam.