Ti mire vélitek ezt? KOMOLY TÉMA!

Nagyon-nagyon súlyos depresszióm van, évek óta. Egy trauma, egy környezetváltozás, bármi más lehet az oka, én sem tudom igazából. A pszichológusomnak szinte mindent elmondtam, amit tudtam, 2 hónapja járok hozzá. De ő sem tud valami sokat mondani még arról, hogy miért alakult ki ez... csak találgatások vannak.

Szóval 2 hónapja voltam lent kb. a háziorvosomnál, bementem a rendelőbe, leültem és vártam. Ez volt az első kimozdulásom abból a kis szobából, ahol egész nyáron, hónapokig a World of Warcraft nevű játékon függtem éjjel-nappal. Volt a rendelőben egy látásra ismerős 19 év körüli csaj. (A bátyám ismerheti, megfordult ez már olyan helyeken, ahová csak én és a tesóm tudta, hogy megyek.) A rendelőben is szótlanul ültem végig, míg sorra nem kerültem. Amikor hazajöttem, szótlanul beültem a gép elé, megnéztem 1 sorozatrészt, filmet és mentem lefeküdni.

Mielőtt nekikezdtem, a bátyám odajött és valamit kérdezett, vagy mondott, már nem emlékszem... lényeg, hogy úgy intézte, visszakérdezzek. Vissza is kérdeztem valamit... erre azt mondta: "Na látod? Megkérdezel valamit, én válaszolok (vagy nem) és ennyi az egész."

Aztán megint 2 hónap itthon gép előtt, szobában, mátrix... elmentem egy kiállításra, vásároltam valamit. Kb. 3-4 órát voltam el itthonról, ez elég nagy lépés ahhoz képes, hogy sehova semmikor nem mentem az elmúlt években. Amikor hazajöttem, az ágyamon feküdt és valahol a közepe felé kinyitva egy "Gyógyulj meg!" című kinyomtatott, összekapcsozott könyv. Sosem fekszik az ágyamra, de amikor így kimozdultam és hazajöttem, ezt nagyon szépen betervezte. :D El is hajtottam a pékbe az ágyamról, akkor láttam rajta, hogy fájt a lelkének, nem erre számított. Hanem, hogy érdeklődni fogok, mit olvas és én is neki fogok állni annak a könyvnek. Kicsit le van maradva, de hát próbál segíteni, ez egyértelmű... pont, amikor szüksége lenne az embernek a társa, megértésre, akkor jött oda hozzám: orvos után és ezután a kiállításos "kirándulásom" után. Mindkét helyre egyedül mentem.

Szóval törődik velem igenis, csak a "háttérben". Látja, hogy segítségre van szükségem ebben az "állapotban", a depresszióm miatt főleg, meg ugye az élet előtt állok, ez nem valami jó párosítás így. Az átlagos mindennapokban le se xar, persze, akkor nyugi van, senki sem bánt, semmi külső hatás, semmi. Ekkor nincs szükségem semmire.

------------------------------------------

Amikor viszont kimozdultam 2 helyre (nagy lépés ez is, a mostani állapotomban) és hazajöttem, úgy viszonyult hozzám, hogy érezzem: szeretnek, megértenek és "van kiút". Akárhányszor felhoztam ezt a két témát neki, mindig ugyanúgy zavarba jött, kellemetlenül érezte magát és felzaklatta a téma, aztán meg jött a duma, hogy: "Nem vagy képes elfogadni, hogy nem törődöm veled?" :)))

Miért ilyen? Ha jószívű ember, aki a jót akarja nekem, azt, hogy "meggyógyuljak", akkor miért hazudozik? Miért szégyelli magát? Nem zaklatná fel a téma, ha nem gondolta volna komolyan... brahiból meg nem csinál ilyet senki, mert ez nem szórakoztató dolog.