Mit tegyek, hogy újra boldog legyek?

(hossz lesz kicsit)2009 őszén kerültem BP egyik jó gimnáziumába (azért nem egy elit suli) tele reményekkel és hogy itt kezdetét veszi a boldog fiatalkorom. De óriási csalódás lett a vége. A nyolc év általános iskola csodálatos volt. Tele a gyerekkor egyszerűségével, apró örömeivel, szépségeivel. Rettentő jó haverjaim voltak akik szerettek hülyülni és jól szórakoztunk a 8 év alatt. Nem volt akkor barátnőm, de nem is kellett mert olyan jól elvoltam a haverjaimmal és fantasztikus volt az osztályközösség. A gimiről mindenki azt mondta, hogy még jobb lesz és itt lesz a boldog fiatalkorom. A sok haver, szórakozás, buli, hülyülések, érzelmesebb élet és majd itt még jobban fogom érezni magam és hogy a csajokkal és még többet leszek majd. De óriási csalódás. Első fél év után már teljesen csalódott voltam. Az osztályközösség romhalmaz. Sok a gyűlölet az osztályon belül, egymás hátba szúrása, a mások teljes lenézése. Mintha csak egy dühös farkasfalka lennénk akik egymáson vezetik le a haragjukat. Itt már nincs is osztályprogram csak az évi 1 kötelező, mert az emberek 1 napjukat se akarják pazarolni a többire. Mondjuk ezek a legfőbb hangadók az osztályban akik többet gondolnak magukról, de nem azok. Csak mert isznak, cigiznek, többet buliznak, mint a többiek meg be vannak nyalva a tanároknak. De igazáól nincs is értelme a programoknak mert olyan mértékben szét van klikkesedve az osztály h szinte nem is egy buszon utaznánk a programra. Persze az osztály hangadóinak olyan mértékben nagy az arcuk hogy a volt osztyálytársaimnak akik jobb fejek voltak nem volt és mai napig nem ekkora. A fiúk seggnyalók a lányok pedig egyáltalán nem nőiesek. És most itt a személyiségre nem pedig a külsőre gondoltam. Nagyképű tahó az összes. Akik meg maradtak fiúk azok vagy antiszociálisok vagy idióták. Nekem az idiótából jutott néhány "haver" akiket soha nem fogok annyira kedvelni mint a volt haverjaimat. Semmi vicces nincs bennük mégis azt hiszeik hogy azok. Itt ülünk a gimiben 17-18 évesen és nem akarnak semmit se csinálni. Ülnek bambulnak maguk elé. Szeretnek otthon lenni, esetleg 1-2 fél a lányoktól, nem akarnak semmit csinálni egyik hónapba se. De ha emiatt lecseszem őket akkor durcik lesznek és nem szólnak hozzám, mert szerintük akkor nem vagyok jó haver ha mondok kritikát... Perzse én is dühös vagyok hogy ilyen mértékben hülyék de mégis utána azért kibékülünk mert akkor nem tudnék beszélni velük és ők se másokkal mert teljesen klikkes az osztály. Semmi szórakoázás, hülyülés a suliban, azon kívül. Semmi kaland, nevetés, közös élmények csak a szürke, unalmas napok a semmittevéssel. Se nyáron, se télen sehova. Örülnek h otthon ülhetnek a seg:gükön. Persze a volt barátaimnak újabb jó haverjaik lettek így már nagyon kevészser találkozunk és meg vannak már nélkülem. Sivár a gimnazista életem pedig 3 hónap mulva már felnőtt leszek. Hiányzik a gyerekkorom és a régi barátaim meg a sok élmény. A mindennapi jó szórakozás. És nem értem az élet miért járt el így velem? Jó gyerek voltam, nem voltam rossz tanuló, tisztelettudó voltam nem léptem át a határt. Szórakztató voltam, szerettek az osztályomban, de mégis ez a hála az élettől? Hogy az egész fiatalkorom megy a kukába ezek miatt a gyökerek miatt akikkel ma vagyok nap mint nap összezárva? Ha a régi sulim felé megyek a sírás kerülget csak úgy mint a régi képeket nézegetve. Perzse más osztályok régi haverok élvezik az életet nekik minden sínen van (nem is sajnálom tőlük) de nekem ez miért nem adatott meg? Ráadásul a volt osztálytársaknak is szép lassan kezdek teher lenni, mert ugyan nem lógok rajuk minden héten de néha szeretek beszélni velük.