Ez egy lelki probléma. Vagy mégsem?

Nos, kedves mindenki! A saját tapasztalataimat próbálom leírni, hogy kb. milyen *lelki* állapotban vagyok. Ezért lehet, hogy tévedek a tünetekkel kapcsolatban, mert hát ugye ilyen kérdésekben hajlamos az ember eltúlozni a dolgokat...de igyekszem csak azt megemlíteni, ami lényeges. Azt szeretném megtudni, hogy ez valóban egy lelki probléma e vagy csak egy kitaláció. Furcsa kívánság, nemde? De már ott tartok, hogy magamban sem vagyok biztos, szóval mégis lehet itt valami...

No akkor, hogy mi is a helyzet...hát, nehéz megfogalmazni. Mivel elég elvont, meg ugye a probléma forrása több szálból ered.

- A szüleim gyerekkoromban rengeteget veszekedtek egymással (megjegyzem, hogy még most is, de már hozzászoktam a KIABÁLÁSOKHOZ), és nem nagyon törődtek velem - én legalábbis nem éreztem a felületesnél nagyobb törődést. Inkább levegőnek éreztem magam. Ezért összefoglalva kb. a számítógépen nőttem fel, a régi játékokkal. Még most is egy nagy nulla ez a családi 'kapcsolat'.

- ...Ahogy az iskolában sem volt rózsásabb a helyzet. OK, a mai világ tudom hogy nevezetes a közönyről...de ennek az egésznek köszönhetően továbbra is megmaradtam idegennek egy számomra kedvezőtlen világban.

- Kemény megalázó élményekben is részem volt...pl. előfordult, hogy teljesen mást mondtam, mint amit kellett volna (zavartság), csúfoltak is, és hasonlók...el lehet képzelni milyen az, mikor senki nem áll melletted...

- a szociális kapcsolatok - szinte teljes - hiánya, senkihez nem szólok, és nem is akarok

- egykori nagyfokú depresszió (nyugalom, még most is elkísér a fuvallata)

A tünetek pedig (ami nekem feltűnt, persze nem szívesen ismerem ezeket be, de...):

- nem múló tehetetlenség és szomorúság érzete -> üresség 'érzet', mintha nem is léteznél, ez pedig állandó halálvágyat eredményez (igen, meg akarok halni). Az elveszettség érzése, hogy "nem tartozok a világba", állandó.

- éberebb figyelem a félelem miatt -> sokszor megijedek attól is, ha valami hirtelen zaj keletkezik a közelben (talán a sűrű kiabálások miatt?), no és persze ez egyúttal ügyetlenséget is magában foglal (félszeg viselkedés/magatartás, ismerős?)

- hangulat...ingadozások -> néha előfordul hogy nehezen tudom megállni a nevetést ha ránézek az emberekre (nem értem miért), ezért el kell fordulnom, vagy köhögést színlelek, de ált. semmiféle életkedvem nincs

- önvádaskodás (magam hibáztatása sok mindenért...)

- gondot okoz a koncentráció -> nekem több időbe is beletelik, mire felfogom, mit mondott a másik ember (ezért nekem nehezebb a tanulás is). Nem az a baj, hogy nem értem meg a szavakat, hanem hogy valamiért nem tudom úgy értelmezni az üzenetet...ezért nem szeretem ha matematika, fizika vagy valami elvont dolog a téma, mert azzal teljesen összezavarnak és követni sem tudom, hogy miről van szó. A számokban pedig - azt hiszem - esélyem sincs. Egyszerű összeadási és kivonási műveletek is gondot okoznak.

- ...az előbbiből kifolyólag emlékezetproblémáim vannak. Valami ok folytán például egyáltalán nem emlékszem a gyerekkoromra (élmények?, tapasztalatok?). Az előző évekből is csak egy ürességet látok. Még a múlt hétre vagy a tegnapra se nagyon emlékszem. A képzeletem is 'sérült', vagyis nem nagyon tudnék valami elvont dolgot magam elé látni. Ezért sem rajzolok...

- valami ok folytán nem nagyon érzem se az éhséget, se a szomjúságot. Szerintem az se zavarna, ha éjjel-nappal fent lennék, bár biztos negatív hatása lenne. Ráadásul a betegségek akkor jelentkeznek, amikor már súlyosak, tehát az enyhébb tünetek nálam nincsenek, és csak később jelentkeznek, amikor már súlyos a helyzet.

- mások érzelmileg hidegnek vagy zárkózottnak tekinthetnek -> tény, hogy introvertált lelkületű vagyok, mivel nem tudok érzelmeket társítani ... pl. élményekhez, emberekhez. Nekem az apám egy ugyanolyan ismeretlennek számít, mint az utcán lévő emberek. Senkit nem tudok értékelni vagy megbecsülni. És talán semmit se. Emellett ráadásul még ott figyel a passzív embergyűlöletem is, tehát igyekszek minél kevesebbet köztük tartózkodni.

- bizonyos esetekben újra átélem a traumát (ha valami hasonlóképp történik), és akkor "bekattanok", lenullázódok és mint akit pánikroham kerülget, megpróbálok elmenekülni... vagy hogy mondhatnám el tisztábban?

...Hogy ez trauma e...lehetséges, én ebben hiszek. De hátha van itt valaki tapasztaltabb, aki fel tud világosítani arról, hogy miféle nehézségekkel állok szemben, ha mégse erről lenne szó...feltéve persze azt, hogy valaki egyáltalán elolvassa ezt és érdekli is egy komolyabb válasz kidolgozása...no és persze főleg arra lennék kíváncsi, hogy másvalaki hogyan járna el az én esetemben, mert az életem 99% szerencsétlenségből és nyomorból tevődik össze, bár kié nem, mi? Nos, nem vagyok biztos benne, de szerintem ez biztos valami pszichológiai probléma. Sokszor hátrányosnak érzem magam...sérültnek...no de ez már csak egy megérzés, nem számít az.