Ti hogy bírnátok ezt földolgozni?
2 testvérem 3 éves korom óta félrerak nekem, már milliók vannak azon a számlán.
Nemrég elkezdtem pszichológushoz járni. Apám, anyám nyugdíjas, csoda, hogy önmagukat fent tudják tartani, nemhogy majd nekem fizetni a heti 14 ezer forintos terápiát. Már az is érvágás nekik, hogy pár ezer forint elment valami másra, amire nem kellett volna. ÉRVÁGÁS, szó szerint.
Apám is úgy adja át a 7 ezret, mintha nem is lenne súlya... mintha csípőből ki tudna annyit pengetni bármikor. Hiába tudok az egészről, kérdeztem őket normálisan, hogy mondják már el, honnan a pénz, csak teszik az agyukat: "SZERINTED HONNAN LENNE? KI FIZETNÉ NEKED, MI?"... játsszák a megváltót, kihasználják a helyzetet és a lehető legjobban jönnek ki belőle.
Hát még a nővérem... 19 vagyok, ő 37, itt lakik szüleinknél, kértem tőle kölcsön egy terráriumi állat beszerzéséhez, lazán odaadta. SIMÁN KIPENGETTE, pedig rühell, ezt be is vallotta. És tényleg nem valami jó a kapcsolatunk, nem is értettem, mivel érdemeltem ki tőle ezt a jószívűséget. Azt mondja: "AZ ÉLET ELŐTT VAGY, MIÉRT NE SEGÍTENÉK?". :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
És utána fut a kis telefonjához és mástól tudom meg, hogy lekerült arról a számláról (ami később vagy az enyém lesz, vagy azoké, akik telepakolták, de semmiképen sem az övé) az az összeg, amit nekem adott. És még van pofája visszakérni tőlem. Elkezdi, hogy nem muszáj egyszerre visszaadnom, de mindenképpen muszáj lesz, jó, ha havonta részletekben kapja meg.
Az viszont az ő zsebére megy, nem a számlára... "duplán kapja vissza".
És egy ilyen családban élek. :D Mindenki titkol mindent, ha normális és emberi vagyok, akkor meg csak hazudozik hidegvérrel. Retkes pszichopata barmok... egytől egyig. Nemhogy nem adna, még meglátja a helyzetben a lehetőséget és kihasználja, rohadtul nem törődik azzal, hogy 19 vagyok és ami nekem fél éves fizetésem, az neki 2 havi...
Ti hogy bírnátok ezt feldolgozni? Tudom, hogy magamon hogy tudnék segíteni, hogy tudnám önmagam életét jobbá tenni, de akárhányszor az eszembe jut ez az egész, mindig visszaránt a tehetetlenségbe és a kilátástalanságba. Meg se érinti a nővéremet se, mintha semmi se történt volna... meg apámék is, teszik az agyukat, hogy ők a megváltók, milyen rendesek... közben meg örülnek, hogy a kis nyugdíjukból meg tudják maguknak venni a kis cigijüket meg a sörüket.
Tudom, hogy ÖRÜLNÖM KÉNE, hogy van hol laknom, de mégis... igazából a tudat kellemetlen. Bár még mindig jobb, mintha később tudnám meg mindezt, lehet, akkor nagyobb lenne a fájdalom.
Semmi őszinte érzés nincs bennük, hazudozó, bunkó, alattomos, aljas színészek. Ti mit csinálnátok, hogy elbírjátok viselni ezt? Nagyon égető érzés a lelkemnek ez. Az ember azt hiszi, egy megbízható, szerető családba születik, aztán derül ki, hogy színészkedés és hazugság volt az egész...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!