Ez a magyartanárom "játéka"?

30 éves "nő".

Játszik a többiek érzésével. Megjátssza, hogy kiakadt, hogy dühös, aztán kimegy a teremből a kis kuckójába kuncogni, mert ha ilyen helyzetben elröhögi magát, minden odaveszett örökre. Senki sem fogja komolyan venni. Pengeélen táncol nap mint nap.

4 éven keresztül ment a lelki terror, kínzás, 4. év 2. félévében viszont, érettségik előtt már "aranyossá vált"... mint valami pufi kis nyuszika, akit minden férfiállat szétküldene és teletömne minden lehetséges ponton. Szóval véget ért ez a "hangulatváltozás" (színészkedés) és mondhatni, normális lett másokkal és önmagával szemben is.

Mindezt csak azért, hogy az diákok nehogy bosszuljanak, nehogy rossz emberként emlékezzenek rá, hanem egy aranyos, tömnivaló kis puffancs nyusziként.

Tanítani még ezzel a játékával is nagyon tré módon tanított szegényke; akiket nem hagyott hidegen, azok szinte csak röhögtek rajta. Tényleg, megpróbált mindent: kivetítőn átadni az anyagot, hangosolvasással, de valamiért ő volt az egyetlen, akinek nem jöttek össze a dolgok úgy, ahogy kellettek volna... szóval nem a mi hibánk, hogy nem sikerül a magyar.

A játékával kapcsolatban arról nem is beszélve, hogy nem ért az informatikához annyit sem, mint egy 10 éves és ha a kivetítővel kellett ügyködnie, látszott rajta, hogy milyen tömnivaló husinyuszika lett megint... voltak órák, amiken valamit otthonhagyott, vagy nem készült fel/rossz anyagból és hogy nehogy egy felkészületlen, trehány, tré tanárnak nézzék, szívatta az osztályt, az embereket. Durvám, keményen odaszólt mindenkinek, aki nem tudta az előző anyagot. Tipikusan órák kezdetekor: "Na! Akkor..." vár pár másodpercet és felszólít valakit hangosan, énekelve... szívatja... aztán leülteti... 1-essel fenyegeti... :DDDDDDD Próbálom átadni, ami akkor és ott lemegy, az egész kis játékát, nem tudom, sikerült-e? Remélem...

Nektek voltak ilyen tanáraitok? Csak az enyém egy színészkedő aljas kis zsírszappan?

19/f,

az egyik diákja.