Miért nmosolygok mindig mindenen? Még temetésen is.17L
Egész nap mosolyognom és nevetnem kell, történjen bármi.
Olyan, mintha mindig is ez lett volna (vagy legalábbis már jó pár éve ez megy).
Jópárszor ez nagyon kellemetlen. Pl. Amikor búcsúztunk nyolcadikból és mindenki sírt én mosolyogtam.
Amikor temetésen vagyunk, nekem belülről rágnom kell a számat, hogy ne lássák, hogy mosolygok.
Ez olyan alapállás. Nem kell semmi, hogy így tegyek. Csak simán megyek az utcán és folyton mosolygok. Ezt sokan félreértik és férfiak azt hiszik, hogy rájuk mosolygok. Nők meg azt, hogy a pasijukra. Pedig nem. Én csak mosolygok, miközben nézek...
Sírni egyáltalán nem szoktam. Volt egy vagy két film, vagy könyv, amit egy kicsit megkönnyeztem. De ez csak pár másodpercig tart.
Sokan szívtelennek tartanak, meg álszentnek. Én tudom magamról, hogy egyik sem vagyok. De az biztos, hogy sokakat irritálok és nem is ismerek magamon kívűl senkit, aki ilyen lenne.
Persze a negatívumok mellett azért érzem a pozitív oldalát is ennek a tulajdonságomnak. Sokszor sokkal kedvesebbek hozzám, mint másokhoz és tudom, hogy az idegenek alapvetően bizalommal fordulnak hozzám. (pl. hostessként 10x többen álltak meg az én pultomnál, mint másnál, pedig nem vagyok egy szépség, nem azért)...
Ismertek ilyet, mint én? Változni fog ez?
válasza:
válasza:Ez nem kedv kérdése.
Két éve egy plátói nagy-nagy szerelmem halt meg. Aki már 6 éves korom óta a nagy, igazi férfit jelentette számomra. Mindenki tudta, hogy milyen sokat jelentett számomra, ezért nagyon sokan jöttek hozzám vígasztalni. Én csak egyszer sírtam, akkor is csak kicsit, amikor meghallottam a halálhírét, utána nem. Amikor vígasztaltak, akkor is csak mosolyogtam (és belülről rágtam a szám, hogy ne látszódjon).
Mivel csak a képzeletemben volt közöm hozzá igazán, a valóságban csak ritkán találkoztunk, ezért a halála nem jelentett igazi hiányt. Azóta is ugyanúgy élő számomra és még mindig álmodozok róla.
Azt hiszem most megválaszoltam a saját kérdésemet. Tehát a saját szép kis álomvilágom miatt vigyorgok folyton?
Köszönöm a rávezetést. Már megérte ide kérdést feltenni. :))
válasza:Én is hasonló cipőben járok. Közeli hozzátartozóm halt meg és mosolyogtam a temetésen. Pedig nagyon sajnáltam...
Ezenkívül folyton vigyorgok, tanárokkal is több incidensem volt, mert kitört belőlem a röhögés, ahol nagyon nem illett volna, vagy épp szidott én meg nevetni kezdtem.
És nagyon-nagyon ritkán sírok úgy igazából. Filmeken, könyveken sose sikerült. Belőlem inkább a tehetetlen düh hozza ki a könnyeket, mint a szomorúság. Ha valaki megbánt, vagy nagyot csalódok pl. egy barátban, én akkor is mosolygok. Röhögni kezdek, talán a sorson, vagy a magam hülyeségén, vagy egyszerűen nálam csak ez jön sírás helyett.
Nagyon érdekes tulajdonság, az biztos, viszont nehéz bírni vele. De meg van a jó oldala is, így kedvesebbnek és életvidámabbnak tűnök, pedig nem gondmentes az életem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!