Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Miféle elme-/személyiségzavar...

Miféle elme-/személyiségzavar lehet ez?

Figyelt kérdés

24 éves fiú vagyok, és hosszú évek óta húzódó mentális/lelki problémával küszködöm. Nem is tudom pontosan leírni, min megyek keresztül, de talán példákon keresztül valaki ráismer a betegség tüneteire, akár önmagára. Addig is sokáig tartott eljutnom, hogy egyáltalán felismerjem, hogy kóros állapot ez az egész folyamat.


Nagyon félek a konfliktusoktól, ezért hogy kerüljem őket, óriási megfelelési kényszer munkál bennem - nem kell persze talán mondanom, hogy ezzel a hozzáállással bár a látszólagos nyugalmam megmarad, valójában éppen a személyiségemet ölöm meg. Ez nagyjából kamaszkorom óta van így, tehát olyan 6-8 éve, előtte kifejezetten nagyszájú emberke voltam, bár már akkor is jelentkeztek elég komoly problémák a viselkedésemben, pl. olthatatlan bosszúvágy csak egy vélt sanda tekintet, feltételezett ártó szándék miatt.


Ha egy adott helyzetben kudarcot vallok, véget nem érő agyalás és önmarcangolás kezdődik, mit nem csináltam jól, illetve igazam van-e az adott helyzetben, megbánást kell-e tanúsítanom, vagy bosszút állni, esetleg van-e olyan jelentéktelen a helyzet, hogy a leghelyesebb nem foglalkozni vele - mivel azonban a legkisebb "problémákon" is hónapokat (!) vagyok képes rágódni, az utóbbi természetesen kizárt.


Példa: anno a főiskolán az elsők között voltunk, akik kaptak az intézménytől hallgatói laptopot, amelyet hivatalosan "béreltünk", így félévenként be kellett vinnünk ellenőrzésre néhány életunt rendszergazdának a TO-ra. Én akkortájt elég rendesen lezúztam a laptop egyik sarkát (elejtettem), így el is küldték szervizbe, kicserélni a fedlapot. Végül jött egy 20.000 Ft-os összeg a kárról, ami csak hab volt tortán, mivel akkor már túl voltam egy lelki krízisen, hogy a 2 hét átfutási idő helyett miért telt el már egy hónap is, és biztosan személyes ellenszenv fűti az ott dolgozókat, ami miatt ilyen sokáig húzzák a dolgot.


Ez persze csak egy nagyon felszínes leírás: valójában mennyt és poklot egyaránt megjárok azon feltételezett konspirációk és - rám nézve rendszerint negatív - eshetőségek kavalkádjában, amelyek a hétköznapi feladataimtól is tökéletesen elvonják minden erőmet, figyelmemet. Napközben egyfajta bódult állapotban vagyok, mint egy zombi, nincsen másodperc, hogy ne a totál felesleges hülyeségeken agyalnék, ha viszont ez olykor megtörik, akkor egyszerre felhőtlenül vidám vagyok és magabiztos, valóban jó humorral, szerethető egyéniséggel, de kissé tolakodóan ráerőltetve az ideiglenes hangulatváltozásomat mindenkire. Amikor egy erősebb "roham" elkap, úgy érzem, elpusztulok a tehetetlenségtől, és felrobbanni lenne kedvem. A józan észérvekre nem hajlik az agyam, csak a nehézségekre "enged" koncentrálni - éppen olyan ez, mint egy börtön a szabad gondlatáramlás számára. Kérdés, hol vagyok mindebben "én". Szerintetek?


Ha hasonlóan érez valaki, nyugodtan írhat priviben is, nekem az is sokat segített, hogy utánaolvastam a témának, de hasonló problémával küszködő emberekkel még nem beszéltem. Továbbá kérem, csak azok kommenteljenek, akik nem csupán néhány hetykén odavetett, egyszeri okossággal szeretnek letudni dolgokat, csak mert úgy érzik, mindenről véleményt kell mondjanak. A normális válaszokat viszont hálásan köszönöm.


2012. aug. 21. 21:47
 1/8 anonim ***** válasza:

Elég komplex a probléma, de itt ezen a fórumon, ennyi ismeretből nem lehet diagnózist felállítani.

Javaslom, hogy ne itt keress válaszokat a kérdéseidre, hanem egy szakemberhez fordulj, aki részletes és célzott kérdésekkel, irányított beszélgetéssel önmagad számára is nyilvánvalóvá tudja tenni, hogy mi az igazi probléma. Ezt itt senki nem tudja megtenni, és ha komolyabb betegséged van ,akkor csak rontanak a helyzeten.

Létezik online tanácsadás is, de én inkább a személyes beszélgetést javasolnám. Lehet, hogy 1-2 alkalom elég, hogy kiderüljön, miért érzed magad ilyen rosszul a bőrödban.

Látatlanban azt tudnám mondani, hogy pihenj egy kicsit. menj el kirándulni, vagy fuss egy nagyot, olvass vicckönyvet. Ezek csak hárításra jók, de egy kicsit megnyugszol talán, de mindenképpen keress fel egy szakembert a problémáddal.

2012. aug. 21. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

Nagyon tetszi a stílusod, és a kórkép, amit festettél magadról. Szerintem nagyon sok ember, vagy talán a legtöbben küzdenek ezzel. Szerintem a keleti filozófia húzza ki az embert ebből a mocsárból. Esetleg még Müller Péter korai könyvei, vagy Louisa Hay, az Éld az Életed, OSHO, Vagy a szufi irodalomból a Mirdad Könyve. Itt a neten is keresheted ezeket, balogh Bélát, számos meditációs videót. nagyon sokak által szeretett Eckhart Tolle előadásokat magyar felirattal is megtalálod a youtubon. OSHO-ból ízelítők: [link]

[link]

2012. aug. 22. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:

a leírásodból az látszik, h nagyon befelé fókuszálsz, szorongó vagy, az átlagnál erősebben, nekem kicsit depresszív szinezettel, de ahogy már más is mondta előttem, fordulj bátran egy pszichológushoz, mert nem az a lényeg, h mi a probléma, hanem hogyan tudnád megoldani, te magad hogyan tudnád mozgósítani a benned lévő erőforrásokat

ajánlom figyelmedbe még a pszichodrámát is, nézz utána

2012. aug. 28. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:
Igen, ez sokszor eszembe jut, hogy talán túl sokat foglalkozom magammal, nem kis fokú önzőség ez. A másodiknak üzenem, hogy bár vannak értékes gondolatok abban, amit ajánl, de szerintem az én problémám inkább személyiségbeli, mint világlátási jellegű. Köszönöm a válaszokat, az első kommentelő is hasznosat írt, mindenkinek adtam egy zöld zombikezet.
2012. aug. 29. 00:37
 5/8 Alaque ***** válasza:

Remekul leirtad a manias depresszionak nevezett jelenseget. Nevezik meg bipolaris szemelyisegzavarnak.


Ha eszembe jut valami okossag, leirom majd, csak leragad mar a szemem.

2012. aug. 29. 02:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 Aniko 99 válasza:

Egy elegge nehez idoszaka volt az eletemnek, amikor raadasul egy nagyon kellemetlen kolleganom miatt is sokat ragodtam. Egyszeruen nem tudtam szabadulni munka utan sem, hogy miert mondhat ilyet, hogyan teheti ezt...

Azota sok ido eltelt, mar nem mukodik bennem ez. Amit azota tanultam az, hogy ha valaki borzalmasan viselkedik, elsosorban maganak art. Nem az en dolgom ezen ragodni.

2012. aug. 29. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

Hallottál már "születési szám"-ról? Add össze a születési éved, hónapod , napod számát, egybe az egészet. Kijön egy kétjegyű szám. Ha ezt megírod, kinézek valamit a megfelelő könyvből. Vagy magad is megkeresheted itt: (habár elég bonyolult, -súlyára nézve is- nehéz könyv)

Dan Millman: Erre Születtél.

2012. szept. 7. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Szóval nem személyiségzavar, egyszerüen csak erre születtél. Ha jobban megismered magad, és megérted a jelenségeket, akkor egyszerűen rendbejössz.
2012. szept. 7. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!