Kicsit összezavarodtam, tegnap megismertem valakit, először találkoztunk, erre most meg mi van velem?

(23/F, az illető pedig 22/L) Az egész ismeretségünk az internetre vezethető vissza, ezt annyira nem részletezném, de egy olyan fórumon ismerkedtünk meg ahova olyanok regisztrálnak, akiknek egyfajta szocfóbiájuk van, mint neki vagy nekem. Nekem speciel barátaim sincsenek csak úgymond haverok eléggé befelé forduló vagyok és nem járok sehova el szórakozni vagy másokkal együtt lenni. Ő azért nem ilyen neki vannak barátai ha kevés is, meg voltak tapasztalatai az életben. Én pedig nagyon sok lehetőséget kihagytam az életben főleg mikor más emberekkel lehettem volna (visszautasítottam sok mindent).

A lényeg hogy ezzel a lánnyal picit hosszasan elbeszélgettünk személyesebb dolgokról és aztán felvetettem mi lenne ha találkoznánk, ő rábólintott és tegnap találkoztunk, hajóztunk a Dunán (BKV hajó) beültünk egy kávézóba inni egy kávét majd egy sört egy másik helyen a városban, összvissz 4 óráig voltunk együtt.

Sok mindent kiveséztünk, talán amiről a sör mellett leginkább beszélgettünk az volt, hogy én hogy viszonyulok emberekhez, valójában mennyire nem csinálok semmit egész nap csak ülök a seggemen és várom hogy történjen velem valami.(tudniillik ez valahogy depresszióba sújt engem pontosan és azért, mert úgy érzem én társaságra vágyom)

Tehát ő meghallgatott de mondta hogy a megoldás szinte karnyújtásnyira van csak tőlem. És végig tudtunk folyamatosan beszélgetni, azt hittem hogy tökre unni fogja magát velem, végül megbeszéltük hogy még találkozunk hamarosan.

Rögtön utána miután elváltunk ezt az egész dolgot nem tudtam hová tenni. Megismertem tehát egy lányt, akibe nem vagyok belezúgva, érdekes személynek tartom , a jövőben találkozunk megint, szeretném még jobban megismerni, lenne ezer meg egy dolog amit csinálhatnánk, közös érdeklődés címén, amit majd ki fogok találni, de a lényeg. Össze vagyok zavarodva, mert nem tudom, hogy valójában mi is a "szándékom" vele, amint mondtam, nem estem bele, de ki se tudom verni a fejemből ugyanakkor. Mintha más emberek nem is léteznének.

Én mostanában pszichiáterhez járok a szocfóbiám miatt, mert szeretnék változtatni az életemen - ami a legeslegeslegfontosabb az:

Én szeretném azt, hogy legyen egy igényem a társas lét iránt (tehát a gondolkodásmódomat akarnám megváltoztatni)

És persze tapasztalatokat kéne szereznem az ilyen

helyzetekről, többek között ezért is találkoztam a lánnyal tegnap.

Szerintetek ez normális, hogy ennyire nem tudok napirendre térni? Valahogy fogalmam sincs mi van, elmondani is képtelenség lenne, hogy most mi zajlik le bennem. És tudom ez mind sehol nem lenne, ha én egy társaslény lennék és lennének barátaim.