A negatív dolgokat hogyan küzdhetném le magamban?
Hosszú lesz de ki kell írjam magamból. Nem tudom, hogy szimplán a kamaszkor egyes gondjaim forrása, vagy tényleg van velem valami.
17 éves leszek a nyáron.
Régen(olyan3-4évvel ezelőtt) volt olyan nyár, hogy szinte minden nap elmentem itthonról reggeltől estig. Anyukám egyszer megemlítette, hogy sose vagyok otthon-ami megmaradt bennem, igyekeztem kevesebbet elmenni.Utána anyu(depressziós) az antidepresszánsokra bort ivott, amit titkolni kellett apu elől(szüleim elváltak, de egy házban élnek). Rengetegszer mondta anya, hogy ne szóljak apunak, leszokik-nem tette, mire arra értem haza, hogy kihányt mindent, és segítettem neki összeszedni magát. Ott kiborultam, sírtam, és azóta nem iszik....DE: mintha megváltozott volna minden. Először csak féltem kimenni az utcára, utána meg már az iskolától is(nagyobb szereplések, stb). Február közepétől nem mertem egyedül hazamenni a suliból, majdnem minden nap hazakísért valaki.
Öt percre lakom az állomástól, de oda is nehézséget jelent lemennem(félek a kutyáktól és halálfélelmem van, hogy megharap, ha meglátok egyet).
Egyedül buszonzni is félek. Az iskolában bezárkóztam, úgy érzem, sok ember iránt vesztem el a bizalmamat. A barátom az akinek mindent elmondok(8 hónapja vagyunk együtt.) Régen vagdostam a kezem, illetve voltak öngyilkos gondolataim. Jártam pszichológushoz, de többet ártott, mint használt, így újat fogunk keresni.
Sajna önbizalomhiányos is vagyok, sokszor hibáztatom magamat a dolgok miatt. Rengeteg álmom volt(pl sportolni, táncolni, stb.) De egyikhez se volt erőm és kitartásom megvalósítani, a tanulás a legfontosabb(színötös vagyok).
A testnevelésóráktól mindig féltem, mert amint labdázni kellett, vagy valami, majdnem elsírtam magamat.
A másik, hogy kiskorom óta nem vagyok a tisztaság híve, és lány létemre nem tudok takarítani. Hatalmas rendetlenség van a szobámban, és mindig mikor belekezdek a pakolásba fél óráig megy, utána majdnem sírok, hogy nem tudom mit hova tegyek. Itt a nyár, és nem tudok mit kezdeni magammal, nicns erőm itthon semmihez, csak gépezek napi 12-13 órát körülbelül. Kint voltunk külföldön osztállyal egy hétre, és ott nem is igényeltem a gépet, itthon viszont hiába van megannyi tervem, nem tudok SEMMIT csinálni, és ez nem a lustaság. Nem tudom mi történt velem,de egy éve van ez, és már túlakarok lenni az egészen! Szerintetek mit kellene tennem???
Köszönöm!!:)
A barátommal általában heti kétszer találkozunk. Többször is fogunk majd, minden nap elmegyünk sétálni, de azt akkor, ha nem lesz ilyen meleg.
Igen csak a kezdet nehéz, mert utána jól érzem magam, de itthon jön rám ez a tehetetlen érzés. Annyi mindent csinálhatnék, de egyszerűen nem tudok belefogni. Itt feküdtem az ágyban és gondoltam rá, hogy gyerünk, kapd fel a könyvet és olvass, vagygyerünk, takaríts, de nem ment, és nem tudom megindokolni.
A szakembert próbáljuk elérni.:)
Tudod,mit ajánlok neked,de most komolyan, ha rettegsz emberek közé ,menni,akkor azért is, menj ki például strandra.
Most minek tanulsz?
Nálunk is sok probléma volt 14évesen és akkor a barátnőmnél aludtam.
A barátodnak meg mondj el mindent és is elmondom minden bajomat a barátnőmnek.
14/F
Első vagyok
Én 24 éves vagyok és a párommal élek 2 éve. 2 hónappal ezelőttig semmit sem csináltam itthon, de tényleg értsd úgy, hogy semmit. Felkeltem, megcsináltam a kávém, bekapcsoltam a gépet és csak enni, meg wc-re mentem ki.:S Az ég világon semmi sem érdekelt, nem tudom milyen a depresszió, de hasonló lehet. Nálam ez több okból kifolyólag alakult ki. Egyrészt mielőtt elköltöztem, anyukám mindent megcsinált helyettem, még csak pórszívóznom sem kellett csak egy évben kétszer. Másrészt 1,5 éve keresek munkát sikertelenül és az önbecsülésem a béka feneke alá került, mert úgy éreztem, hogy én vagyok jó sehova, ráadásul egy barátom sem volt.
Több száz km-re lakom most otthonról, így anyukámnak fogalma sem volt róla, hogy így élünk. Egyszer aztán mikor nem voltam ott, beszélgetett egy kicsit a párommal és kiderültek a dolgok. Jól lehordott, hogy ő nem erre nevelt engem és igenis szedjem össze magam. Akkor is neki kell állni a dolgoknak, amikor semmi kedvem hozzá, mert az élet erről szól, hogy akkor is menni kell, ha nem akarunk. Nem mondom, hogy azóta makulátlan háztartást vezetek, de sokat fejlődtem. Szóval ezért írtam neked is, hogy erőszakold meg magad és mindent csinálj meg magad körül, aztán meglátod mennyivel jobb érzés egy rendezett környezetben leülni, mint a kupi közepére.:) Most még távolabbra készülök, mert a párommal Svédországba megyünk szerencsét próbálni, szóval még inkább össze kell nekem is szedni magam, de mindig anyukám szavai csengenek a fülemben és arra gondolok, hogy nem akarok szégyent hozni rá. Másrészt azt is ő mondta, hogy a párom azért dolgozik, hogy megéljünk, nekem pedig kutya kötelességem renddel és kajával hazavárni, ha már dolgozni nem tudok. Ebben is igaza van. Bár a te barátod még biztos nem dolgozik, de ha másnak nem is, de neki bizonyítsd be, hogy milyen rendezett és összeszedett tudsz lenni, ha akarsz, mert én tudom, hogy tudsz!;)
Én remélem mindketten sikerrel járunk!:)
Köszönöm mindkettőtöknek!:) Picit fejlődtem, mert már a vonatozás lassacskán megy.:)
Első válaszoló, teljesen igazad van. Meg azt is tudom, hogy fejben dől el nagyrészt. Ha kint vagyok a valósáágban nem is olyan "szörnyű".
Nektek pedig sok sikert kívánok!:) És a fejlődésedhez pedig gratulálok:) Sokszor egy két mondat ráébreszti az embert a lényegre. Remélem, hogy külföldön nagy szerencsétek lesz:)
Nagyon sok kitartást nektek is!:)
Köszönöm/köszönjük szépen!:)
Még valami eszembe jutott, ami nekem segített! Nem tudom nektek van-e erre lehetőségetek, de én kaptam egy kiskutyát...:) Ha akarom, ha nem, muszáj levinni sétálni, ha nem akarom, hogy bepisiljen és takarítani kelljen utána.:P Muszáj foglalkozni vele, mert ha ülök a gépe előtt és látom, hogy unalmában fekszik a földön és nézelődik, akkor megsajnálom és inkább vele foglalkozom. Rendszert is hozott az életünkbe, ami szintén nem hátrány!:) Ha egy mód van rá, akkor neked is ajánlom egy háziállat beszerzését, ha még nincs!:))
Gratulálok neked is az elért eredményedhez! A vonatozás szerintem elég nagy lépés, nagyon ügyes vagy!:) Amúgy hugomnak volt a te korodban nagyon durva ember és érintés fóbiája, de most 20 éves és ez már a múlt!:) Meglátod, hogy idővel könnyebb lesz neked is!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!