Miért nem viszonyulnak úgy hozzám a barátnőim ahogyan félévvel ezelőtt?
most megyek 10-be, és a két barátnőm(akik egy kicsit összenőttek, de nem túlzottan) még előző félévben nagyon kedvesen aranyosak voltak bárhová elhívtak magukkal,
Aztán van még egy másik lány aki úgy hozzánk szeretett volna csapódni de egyhamar rájöttünk hogy sokat hazudik nekünk szemrebbenés nélkül:S így nem sokat voltunk vele néha ki is beszéltük ami nem túl szép de egy olyan helyzetben szükséges! majd most így év vége felé a két barátnőm elkezdtek járkálni mindenfelé a jó idő hatására és sosem hívtak el pedig napközben ugyanúgy együtt voltunk ahogy eddig is! Aztán azt kezdtem észrevenni hogy a hazudós lánnyal sokkal jobba lettek mint velem:| nemértettem, bennem van a hiba(jah és egy külön sztori a két barátnőm közül az egyik áthívott engem a hazudóst meg a másik barátnőmet kb. 2 hónapja... aztán egy hónap se telt el máris én el voltam felejtve de oly szinten hogy már jövőhétre tervezgetik a talit a barátnőmhöz Nélkülem:((, )
Mi a fenét tegyek nyalni nem igazán szeretek, de úgy veszem észre egyre inkább csak kellék vagyok, nah meg aztán a nyalizásba is belefáradtam az meg úgyse sok megoldás:(
Megbeszélni meg félem velük a dolgokat mert vagy
1. elsírom magam 2. a végén kiderül csak én paranoidkodok és aztán végem van nincsen barátnőm 3. talán van valami bennem amit én nagyon nagyon erőlködve sem tudok észrevenni!:((
jah és nem vagyok beképzelt, figyelem központjába vágyó ember, csak egy szeretethiányos bús ember aki nem tudoja mitévő legyen:((
NAGYON KÖSZÖNÖM HA EZT VALAKI VÉGIGOLVASTA!!és persze segít is:,( hiányoznak a barátnőim de nemsokan tudnak erről:,(
ebben az osztályközösségben már mindenki talált magának valakit és úgymond kallódnak ami a tanulmányaimnak sem tenne jót én nem vagyok el egymagamban csöndben mint egy páran:/
csak most az a helyzet, hogy ugyebár mennek az egyik barátnőmhöz és én arra gondoltam, hogy akkor áthívom őket 3-ukat, és hooogy mi van, ha azt a lányt nem hívom át akihez mennének és csak a hazudóst meg a másikat. és ha beszélem velük az időpontot akkor megkérdezik majd úgyis hogy miért nem hívom át őt is és akkor elmondanám nekik..:N ez így jó mert eddig egyépként úgy nézki hogy mindhárman jönnének:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!