Mitévő legyek ilyen helyzetben?

Régebben is nagyon félénk voltam,és bármi történt velem,mindig sírtam(ez a sírás dolog megmaradt,csak mostmár igyekszem visszatartani addig,amíg hazaérek),viszont néha,amikor nagyon jó kedvem volt,el tudtam engedni magam,kerestem a társaságot.Aztán történt valami:meghaltak a szüleim.Nem mondanám,hogy jó volt a kapcsolatom velük(Mint amikor emberek élnek egymás mellett,egy házban,de nem beszélgetnek,nem szólnak egymáshoz.),mégis azóta teljesen befordultam.Nem csinálok semmit,nem járok el sehová,azóta félek az emberektől,hogy mit gondolhatnak rólam,stb.Jött a középiskola.Reméltem,hogy más lesz majd,hogy erőt tudok venni magamon,és végre elkezdek ismerkedni,barátkozni.Lelkesen indultam el a suliba,de mikor odaértem,nagyon megijedtem.Akadt néhány ember,akivel tudtam beszélgetni(ők kezdeményeztek,ez egyértelmű),és aki fontossá vált a számomra,azt időközben ellöktem magamtól.Mostmár senkim sincs(a rokonaimon kívül).Illetve van néhány ember,akivel szót tudok/tudtam érteni:néhány volt tanárom,és az unokanővérem.(Ők azok,akik mindig bíztatnak.Sokszor mondták pl azt is,hogy egyszer el kéne szánnom magam,és egyetemre járni,mert van hozzá eszem,de én ezt mégsem tudom elhinni,egyszerűen hülyének érzem magam,önbizalmam egyáltalán nincs).Szeptembertől megint új iskola,új emberek és kezdek kétségbe esni,hogy mi lesz ott velem?