Mit tehetek? Tényleg rettentő nehéz lesz így?

Egy különc vagyok, túl egyedi. És ebből fakad némi nehézségem...

Nagyon komoly vagyok, koromhoz képest túl komoly.

Hajlamos vagyok túl lelkiismeretes lenni, a hibáimat túlzottan elismerni (ha nem is be, nem mindig ások azért magamnak vermet :D; de magamban, csendben mindenképp meglátom).

19 évesen minden gimnáziumi tárgyban látok valami jót, valami hasznosat - nyugi, ez nem azt jelenti, hogy mindet szeretem, SŐT!!

Egészségtudatos vagyok, fontosnak érzem, hogy időt szánjak a mozgásra.

Környezettudatos próbálok lenni.

Próbálom felfedezni az apró szépségeket a természetben, de akár az ember alkotta világban, pl. városokban.

Ez a dolog egyik fele.

Másik részről pedig nem szeretem a bulit (a diszkóra, kocsmára gondolok itt; a hagyományos "zsúrokat" szeretem); fontosnak tartom a hobbijaimat, az elmélkedéseimet, tehát az egyedüllétet.

Nehezebben tanulok, mint az átlag, de mint fent írtam, megpróbálom megtanulni - ez tehát idő, újabb otthon töltött időmennyiség.

És minden másban is különc vagyok; különc érdeklődési körökkel, stb.

Jövőre megyek egyetemre, ahol nagyon nem akarom elásni magam.

Nyilván azt tervezem, hogy engedek. Tisztában vagyok vele, hogy az eddigi évi 3-4, max. 5 kocsmázás/diszkózás nem lesz elég, ennél több kell. És hogy alapból több alkalmazkodás kell, jobban el kell vegyülni. Próbálom a dolgokat lazábban venni, miután mindent - vagy majdnem mindent - megtettem, már nem stresszelni a dolgokon.

De teljesen nem fogok tudni megváltozni. Maradok a magamnak való, sokat tanuló, szabadideje egy részét a hobbijaira, más részét a sportra "pazarló" ember, ez sajnos vagy nem sajnos biztos...

Hogy fogok így életben maradni?

19/L