Nem bírom! Egyedül fogok meghalni! MIért vagyok ennyire magányos?

Tudom, tudom... 16 éves lány előtt ott vannak a lelhetőségek, az élet terén mindenfelé a nyitott kapuk, és még alig éltem... de

Sok a barátom, barátnőm, rengeteg az ismerősöm, 2 kezemen meg tudom számolni hány olyan barátom van aki értem kútba ugrana és én szintúgy értük is. Ha épp bánkódik lemondom a hivatásos programom csak hogy megbeszélhessük, ha hülyülni akar ott vagyok, ha csak az kell hogy kikísérjék a megállóba én megyek vele, ha lelki szemetesláda kell neki hát előhúz, a fiúkkal is elvagyok, sokat hülyülünk tárgyaljuk a dolgokat meg minden.Nincs tabutémám. A menstruációmról is simán leállok vitatkozni nem zavar, korosabb férfi társaságban sem Azt mondják rendes hűséges, megbízható aranyos kedves lány vagyok, hogy érettebb a gondolkodásom a többi velem egykorúétól, hogy tapasztaltabb vagyok sok téren, higgadtabb tudok lenni ha kell, bármilyen helyzetet kezelni tudok, nagyon megértő vagyok, de sosem volt barátom, sem első csók, se randi se ölelés, érintés vagy egy tekintet. Nagyon hiányzik a fiú aki ott van nekem és én ő neki, vagyok egy társra de sehogy se jön össze. Egy ronda tehénnek tartom magam az is igaz. Nemár hogy a külsőségek ennyire bekorlátozzák az embert. Mi a fenét kezdjek magammal, min változtassak, hogy végre legyen valakim/valamim?

megtörténtek, tanácsok, hasonló helyzetek, bármi jöhet ami segít.

Korotokat és nemi hovatartozásotokat kérlek tüntessétek fel.

Csak ne offolj, vagy legyél a gyik királya egy nagy beszólással.

Ann

Elfelejtettem mondani hogy nem várom hogy a számba repüljön a sült galamb, én lépek ha egy pasin látom hogy érdeklődne vagy csak odajön, hajlandó vagyok első lépéseket megtenni.