Mit tegyek az irigyseg ellen?

Mondd meg neki, hogy akkor csináld nálam jobban. És kérdezd meg tőle hogy vagy talán fél hogy mégsem olyan jó?

hidd el ennek a lánynak nincs elég önbizalma, ezért, amiben te jobb vagy, azt ő elveti. Kezeld le, és próbáld megszakítani vele a kapcsolatodat.

Ez egy hülye.Ne foglalkozz vele,azért csinálja mert neki nem úgy sikerülnek a dolgai ahogy szeretné.Én még rá is tennék egy lapáttal ha megint beszólogatna,hogy: hát szerencséje is annak van aki kiérdemelte,v sokat dolgoztam azért a bizonyos eredményért és meg lett a jutalma.Ne hagyd,hogy elvegye a kedved,arra utazik és attól boldog az ilyen ha te szarul érzed magad,ne add meg

neki ezt az örömöt.Anyukám mindig azt mondja: inkább irigyeljenek mint sajnáljanak és igaza van.Ha nem éri el

a célját és látszik,hogy nem tudja letörni a lelkesedésedet,abba fogja hagyni.Azért csinálja mert egy lúzer és te nem vagy az.

A kérdés kiíróján már valószínűleg nem segít a válaszom, de annak, aki véletlenül még idetéved, talán. Hasznosabb tanáccsal ugyan nem szolgálhatok az előttem hozzászólóknál, viszont a jelenséget árnyaltabbá szeretném tenni. Úgy gondolom, egy probléma megoldása a probléma azonosításával és megértésével kezdődik, ezért a felületes, sztereotíp megállapításokat kicsit kipofozom.

Az irigység nem a személyiségből fakad, hanem a helyzetből. Az irigy ember nem hülye, hanem olyan hétköznapi, egyszerű ember, aki önérzetromboló helyzetbe keveredett. Ilyenkor olyasvalakivel találkozik szembe, akit magánál sikeresebbnek, ügyesebbnek ítél meg egy számára igazán fontos területen. A haragja ezért kettős: lényegében önmagának szól azért, mert alulmaradt a fontos ügyben, de az irigyelt személy ellen is irányul, hiszen megjelenésével ő indította el ezt a számára pusztító önértékelési folyamatot.

Mivel senki nem tökéletes, előbb-utóbb mindenki összeakad olyan emberrel, aki felülmúlja őt valami lényegesnek tartott dologban, és akkor megtapasztalja, milyen irigynek lenni. Pocsék. Az irigység tehát nem a rossz emberek tulajdonsága, bár a rossz önértékelésű emberek valószínűleg gyakrabban szenvednek tőle. De az élet nem olyan egyszerű, mint a mesékben. Az irigység inkább természeti katasztrófához hasonlítható: elkerülhetetlen, és bármikor lecsaphat. Örvény, ami magával rántja az embert a mélybe.

Csak úgy lehet mérsékelni az ilyen katasztrófák pusztító hatását, ha felkészülünk rá. Ez lényegében annyit jelent, hogy folyamatosan dolgozunk az önbecsülésünkön. Megfogalmazzuk, kitűzzük és dolgozunk a céljainkon, és igyekszünk nap mint nap úgy viselkedni, hogy elégedettek lehessünk magunkkal.

Ha pedig már bekövetkezett a katasztrófa, búcsút lehet ugyan inteni egymásnak, de ezzel a helyzetet nem megoldjuk, csak otthagyjuk. Ugyanez történik akkor, amikor megpróbáljuk elfojtani a rossz érzésünket. Az érzéseink a külvilág ingerei, eseményei hatására keletkeznek bennünk, nem pedig döntéseink eredményeképpen, tehát pusztán az akaratunkkal nem változtathatunk rajtuk, ha mégis megkíséreljük, mindössze a tények letagadását érjük csak el.

Ezeket az elégtelen megoldásokat, amik tehát tulajdonképpen nem is megoldások, sokan választják, talán a legtöbben, mert a feladat piszok nehéz: csak az segíthet, ha a két fél megpróbál közelebb kerülni egymáshoz. De ugye ehhez éreznek a legkevesebb kedvet. Pedig ilyenkor az irigyelt személyről kiderülhet az irigylője számára, hogy ő is csak ember és nem maga a két lábon járó, isteni tökéletesség, aki örökös dicsfényben fürdik és meg nem szűnő, boldog önelégültségben él. Az irigyről pedig az irigyelt megtudhatja, hogy az nem egy gáncsoskodó, rosszindulatú paraszt, aki nem képes uralkodni az indulatain, hanem csak egy szomorú ember, aki attól fél, hogy értékvesztetté válik a másik mellett.