Normális, hogy pszichológushoz akarok járni?

nem normális, de helyes. sajnos az a normális még hogy mindenkit elmebajosnak néznek, aki pszichológushoz jár.

viszont érdemes vigyázni felük

Semmi baj nincs vele. Itt Magyarországon még valóban az a "módi", hogy csomóan azt hiszik, hogy aki pszichológushoz jár, az akkor biztos elmebajos, elmebeteg, gyogyós, dilis meg nem tudom még milyen ehhez hasonlókat szoktak mondani... Éppen ezért sokan még úgy vannak vele, hogy szívesen elmennének, de nem mernek, szégyellik, mert hogy mit mondanak majd mások. Aztán a problémák csak gyűlnek, gyűlnek, feszítenek belülről... amikor meg már nem nagyon bírja, akkor van az, hogy alternatív dologhoz fordul ami többnyire tüneti kezelésben valósul meg:

Vagy elkezd drogozni (először gyengébbet), vagy más, például természetgyógyászati boltokban kapható "csodaszerektől" várja azt, hogy majd jobb kedve lesz és megint élvezni fogja az életet. Ez néha még működik is, már csak a tudat is segít, hogy bevett valami tablettát/cseppet amire mások azt mondták, segíteni fog.

Némelyik elmegy pszichiáterhez. Ha szerencséje van, lelkiismeretes az illető, és valódi kezelést, pszichoterápiát is kap, nem csak gyógyszert. Rosszabb esetben végighallgatja fapofával, a végén meg felír neki valami antidepresszáns bogyót. Amivel megint csak tünetileg lesz kezelve az illető, a probléma gyökere megmarad. Ami azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel a probléma elől a gyógyszerbe fog menekülni, még rosszabb állapotba kerül mint azelőtt volt. A pszichológusnál ez az eset nem áll fenn, mivel nem írhat fel gyógyszert. Viszont náluk is oda kell figyelni, hogy kihez megyünk. A "hogyan válasszunk pszichológust" keresőszavakat bepötyögve sok cikket olvashatunk erről.

Egy szó mint száz, ha kissé nyugatra tekintünk, azt látjuk, hogy az emberekben nincsenek gátlások a pszichológusokat illetően. Sokan járnak, olyanok is mint te, akiknek különösebben nincs nagy problémájuk, csak jól esik nekik egyszerűen. És mondanom sem kell, hogy nem szégyellenek rajta semmi. Ahogy neked sem kell.

Úgy is elképzelhetjük őket, mint lelki gondozónkat. Ha ápoljuk a testünket, a lelkünket miért ne ápolhatnánk? Barátainkon kívül, ők segíthetnek ebben, tapasztalatukra és szakismereteikre hagyatkozva.

Merjünk bátran felkeresni egyet!

Egy "normális" lány vagyok, iskolába járok, vannak barátaim, sok barátom van és 2hónapja vagyok egy fiúval. Kiegyensúlyozottnak érzem magam. De ennek ellenére, járok pszichologushoz.Nem rendszeresen, de van egy fiatalabb dotornő akivel imádok beszélgetni. Amikor azt érzem, hogy beszélnem kell valakivel, magamról, és kizárólag CSAK magamról, akkor nem szívesen csesztetem vele a barátnőimet, habár tdom hogy meghalgatnak,megértenek stb...valahogy mégis, jobban felnéz az ember egy idösebb személyre és szívesebben fogadom el az ő tanácsait. Nincs ezzel semmi probléma, néha jó úgy beszélgetni, hogy tudod, nem hallod vissza senkitől, nem ítélnek meg azért amit teszel/tettél, hanem segíteni próbálnak, legyen szó egy kis apróságról is. És persze egy ilyen beszélgetés után mindig megkönnyebbülök:)Ajánlom

16L