Kiábrándult volna belőlem?

Van egy srác. Nevezzük most Zsombornak. A sulimból ismerem. Ő most volt 11edikes, én meg 10edikes. Elméletileg 2 éve, mióta gimibe járok bejöttem neki. Én hülye kislány voltam, és nem foglalkoztam vele. Mindig próbált közeledni, de én meg csak arra gondoltam, hogy "itt ez az idegesítő srác, már megint". Aztán még kilencedikes voltam, és május környékén járt, amikor megtetszett. Ő köszönt nekem a folyosón, én meg szégyenlős voltam, és nem mertem visszaköszönni neki(nem voltam biztos benne, hogy nekem szólt, csak aztán vettem észre, hogy rajtunk kívül senki nem volt ott). Nyáron egy ideig kivoltam, mert ekkorra már tényleg nagyon tetszett, és nem értettem, hogy puskázhattam el ennyire ezt az egészet. Aztán valahogy sikerült túltennem rajta magam. Aztán, amikor tizedikben visszamentünk, Zsombor egy csomót változott. Megnőtt, levágatta a haját, és még szuperabbul nézett ki, mint eddig.

Továbbra is bámult, meg mosolygott, szemben ült velem az ebédlőben, meg követett mindenfelé. Én meg nem tudom, mire vártam, de nem tudtam, hogy jelezhettem volna felé, hogy nekem is tetszik. Mindig arra gondoltam, hogy nem baj, majd holnap... aztán valahogy egyszer csak július lett. Van egy srác, aki a barátom, és kicsit ismeri ezt a srácot. Nevezzük Sanyinak. Őt kértem meg, hogy kémkedjen Zsombor után. Egy ideig örültem, hogy milyen készséges, de aztán kezdett furcsán viselkedni. Szóval, gyanakodni kezdtem, hogy valamit nem mondd el nekem.

Aztán ez a arác, ez a bizonyos kém letagadott olyasmiket, amiket korábban mondott. És folyton azt hajtogatta, hogy semmiről nem tud semmit. De végül június nyolcadikán közölte, hogy Zsombor, elköltözik. Én nagyon kivoltam. Olyan köcsög voltam vele éveken át. Az, hogy nem köszöntem neki vissza, meg hogy pl, ott volt az, amikor a ballagás volt, és ő mellém állt, és ott pojénkodott, meg próbált vicces lenni... Erre én? Azt mondtam a mellettem állónak, hogy "ez meg kihez beszél?" (és ez csak 1 a sokból). Szóval ezek után ne tudom, mit vártam. Ráadásul egyszer májusban jött velem szemben a folyosón, végig a szemembe nézett, aztán meg pont amikor mellém ért, megszólalt, hogy "paraszt", és nekem jött. Akkor azt hittem, biztos csak véletlen volt... meg, hogy a parasztozás nem nekem szólt.

Ezek után ráírtam chaten. Még mindig beszélünk, egy héten 2-3szor. De mindig én írok rá. Ő pedig szinte soha sem kérdez semmit. Megbeszéltük, hogy egyszer talán majd elmehetnénk együtt bulizni, de azt is én ajánlottam fel.

Sokat változott, és azt hiszem, megbánthattam őt. Bunkó is lett eléggé, legalábbis, azt mondják. Van aki szerint attól, ahogy én viselkedtem vele, mert csalódott önmagában.

Lehet még ennek a dolognak jövője? Kérjek tőle bocsánatot, vagy próbáljam megbeszélni valahogy? És miért ilyen rideg velem, amikor beszélünk? Pont aznap, amikor megtudtam, hogy elmegy eléggé kivoltam, és nem tudtam visszatartani a könnyeimet, és ő látta, hogy én sírtam. És mi van Sanyival? Eltitkolhat valami olyasmit, ami fontos lehet? Egyszer szóba hoztam a Sanyit, amikor a Zsomborral beszéltünk, és azt mondta, hogy a Sanyi a haverja. Szóval Zsombor most elmegy, és talán soha többé nem látom majd. Hagynom kéne mostmár, és nem felpiszkálni ezt a régi dolgot? Vagy próbáljam megbeszélni valahogy? Én egyszerűen nem tudok továbblépni, amíg nem tudom az igazságot.