Tényleg önző lennék?

A barátaim elkönyvelték rossz tulajdonságomnak az önzőséget, ami őszintén szólva nagyon rosszul esett/esik. Sosem tartottam magam sem zsugorinak, sem kapzsinak, és ez legtöbbször ételre vonatkozik. Szinte mindenből szoktam adni a barátaimnak, amit veszek magamnak. (ha nem, normális indokkal szoktam szolgálni, ami miatt mindig csúnyán nézést kapok vissza.) Gyakran meg is hívom őket, ha nincs pénzük, mert ugye ez természetes. Ha marad a reggelimből (általában legalább a fele.) mindig odaadom akinek szüksége van rá. A probléma abból adódik legtöbbször, hogy pl. veszek egy 10 darabos süteményt, abból öt darabot elosztogatok a haverjaimnak, és igen, akkor már valóban nemet mondok, ha kérnek még egyet. Ha adnék, az következne, hogy abból az ötből három kérne ugye még egyet, nekem meg maradna kettő, akik meg nem kértek, csúnyán néznének rám. Ma azon sértődött meg az egyik barátnőm, hogy tegnap, amikor készültem hozzá, hoztam magammal egy doboz csokiskekszet, és buszon szépen elosztoztunk rajta, maradt három darab, úgy, hogy ő ette meg a doboznak több mint a felét. A maradékot én akartam megenni ma reggel, és igen, azon sértődött meg halálosan, hogy nem adtam neki azt a maradékot. Ja, és volt akkor neki vagy öt szelet csokija, és persze én nem kértem belőle. (igaz, megkínált, de úgy éreztem, hogy halálosan csúnyán fog rám nézni szintén, ha kérek belőle. Meg amúgy is tök szerény típus vagyok.) Vagy volt egy hasonló eset, ugyanazzal a csajjal, hogy egyel több rántott pulykamellfalatkát ettem a kelleténél, mert éhes voltam (megkérdeztem előtte, hogy megehetem-e, nem kaptam választ.) és szintén jól elkezdett velem bunkózni, miután megettem. Na meg persze a többiek is csúnyán néztek rám. Olyan rosszul esett, istenem. Ő pedig azzal érvel, hogy persze mindig mindenből annyit ad, amennyit akarnak, és mégis marad neki. Hát kösz.

A másik pedig, (tudom, hogy két különböző tulajdonság) hogy én érdemeltem ki a második legféltékenyebb "személy" címet is. (azt a barátnőmet senki nem múlja felül.) SOHA nem vagyok féltékeny a barátaimra, meg idegenekre sem. Egyetlen egy valakire, arra a fiúra, akibe szerelmes vagyok, (nem kicsit, nagyon.) és ezt tudta az a barátnőm is, aki sikeresen belezúgott, és még csodálta, hogy hatalmas nagy veszekedés is lett belőle.

Mi a véleményetek?