Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Miért akar mindenki visszahúzni?

Miért akar mindenki visszahúzni?

Figyelt kérdés

19 éves vagyok. Sajnos nagyon sok minden nem úgy alakult/alakul úgy az életemben, ahogy szeretném. Ennek ellenére megpróbálom optimistán nézni a dolgokat. Egész életemben csúnyának tartottam magam, de szeptemberben összejöttem egy sráccal, azóta szakítottunk, és teljesen megváltoztam. Magabiztosabb lettem, kivirultam. Örömmel nézek tükörbe, mert tetszik amit látok. Viszont osztálytársaim, barátnőim is szóltak már be, hogy hogyan tetszhetek magamnak, amikor pocakom van. És amikor azt válaszolom nekik, hogy nem érdekel, mert most két kiló súlyfelesleg miatt nem vagyok hajlandó fogyókúrázni, akinek tetszek, annak tetszek így is. Erre azt mondják, hogy hülye felfogásom van, így nem fogok tudni érvényesülni a világban. Vagy amikor azt mondom, hogy nem fogok kontaklencsét tetetni, nem fogom legyantázni a karom, vagy műkörmöt tetetni, mindig azt vágják a fejemhez, hogy haladnom kellene a korral. Vagy amikor örülök, hogy jó jegyet kapok azt mondják, hogy nem számít sehova úgysem. Vagy amikor sikerült a nyelvvizsgám, azt mondták, hogy úgysem a papír számít, hanem a nyelvtudás. Bárminek örülök, állandóan lehurrognak. Most bennem van a hiba, hogy megpróbálok örülni az apró dolgoknak, vagy ők irigyek?


Előre is köszi a válaszokat!


2009. márc. 21. 19:29
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Talán nem ártana, ha igazi barátnőid lennének és nem ilyenek. Akik nem barátok azoknak a véleményével ne törődj, egy barát viszont nem mond ilyet. Talán barátokat kéne találnod.
2009. márc. 21. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
Maximálisan egyetértek az előzővel. Az ilyen "barátok" nem érnek semmit. Két kiló súlyfelesleg? Ilyen nincs is, ennyit hetente változhat a súly felfelé vagy lefelé. :) Ne strapáld magad velük. Szerintem egyébként az a bajuk, hogy eddig nyuszi voltál, és uralkodhattak fölötted. És mikor kiderül, hogy ismered a saját értékeidet, és van pofád elégedettnek lenni magaddal (kinézet, tanulás stb.), akkor halálra vannak sértve. Simán irigyek, úgyhogy szerintem keressél igazi barátokat.
2009. márc. 21. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%

szerintem teljesen jó a felfogásod és ők a hülyék. ne is foglalkozz velük.

(31ff)

2009. márc. 21. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat!

Vannak igazi barátaim is, akik maximálisan támogatnak, és nem így viselkednek, de ők mind az iskolán kívül vannak. Csak azért az időm egy nagy részét (napi 8 órát legalább) a suliban töltöm, és azért próbáltam ott is valami kapcsolatokat kiépíteni. De valószínű, hogy nem kell különösebben törnöm magam. Köszi még egyszer a válaszokat!

2009. márc. 21. 19:52
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
Te csak állj ki a saját igazad, értékeid mellett! Jó úton jársz. Ha kitartó leszel, meglátod lesznek követőid, akik mernek veled a jó úton járni. Idáig nem volt választásuk. Te is alakíthatsz baráti csoportot magad köré értékes célokkal.
2009. márc. 21. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%

Nem veled van a baj! Tényleg igazuk van az előttem szólóknak! Az ilyenek nem "igaz" barátok!

Szerezz olyan barátokat, akik tisztelnek és szeretnek, na meg akik nem hurrognak le!!


F/17

2009. márc. 22. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%

Ezeknek a csajoknak teljesen torz, ostoba értékrendjük van. Valószínűleg nem viszik majd semmire, ha a műkörmöt előbbre tartják mint a jó jegyeket. Hagyd őket a csudába mert csak lehúznak téged és ostobaságokat beszélnek beléd.

Nincs fölösleges tudás, nem kell műköröm az ápolt szép kézért, ha nem feltűnő a szőr a karon akkor nem kell gyantázni, ha neked kell aza két kiló akkor azzal is szép vagy, és nyelvtudásért nem jár pluszpont sehol semmiylen felvételin, vayg állásinerjún, csak a nyevvizsgáért. Ha nekik elég csak a nyelvtudás akkor menjenek ki küldföldre pincérnek vagy k*rvának.:D

2009. márc. 22. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
100%
Szija. Én 15 éves vagyok de ugyanezekkel a problémákkal. Sajnos a mai világban nem könnyű érvényesülni. Van rajtam egy kis súlyfelesleg (amit diétával most is próbálok leadni) és ha valaki meglát valami ennivalóval a kezemben egyből lehurrognak hogy ne egyek meg stb. Ha egy jó jegy miatt hurrognak le ne is törődj vele. Okosabb vagy és irigykednek. Engem is utálnak e miatt, és mostanában kevesebbet jelentkezek órákon csak h ne szóljanak be nekem. A jegyeimet meg csak anyummal vagy olyannal beszélem meg aki tud értékelni. Nekem egyébként még olyan promblémám is van hogyha megszólalok vagy viccelődni próbálok vagy egyszerűen csak segíteni akkor egyből kapom h fárasztó vagyok, meg hogy húzzak már el onnan és hogy nem veszem észre h oda pofátlankodok. Kitártást kívánok neked és további sok sikert. Pussy
2009. máj. 14. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!