Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Hogyan tanuljak meg élni 22...

Hogyan tanuljak meg élni 22 évesen, ha nem hagynak?

Figyelt kérdés

világ életemben anyukám elkényeztetett, magához láncolt. a kortársaimmal nem is nagyon jöttem ki, mert sosem éreztem magam biztonságban, ha nem volt a közelemben. óvodás koromtól mostanáig (22) mindent megoldott helyettem, hogy könnyebbé tegye az életemet. így küzdenem se kellett, mert ha valami problémám volt (akár telefonálás, telefonálni se merek idegeneknek, rokonoknak se nagyon. ügyintézés, házi feladat írás…), akkor rá számíthattam. ha nem volt kedvem iskolába menni, akkor telefonált az orvosnak, és az igazolta, ha nem éreztem jól magam egy iskolában, azt mondta, hagyjam ott, ha valamit meguntam, azt mondta, hogy nyugodtan mondjak le róla, mert én nagyon tehetséges, okos, szép, különleges, stb. lány vagyok, csak keresem a helyem. ha konfliktusom volt valakivel, ő jött, és rendet teremtett. nem küldött el vásárolni se soha, házimunkát se végeztem.


nemrég vallotta be, hogy 10 éves koromban a nevelőapám egrecéloztatott egy alkalommal, és azóta szándékosan lázad, nem hagyja, hogy neki legyen igaza. mivel a nevelőapám folyamatosan azt sulykolta belém, hogy életképtelen vagyok, meg fogok egyedül halni, nincs hasznom. anyám ezért ezt a túlzott gondoskodással, féltéssel kompenzálta. még mindig hívogat, ha elmegyek este valahova, hogy mikor jövök haza, addig nem alszik inkább, addig nem fekszik le amíg én nem fekszem le (hétköznap, ha másnap iskolába kell mennem). utána engem okol, hogy miattam álmos, és a nevelőapám is. már idegkimerültségem van, mert nem hagynak aludni délutánonként (szerintük nem akkor van az ideje), éjszaka pedig képtelen vagyok rá (gyerekkorom óta nem tudok éjszaka aludni). azt is megszabják mikor szellőztessek, nem számít ha fázom. reggelenként anyukám puszival akar kelteni, meg azzal, hogy a „hasamra süt a nap” és elhúzza a függönyt. szintén puszit akar adni nekem, ha elmegyek itthonról, és úgy áll az ajtóban állandóan, mintha akkor látna utoljára az életében. napjában többször hozza nekem a vitaminokat, hogy egészséges legyek, este pedig a fogkefémet, hogy mossak fogat, és felettem áll, noszogat, várja, hogy feküdjek le, de én azért se akarok. múltkor már megszorítottam a vállát elég erőteljesen. pár éve aggresszív gondolatok járnak a fejemben vele kapcsolatban, és egyre fokozódik a neheztelésem irányában. mert úgy tűnik minél idősebb leszek, annál inkább rám telepszik (amikor 17 voltam, nem törődött velem ennyit). múltkor közöltem vele: nem miatta élek, hagyjon már békén. – mire elsírta magát. panaszkodott, hogy mostanában rondán beszélek vele, én meg bevallottam neki, hogy már évek óta, de úgy látszik nem akarja észre venni, és azért teszem ezt, hogy végre megutáljon, és leszálljon rólam. ezen kívül önállótlan vagyok, higgye már el, az egyedüli megoldás erre az lenne ha azonnal elmennék valahova messze (amihez nincs bátorságom) vagy meghalna, de akkor valószínűleg én is utána mennék, annyira összenőttem vele…


a nevelőapám 9 éves korom óta terrorizál minket, már a tettlegességig is eljutott többször. a rendőrség vagy 5-ször kijött hozzánk, de miután „lenyugtatták”, ott hagytak minket, és nem történt semmi az ügyben.


én most tartok ott, hogy utálom anyámat, és őt is. anyámat azért, mert kitett ezeknek akaratán kívül, és néha még provokálja a veszekedéseket is, hogy az én igazamat védje (ha pl. nevelőapám támad). és észre se veszi milyen súlyos a helyzetünk, sokszor nem érti miért vagyok kiakadva annyira, ha a nevelőapám szid, vagy őt szidja (pl. egyszer belém rúgott, és sírtam). szerintem már rég kiégett, és bosszant az állandó pozitivizmusa a jövőnkkel kapcsolatban, hogy majd elköltözünk nemsokára (kb. 12 éves korom óta hallom tőle). a kettőjük „nevelése” hatalmas káoszt okozott bennem: hol a végletekig ragaszkodom valakihez, hol ugyanazt az illetőt ellököm magamtól, senkiben se bízok (barátaim sincsenek), inkább a rosszra számítok, hogy ne érjen csalódás később. egyik pillanatban még boldog vagyok, a másikban már sírok, mert ezt is belém nevelték, hogy a jó után mindig rossz következik (a veszekedések után rövid kibékülések, és ez ismétlődik a végtelenségig, ezért felesleges tervezni bármit is). (Borderline-személyiségzavart állapítottak meg nálam, és depressziót, de nem vagyok hajlandó semmit se szedni, mert eddig egy gyógyszer se hatott).


jelenleg iskolába járok, de nem vagyok sikeres abban, amit csinálok, és minden nap úgy vagyok ott, hogy nincs értelme, sose lesz jobb, és fel kéne adnom. megbénulok ilyenkor, és nem szólok senkihez, és csak ülök egy helyben, és fogalmam sincs mit tegyek. már azt se tudom eldönteni, hogy mit egyek, milyen ruhát vegyek fel, hova menjek, mit csináljak, mert másoktól várom, hogy megmondják nekem. nem adok az öltözködésemre, slamposan járok iskolába. az osztálytársaim nem értenek, sokszor támadnak, mert úgy viselkedem, úgy szólok hozzájuk, ahogy nem kéne, és én észre se veszem. nekem az normális, ami másoknak nem. ( általában hallgatag vagyok, de néha túl sokat mondok el magamról csakúgy idegeneknek, és ezzel már számtalanszor visszaéltek, illetve hülyének néztek.)


másik iskolát nem akarok választani, mert ez lenne az első szakmám, ami ingyenes, és már túl sok mindent adtam fel.


pszichiáterhez, pszichológushoz is jártam/járok, de ők se tudnak rajtam segíteni. azzal, hogy megállapítják, hogy ilyen-olyan szindrómám van, meg teszteket töltetnek ki velem, nem oldódik meg semmi.


úgy érzem kilátástalan a helyzetem, bármelyik percben az utcára rakhat minket a nevelőapám (mivel az ő lakásában élünk). nem merek elaludni, ideges vagyok, ha meg alszom, akkor rémálmok gyötörnek (a múlt eseményei).


az iskolában már jó ideje nem csinálom meg a dolgaimat, ha itthon vagyok, akkor csak internetezem, vagy olvasok (a párom vidéki, még havonta egyszer se látom, így tudom vele tartani egyedül a kapcsolatot). sajnos anno magántanuló voltam, érettségi után pedig fél évig főiskolára jártam, majd kb. két évig itthon voltam, és semmit se csináltam az alváson, internetezésen kívül (azóta nem szoktam vissza a külvilágba.)


csak azért írtam le mindezt, mert ki vagyok borulva. megértem, ha majd azt tanácsoljátok nekem, hogy nőjek fel, álljak a sarkamra, vagy el vagyok kényeztetve/panaszkodom, és azonnal keressek albérletet, kollégiumot, stb., meg dolgozzak suli mellett (ami ráadásul nem egyetem, mindennap fél háromig bent vagyok). ezeket már rég tudom, évek óta mondogatják nekem, hogy biztos szándékosan nem teszem azt amit kéne, mert nekem ez így kényelmes. itthon el vagyok kényeztetve, semmi gondom nincs…


nyugodtan szidjatok, igazából nem várok semmit tőletek, a tanácson kívül másra úgyse vagytok képesek, a tanácsot meg vagy meg fogadom vagy nem. csak kikívánkozott belőlem, illetve lehet, hogy van valaki hasonló helyzetben, aki megért, és megoldása is van.


köszönöm


2011. ápr. 9. 21:05
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
0%

Hohoooo engem Teeeee megismetlem Teeeeee!!! Szerencsetlennek hivsz... Ohooo ez nagyonnn lol! Hat tenyleg nem ismerjuk egymast! xD

Oh ilyenkor ugy rapattanok am az ilyenekre es olyan kis csunya kislany leszek... Mint mikor bepialok es oszinten odaszurok, mint most itt neked is.


Es oszinten mit latok? A hosszu hosszu valaszodban tettunk egy kort es kizartal minden lehetoseget a lepesre...

Te tudor! De kerlek ilyen backstoryval ne haragudj meg ram h visszaszerencsetlenezek holott fiatalabb vagyok nalad...


Am ketlem h anyad kinyirna magat ehelyett jol mukodik a fenyegetese.


Mindenesetre jelenlegi allas szerint neked szerencsetlen eleted lesz nekem uberkiraly!


Jah am a befordult rockertol falra maszok nem kell annyira magadra venned es a subkulturanak sem, ez reszemrol vonatkozik minden magatehetetlen emberre aki mar elmult olyan 16-18...


Jah es meg mindig azon vagyok- jol latod- h kirangassalak ebbol a godorbol es rem sikerult olyan jol felpiszkalnom h bosszubol kenytelen leszel valamit tenni nehogyma egy pisis 20eves kiscsajnak legyen igaza :P


Jah es bulihoz nem kell tomeg es pia, akkor menj el egy beulos helyre es igyal kolat ennyi. Ujabb kifogas torolve...


Jah es am csak azert nem hivtalak meg el h akkor gyere velem valamerre mert sztem felvagnam az ereim- jelkepesen- mivel ahogy irtam annyira idegesit h vki magatehetetlen.


Idezet egy ismeros profiljarol:

Aki nem akar valamit megtenni az talal ra kifogast, aki meg akar valamit tenni az keres ra megoldast!


Picitatu voltam PONT

2011. ápr. 10. 00:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 A kérdező kommentje:
amúgy mehetnék dolgozni. csak hova vesznek fel részmunkaidőben? rengeteg diákszövetkezetnél jártam már, és mindenhol legalább fél évre keresnek heti három alkalomra 6-8 órára alkalmazottakat. a legtöbbnél ráadásul főiskolai/egyetemi hallgatókat, akiknek ilyen-meg olyan tapasztalatuk van. én reggel 7-re járok be, és fél 3-ig ott vagyok. heti kétszer pedig reggel 7-től esti 8-ig. és akkor még barátkozzak is emellett, meg tanuljak... max. hostesskedni tudnék menni, mint régen, de ebből persze megélni nem lehet, csak gyűjteni.
2011. ápr. 10. 00:27
 13/15 anonim ***** válasza:

Tudnak azok rugalmasak lenni foleg suliidoben mert akkor kevesebb a munkaero.


Tesco mar mindenhol van oda felvesznek 16eves hugomat anno felvettek.

Nekem regen a szorolapnal varialtak munkaorat.

Jah es van meg meki is.


Jah es tesco hetgen is lehet.

Emelett palyazz meg minden szoctamot osztondijat a suliban es az onkormanyzaton is!


Modnom baratok meloelyen, vagy mondjuk sulival osszekotve mennyivel egyszerubb?

Csak kezdj el vmi spontan beszelgetest pl mi a velemenyuk az epp leadott anyagrol vagy divatrol vagy egy zenerol akarmi. Aztan jon ez magatol, de ha nem vagy magabiztos irhatsz listat temakrol elore :) vagy olvass el vmi hule tini/divatujsagot de akar Cosmo Joyt be is vihetsz, hidd el a csajok egybol rarepulnek majd es lesz mirol beszelgetni!


Konyorgom ne bszd el az eleted legjobb eveit azzal h begubozol es anyadra haritasz mindent!

2011. ápr. 10. 00:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:

"Hohoooo engem Teeeee megismetlem Teeeeee!!! Szerencsetlennek hivsz... Ohooo ez nagyonnn lol! Hat tenyleg nem ismerjuk egymast! xD"


Valóban nem ismerjük egymást. De azért te leelemzel itt, mintha ismernél, mindezt olyan fellengzős modorban, mintha te szartad volna a Himaláját. :)


"Oh ilyenkor ugy rapattanok am az ilyenekre es olyan kis csunya kislany leszek... Mint mikor bepialok es oszinten odaszurok, mint most itt neked is."


Jah, hogy az őszinteség csak bepiálva megy? Ez is sokat elmond az emberről mondjuk...


"Es oszinten mit latok? A hosszu hosszu valaszodban tettunk egy kort es kizartal minden lehetoseget a lepesre..."


És a te hosszú-hosszú válaszodban tettél egy másik nagy kört és visszatértél ugyanoda, ahonnan kiindultál. Jah, tényleg sokkal színvonalasabban megfogod a dolgokat. :)


"Te tudor! De kerlek ilyen backstoryval ne haragudj meg ram h visszaszerencsetlenezek holott fiatalabb vagyok nalad..."


Ezt mondjuk sejtettem. Bár ha nem írtad volna le a korod, én olyan 14-15-re tettem volna maximum. De végül is ha az ember találkozhat koraérett kistinikkel is, akkor ez ellenkezője is belefér...


"Am ketlem h anyad kinyirna magat ehelyett jol mukodik a fenyegetese."


Mondom, hogy nem ismered. Volt rá példa, hogy egy ilyen veszekedés után konkrétan a kezéből kellett kicsavarnom a kést. De higgy, amit akarsz. Csak egy névtelen senki vagy a netről nekem, pont ahogy én neked.


"Mindenesetre jelenlegi allas szerint neked szerencsetlen eleted lesz nekem uberkiraly!"


;DDD But of course!


"Jah am a befordult rockertol falra maszok nem kell annyira magadra venned es a subkulturanak sem, ez reszemrol vonatkozik minden magatehetetlen emberre aki mar elmult olyan 16-18..."


Jah. Én meg tőled mászok a falra. De nem kell magadra venned, minden nagyképű, írni képtelen, kötözködős embertől falra mászok, kortól függetlenül. :)


"Jah es meg mindig azon vagyok- jol latod- h kirangassalak ebbol a godorbol es rem sikerult olyan jol felpiszkalnom h bosszubol kenytelen leszel valamit tenni nehogyma egy pisis 20eves kiscsajnak legyen igaza :P"


A modorod valóban felpiszkálta némileg a vérnyomásom, hazudnék, ha ezt nem ismerném el. Tartott is vagy öt percig, amíg el nem jutottam a válasz egyharmadáig maximum. Bunkókhoz és trollokhoz valós életben és online is hozzá vagyok szokva eléggé ahhoz, hogy ennél negatívabb érzelmi reakciót ne tudj elérni ezzel a szurkálódással.


"Jah es bulihoz nem kell tomeg es pia, akkor menj el egy beulos helyre es igyal kolat ennyi. Ujabb kifogas torolve..."


Beülős helyen igyak kólát? És az miben fog nekem bármi pozitívumot hozni az életemben már könyörgöm? Egyébként meg szvsz más fogalmunk van a tömegről. Ha 4-5 emberél több idegen van velem egy teremben, az már feszélyez és idegesít. Hogy ilyen minden nap van? Na, pont ezért hallgatok minden nap zenét, ha be kell mennem a városba. Itthon meg óránként egyszer ha elmegy egy autó a ház előtt, más mozgás úgy sincs, az meg azért már engem sem zavar.


"Jah es am csak azert nem hivtalak meg el h akkor gyere velem valamerre mert sztem felvagnam az ereim- jelkepesen- mivel ahogy irtam annyira idegesit h vki magatehetetlen."


Ha hozzád hasonló "kedvességgel" és modorban írnék, akkor rávághatnám erre, hogy nem vesztene veled sokat a világ, de csak azért sem teszem. Higgy amit akarsz rólam, minden jogod megvan hozzá. Mondjuk ha megnyugtat, amúgy sem mennék el veled sehova, ha hívnál. Hogy is fogalmazzak finoman... süt belőled az értelem.


"Idezet egy ismeros profiljarol:

Aki nem akar valamit megtenni az talal ra kifogast, aki meg akar valamit tenni az keres ra megoldast!"


Éééééééés idézettel zár! Gyönyörű. Az idézet tudod mire jó? Arra, hogyha végképp nincs saját véleményed, akkor elővegyél egy magadnál többre tartott akárkit és az ő gondolatival fejezd ki magad. Csak egy csöppet sekélyes megoldás. Az idézetről pedig csak annyit: a kedves ismerősöd minden szempontból ideális, tökéletes életet él? Vagy esetleg nem talál mindenre megoldást ő sem csak a szája jár, mint neked is? :)


Magam részéről veled lezártam a témát. Ha másnak van felvetése válaszolok, a tiedet el sem olvasom. Nem piszkálom fel magam ilyeneken, mint te. :)

2011. ápr. 10. 02:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:

Kerdezo:

Nah ma atgondoltam nem kell olyan messzire rohanni ahogy irtam ez csak az en tulzo megoldasom volt esti faradtsagomban, hogy munka es koltozz el- ez maradjon a vegso megoldas inkabb ; )


Az hogy felismerted h ez igy nem mukodhet tovabb nagyon jo! Erre szoktak mondani hogy az elso lepes pipa!

Oszinten ezt hamarabb meg kellett volna lepni, tinikortol kezdve "nevelni" oket hogy te igenis felnosz es hagyjanak elni!

Ne engedd h nevrlofsterodnak legyen igaza - valteon ki benned ez olyan reakciot h CSAK AZERT IS MEGMUTATOM! - pl. Nekem is mondtak h ah az nem ugy van ahogy elkepzelem nem tudod megcsinalni, es a valodasagban sokkal jobban bejott mint gondoltam volna es alig varom h egyszer felvagosan osszefussunk h nesze neked nem tudod megcsinalni! Persze ezt nem szoban csak az eredmenyek beszelnek majd helyettem egbekialtoan.


Szoval Te se engedd h korlatozzanak azaltal h beledsulykoljak h te magatehetlen vagy ilyenek! Tegy ellene!


Am nem kell itt munka meg ilyenek, elmenekulni.

Eleg ha leulteted oket es elmondod mi a szitu, hogy innentol fogva akkor es addig mesz el amig akarsz es nem kell fennlenni addig amig te, es egyeb serelmeidet az istapolassal kapcsolatban, mert szeretnel onallobban viselkedni es nem akaror h majd nelkukul elvessz a vilagban egyszoval ne neveljenek beloled eletkeptelen felnottet!

Ezutan ha anyukad megint csinal vmi extremet amit nem szeretsz szolsz neki hogy anyu megbeszeltuk h nem vagyok mar kisgyerek en is meg tudom csinalni, kerlek hagyd h onallobba valjak!

Mosogass el szo nelkul. Kerdezd meg h mi kell otthonra mert sulibol hazajovet beugrasz a boltba es megveszed, ilyen aprosagok!


Eleinte tuti sok eset lesz ahol ra kell majd szolni; mert ehhez szokott hozza. 

Amugy nem baj az ha szeret de ne engedd hogy megfojtson a szeretetevel!


Baratokat suliban konnyeden tudsz szerezni, irtam ra par tippet, a noi magazinos az tuti befuto! De te is talalhatsz ki dolgokat. Pl. elmentek egyutt ruhat nezegetni, setalninegy parkban, strand, edzes, mozi kaja akarmi.

Legy mosolygos es erdeklodo tul sok nem kell a baratkozashoz!


Sok sikert! Higgy magadban es merj valtoztatni. Probalkozz meg mindennel ami eszedbr jut h segithet es ne utasits el semmumit elbol! Lebegjen elotted h utana mennyivel felhotlenebb lesz az eleted ha ezeken most tudsz segiteni!


21/F /ez mailre ment volna ha kint lenne, es nem itt csufoskodna/ 

Nagyon jo. Megadtad az utolso szo jogat! Ah imadom! Igazan rendes toled! Koszonom, koszonom! - remelem tudod hogy ez utan a zarasod utan eleg hiteltelen ha visszairsz? Am ilyen fegyvert ne adj a masik kezebe hasonlo esetben...


"Valóban nem ismerjük egymást. De azért te leelemzel itt, mintha ismernél, mindezt olyan fellengzős modorban, mintha te szartad volna a Himaláját. :)"

- fennkolt magaslatok, csodas koltoi kepek /amugy kifejezetten tetszik!/ Te irtal magadrol, en ezt szerencsetlen eletnek, befordult rockergyereknek mondanam- elnezest most tudom megint mellreszivod, de ez a velemenyem. Ellenben en nem irtal semmit az eletemrol igy nincs alapod h szerencsetlennek hivj, es csak azon rohogtem nagyon h vajon civilben osszetalalkoznank milyen lenne- nem a megtervezett hanem ha elet hozta volna veletlenul. Ezen rohogtem. Elkepzeltem a szituaciot. Nem miattad nevetseges, nehogy megint megsertodj, hanem azert aki en vagyok, es arra alapzom ahogy eddig reagaltak ram az emberek.


"Jah, hogy az őszinteség csak bepiálva megy? Ez is sokat elmond az emberről mondjuk... "

Te mindig 100%-ig oszinte vagy? Ami a sziveden az a szadon? En civilben- sajnos ezen az oldalon nem, mint ahogy lathattatok- nem bantok meg csak ugy emberekt ha pl gyakon vki a suruseggel benazik es odahiv nem orditom le h suger, ez 9.-es anyag - pedig ezt gondolom- hanem gyere megmutatom hogy mit es miert csinalunk igy. Ez az a finomkodas ami becsiccsentve nem megy es rondan kuldom el a havert aki ezer eve keptelen rolam leszallni a nyomulos dumajaval. Ez a kulonbseg.


"És a te hosszú-hosszú válaszodban tettél egy másik nagy kört és visszatértél ugyanoda, ahonnan kiindultál. Jah, tényleg sokkal színvonalasabban megfogod a dolgokat. :)"

Jah. Te is es en is korozunk. Te mert sztem nem is akarsz valtozast ellenben a kerdezovel, csak kipanaszkodtad itt magad egy korre. En meg mert azt hinnem az ember szeretne ugy altalanossagban veve normalis eletet elni, de mondjuk irtak mar ezen az oldalon h vannak akik erre nem vagynak es miert nem hagyjuk oket beken.


"Ezt mondjuk sejtettem. Bár ha nem írtad volna le a korod, én olyan 14-15-re tettem volna maximum. De végül is ha az ember találkozhat koraérett kistinikkel is, akkor ez ellenkezője is belefér... "

Most kihagyom h elojojjek az egyetemmel, szamokkal, papirokkal, intelligencia eredmenyekkel es az eletben elert erdemeimmel mert egybol lehurrognal h papir annak kell aki nem hisz magaban blabla en meg visszahurrognek h ezt azok mondjak aki vesztesek - most ezt gyorsan lejatszom igy fejben es legalabb az anonimitasom se veszitem el. 


Mindenesetre jelenlegi allas szerint neked szerencsetlen eleted lesz nekem uberkiraly!

Hat " but of course." Most erre mit mondjak rajtad anyukad log nincs tarsasagi eleted, a jegyeid benak lehet kibuksz. - ha nem valtoztatsz ez az amira azt szoktak mondani h szerencsetlen.

Az en eletemrol meg megint nem irok minek, reszemrol egy szo mindent elmond uberkiraly. 


"Jah. Én meg tőled mászok a falra. De nem kell magadra venned, minden nagyképű, írni képtelen, kötözködős embertől falra mászok, kortól függetlenül. :) "

Ok nyugodtan. Nagykepu asszem azert lennek mert uberkiralynak tartom a jovom- azt hiszem ez a jobbik eset mintsem nyomorultnak erezzem magam. 

Vagy esetleg azert mert megmondtam amit leirtal h igy nyomorult az eleted, vagy mert nem birom h vki magatehetlen- azt hiszem ez a tarsadalom jelentosebb resze is igy gondolna, mert Te is tudod h nem a jelentoshoz tartozol a jelenlegiek alapjan.

 Kotozkodos... Te szerencsetleneztel le amit irtam h arra harapok. Lehet irni h pl. hulyeseg idezgetni- am az vmi hires embertol volt, de nem leptem fel megnezni mar es persze a Bibliabol is azok a 'gyokerek' idezgetnek akiknek nincsenek onallo gondolatai. De mondhattal volna akarmit az irasomrol de semmilyen alap nelkul szerencsetlennek titulalni az eleg nagy balgasag. 


Megint ugy tamadsz h enrolam nem tudsz semmit Te viszont leirtal magadrol az elejen egy hosszabb kommentet amibol megallapitottam h tuti Te is az a befordult rocker gyerel lehetsz.- most mar biztos vagyok benne, annyira raharaptal es rosszul esett. Tudom, tudom igazsagtalannak tunik h en itelkezek feletted Teged meg nem engedlek felettem, de Istenkem ha semmit nem irok magamrol akkor mi alapjan? Ezert kell vigyazni h mit irsz magadrol, mert lehet h anonim, de ugyanugy faj ha megmondjak mit gondolnak az eletedrol. 

 Irni keptelen- hajra telorol ha a mellepotyoges a baj, versenyezhetunk ki ut melle tobbet erintokepernyon. - de ez legalabb jogos! :))))

Kotozkodos - hat sajnalom ha jelenlegi formamban nem megyek el szo nelkul melletted... Pedig azt kene! Oh P. mikor tanulod mar meg h nehanyan nem vagynak eletre hiaba irogatnak ide, hagyd mar oket a francba!


"Egyébként meg szvsz más fogalmunk van a tömegről. Ha 4-5 emberél több idegen van velem egy teremben, az már feszélyez és idegesít."

Hat igen, mas fogalmunk van a tomegrol. Nagyon remelem h embermentes szakmat valasztottal mert ez sok bajt okozhat kesobb de most sem egeszseges. Hogy eled igy a napjaidat? Suliban sehol sem 4-5 ember van melletted eloadason de meg gyakon sem?! Nem gondolkodtal mar rola h ezzel pszichologushoz kene fordulni? - semmi kotozkodes nelkul. Mert ez eleg durva eset es igy eselyed sincs egy normalis eletre nemhogy parkapcsolatra, baratokra...


"Ha hozzád hasonló "kedvességgel" és modorban írnék, akkor rávághatnám erre, hogy nem vesztene veled sokat a világ, de csak azért sem teszem. Higgy amit akarsz rólam, minden jogod megvan hozzá. Mondjuk ha megnyugtat, amúgy sem mennék el veled sehova, ha hívnál. Hogy is fogalmazzak finoman... süt belőled az értelem"

A nem vesztene veled sokat a vilag azt tudod h halalra irjak es nem arra hogy nem veszitenek veled sokat ha nem talalkoznank?

Pedig am egeszen kivancsi lettem volna milyen vagy antiszoc valodban- most tudom ezt is mellreszivod de megint tenymegallapitas.

Nem, nem jovok vele elo h ki vagyok mit csinalok mert akkor megint arcoskodnek. Es ugyanez a kartya megy az az ertelemre es a vilagvesztesegre is... Szolok meg mindig max. modortalannak - en ugy hivom h kegyetlenul oszinte, ami faj- lehet nevezni itteni megnyilvanulasom alapjan! Az ertelem az mas fogalom, kepzavar!


Amugy meg mindig nem ertem miert huztad fel magad ennyire. Te irtad hogy mennyire bena az eleted en nem irtam magamrol semmit hogy elegedetlen lennek epphogy imadom azt ami korulottem van. - lehet ez faj ennyire...


Nem igazan ertem h te milyen valtozast szeretnel mert eloszor talan azt kene kitalalni. ok nem akarsz eljarni sehova - mondjuk a kola nem ciki nalunk van aki nem iszik alkoholt vagy epp gyogyszert szed- de mondjuk az egyetemista barataid se szoktak beulni ket eloadas kozott egy kvra?

Nah mindegy.

Mar nem akarlak megvaltoztatni, aki nem akar azt nem is lehet. Meg hat elbol el lett utasitva minden tipp amit koltozestol kezdve baratokra irtam.


Jah akkor jelzok es osszetetelek amiket hasznaltam rad es megmondom mi alapjan jogositottam fel magam erre az 'arcatlansagra':

- befordult rocker - amit leirtal az az. Hazamesz es rockot hallgatsz es nem mesz sehova baratokkal. Vagy megsem?

- szerencsetlen - ilyen kegyetlenul oszinte nem szoktam lenni de miutan Te merted hasznalni ezt a jelzot hat en is leirtam mivel szerencsetlen az eleted h nincsenek barataid bena vagy a sulidban anyad a nyakadon log te meg nem valtoztatsz

- bena az eleted - ez megint az alapjan amit irtal rola, mert az BENA. Nincs semmi oromod, boldogsagod... Nincsenek elmenyeid mint egy buli vagy egy kozos egyetemi nyaralas teleles, de ok ne is menjunk annyira tavol egy beszelgetes is megteszi egy hosszabb szunetben.


Oszinten azt irnam h legyen kellemes eleted - fix h ezt is kotozkodesnek veszed, mert az eddigieket is szemelyed elleni tamadasnak vetted - ilyet meg nem is nagyon lattam, h vki ennyire felhuzza magat egy kicsit pikircsebb kommentemen. -pedig a bevezeto is arra irodott h keszuljetek fel ra h goromba leszek...


Ezen a ponton mar csak annyit tudnek mondani h diplomazz le szerezz munkat es koltozz el amint lehet, mert ez az egyetlen ami kihuzhat a lyukbol mivel jelenleg a tarsadalom szamara igenis fura vagy es kitaszitott... Viszont ha nem akarsz ELNI ugy nagybetusen megint a Te dolgod, csak akkor meg nem kell elpanaszolni h mi van, hanem hozza kell szokni es nem itt hangoztatni mert ilyen es hasonlo nemtetszo kommenteket fogsz kapni.


Ha van merszed ugyis lepsz ha rosszul erzed magad es akkor lehet h te is uberkiraly kilatasokkal tekintesz a jovodre...

2011. ápr. 10. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!