Létezik olyan, hogy nőkomplexus?

Az idő előrehaladtával egyre inkább félek a nőktől, és ezt szó szerint kell érteni. Úgy érzem magam, mint valami eldobható spermadonor, és az is vagyok. A törvény a nők oldalán áll, és ők ezzel élnek is. Miután megszületik az első gyerek, 10ből 6 kapcsolat válással végződik (a statisztikák szerint, és a személyes tapasztalataim is megerősítik ezt), ahol a poronty az anyjához kerül. Ez után a nő beperli a férfit. Én nagyon szerettem volna 24 éves koromra gyereket, de ez nem jött össze, mert nem úgy alakult az életem, meg az világ sem. Most pedig már egyáltalán nem. Rájöttem, hogy én a dologban nem vagyok érdekelt, mert nem lehet gyerekem, hiába is vagyok én az apja genetikailag, ha elveszik tőlem, akkor nekem ebből nincs semmi hasznom, csak kiadás. Nem velem fog élni, mégis nekem kell fizetnem azt amit megeszik, öregkoromban nem lesz a támaszom, hiába is szeretem akárhogy, az anyja úgyis ellenem hangolja.

És az utóbbi időben az ezzel kapcsolatos gondolatok egyre csak elhatalmasodtak rajtam, végül annyira, hogy már egyáltalán nem kívántam a nőket. Nem érdekeltek a nők, de már az online pornó is egyre kevésbé, végül aztán semennyire. Aztán szép lassan kezdett megnyugodni a lelkem, persze csak nagyon lassan, aztán jött a teljess sokk.

Tegnap, mióta megláttam, hogy a nők a gyerek után szavazati jogot kapnak, tehát a férfi nem, csak a nő, hogyha 2 gyereke van, akkor háromszoros szorzóval számít a nő szavazata. Na szóval amikor megláttam ezt, végigszáguldott rajtam egyfajta mélydepressziós érzés, és azóta, ha például meglátok egy félig pucér nőt, akár csak egy felvillanó reklámban, vagy bárhol, akkor szó szerint halálfélelmet érzek pusztán a látványától, és azt hiszem hogy leesik a pulzusom is mert hirtelen egy pillanatra kicsit elsötétedik a kép.

Azt szeretném kérdezni hogy ti, többiek, éreztek e hasonlót most ezek miatt a dolgok miatt, vagy ez egyedi jelenség, és forduljak orvoshoz?