Hogy ismerhetné meg magát? és én hogy tudnék ebben segíteni?
1 hónapja vagyok együtt a sráccal, és róla szeretnék beszélni. SZámomra egy érdekes "jelenség". Szeretjük egymást, de hiányoznak a kapcsolatunkból - de főként belőle- a mély érzések, a megélt dolgok, az együttérzés, a sajnálat, a szeretet, és ezek kimutatása. Most magamról nem beszélnék, csak annyi, h elég mély-érzésű ember vagyok, igénylem a törődést és iszonyatosan utálom a felszínességet.
19 éves a srác (egykorúak vagyunk). Egy tökéletes családban nőt fel, ahol nem látott és nem tapasztalt erőszakot. Ismerem a szüleit, egy végtelen békés, nyugodt, meghitt családi légkört nyújtanak az embernek. A srácot sose szidták le, semmilyen formában, maximum rászóltak. Mindig illedelmes, aranyos, jó fiúként nevelik/ték. Ezzel természetesen semmi gond, csak annyi, hogy:
"nem tanították meg veled h kell szeretni, kimutatni, és szavak nélkül beszélni valakivel, úgy h nem ért félre semmit. rengeteg mindent nem mutatott meg neked anyukád. neki kellett volna, eljuttasson egy értelmiségi és érzelmi szintre, ahol már nem ő, hanem te tanulsz tovább a környzetedtől/ből. ha válaszolnak is, nem hiszem, h többre emlékeznének mint amiről te tudsz. ismered magad, azt h mire vagy most képest, az tényleg nem sok, szerintem 10 évvel ezelőtti énje mindenkinek gyerekes, jelentéktelen, még a jellemed és egyéniséged se alakul ki 9-10 évesen. én pl nem voltam sokáig tudatomnál, nagyon buta kislány voltam, ezt tesóm is megmondhatja. olyan alapvető dolgokra nem tudtam válaszolni, h nem igaz. buta voltam, ennyi :D bár ezt még senkinek se mondtam el :$ szóval pzst! :D
aztán amikor elkezdett apu bántani utána kezdtem el úgy felfogni dolgokat, tök durva, h ennek hatására :/ igazából 12-13 éves korom előtti "életemre" aligha emlékszem, és tényleg nem csináltam és nem éreztem semmit. de szar, engem bántani kellett ehhez? WÁÁÁÁÁÁ :( ez most szarul esik, mik eszembe jutnak, és rájövök... szép :/ na, de nem rólam van szó! csak példaként mondjuk én vagyok a legjobb..."
ezt a levelet írtam neki, majd várom rá a válaszát. Különben ő tökéletesnek tart, hiába mondanám, h nem, ő akk is annak lát. Szerintem viszonyít.
Azt szeretném tőletek megtudni, hogy tudnám eljuttatni őt egy szintre, ahol tudatosságra és érzelmekre, intelligenciára ébred, és nem kell mindent megmagyarázni?!
Azt mondta tegnap nekem, hogy pszichológushoz kéne mennie?!
Remélem tudtok mit hozzászólni a dologhoz, mert nagyon szeretem és igazán jó ember, csak nem jellemző ennyi idősen az emberekre h érzéketlen, robotok lennének.. hogy tudott eddig így élni? ennyi erővel lehetne állat is. Végül is csak a tudatosság választ el minket az állatoktól. És ő úgy él.. :(
anyja helyett legyek anyja? az a baj, hogy nem értek az ilyen emberekhez. szívesen lennék a segítségére, de nincs akkora türelmem hozzá.
de írt egy elég érdekeset: "írtam régi tanáraimnak h megkérdezzem milyen voltam. mert lehet h emlékszek valamire de ők máshogy láttak. majd volt osztálytársaknak is írok. kíváncsi vagyok. most kutakodok. gondolkozom."
...
Szerintem nagyon aranyos tőled, hogy segíteni szeretnél neki. :)
Írod, hogy 1 hónapja jártok, viszont mióta ismered? Ha csak 1 hónapja, akkor az nem olyan nagy idő, úgy értem, nem biztos, hogy ismered olyan mélyen, hogy okos tanácsokat tudj neki adni. Másrészt nem biztos, hogy "fel kell nyitnod a szemét", mint ahogy az első válaszoló is írja.
Vannak ilyen típusú emberek, akiknek nehezére esik kimutatni mély érzelmeket, ahogy írod is. Ez nem azt jelenti, hogy ők nem érzik olyan mélyen mint te, hanem csak nem mutatják ki. Tudom, mert nekem az apukám is ilyen és én is ilyen vagyok. Többször megkaptam már, hogy érzéketlen vagyok, pedig nem. Ezért nem is biztos, hogy az anyukája meg tudta volna neki mutatni,hogy hogyan fejezzen ki érzelmeket, hogyan reagáljon valamire stb., ez a személyiségből ered szerintem.
Én úgy gondolom ne éreztesd vele, hogy ez "hiba" és hogy mindenképp ki kell javítsa. De ahogy már tetted is, megmondhatod neki, hogy ez neked furcsa és szívesen vennéd, ha esetleg odafigyelne rá (most az érzések kifejezésére gondolok).
Az utolsó bekezdésed viszont nagyon bántó, nem nem "érzéketlen robot" meg "állat" csak te nem láthatsz bele a másikba és ő pedig nem tudja kifejezni az érzéseit a számodra megszokott módon. :)
Levelezni szoktunk msn és chat helyett!
Ő akarta minden áron tudni mit gondolok rólam és megszeretné önmagát ismerni! Ő ostorozta saját magát azzal h érzéketlen robot!!! Én nem bántom és nem igen ismeritek a "lelkiállapotát"... Felszinesen viselkedik és nem mutat együttérzést semmi iránt! Mert egyébként jól nevelt, aranyos fiù csak nem volt szüksége használni a mélyérzésű belsőjét. Tegnap anyukájával sikerült erről beszélni de annyira leegyerűsítette a dolgot h: szeresétek egymást, nincs semmi dolgotok csak szerelmesnek lenni.... Örülnék ha én is ilyen szavakat hallanék 19 évesen. Anyukájával minden rossztól megóvta! Nem igen tudja mi a nagyon jó, jó és egyáltalán nem jó.. Az helyettet h ezeket belátta de nem tudja h javítson ezen... Igazából annyi h vár, tapasztal s megél dolgokat... Én nem csak csuda szépet meg mesébe illőt tudok neki adni... Nekem nagyon keserves az életem ezért is furcsálok sok mindent! Különben sokat vagyunk együtt és sose beszélgettünk komoly dolgokról.. Pl h mit gondolunk magunkról, mások h viszonyulnak hozzánk v hogy láttunk egyes dolgokat történéseket... Sok minden van s próbálok rengeteg témával de csak poénkodni tud... Infantilis, anyukája szerint ez teljesen okés.. Csak az a gond h nincs 1 ember se az életébe akivel lelkizne. Ha nem maga miatt akk más miatt.. Mondta nekem h soha semmi érdemleges v említésre méltó nem történt vele egész eddigi élete során.. Csak ùgy volt. Ezt se én mondtam
mielött engem hibáztatnàtok. Hát ennyi..
Szia!
A harmadik válaszoló vagyok.
Nem hibáztattalak, és nem állítom, hogy ismerem a lelkiállapotát, csak leírtam, hogy a leírásod alapján mit gondolok.
Tök jó, hogy próbálsz vele ilyenekről beszélgetni, de akkor ezek szerint még nem "érett" annyira. Ha engem megkérdeztél volna 19 évesen, én is azt mondtam volna, hogy semmi érdemleges nem történt velem az eddigi életem folyamán. Lehet, hogy majd csak később lesz igénye a mélyebb beszélgetésekre, de szerintem ezt nem tudod siettetni.
Minden jót kívánok nektek! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!