Lelki roncs vagyok! Mit tegyek?

Tudom, 11 éves fejjel nagyon fiatal vagyok ahhoz, hogy utáljam az életet, de egyszerűen nem tudom szeretni =( Apáék vernek pl.: eszek az ágyon, erre cipőkanállal 10-et a combomra. Azt mondják, hogy elkényeztetett kis pics* vagyok, közben még a tesóimmal a közös nintendonkat se akarják megjavítani (az öcsém beleharapott). Ordibálnak velem és fel se tűnik nekik, hogy egész nap sírok. Jó tanuló vagyok (4-5). Ha mondjuk apának rossz kedve van, akkor leginkább rajtam fejti ki. Nemrég fel akartam vágni az ereimet, de nem csináltam, mert a netes barátaim visszatartottak. Most elkezdtek utánam nyomozgatni és mindent meg fognak rólam tudni! pl.: Van jó néhány szeretőm és hogy depis vagyok. De tudom, hogy csak elvennék a gépemet és SOHA nm kapnám vissza =( Ha közben meg az életem utolsó értelmeit (a macskáim)at menhelyre adnák (képesek rá), akkor biztos, hogy "megöngyilkolnám" magam. tudom, egy éretlen, taknyos kis 11 évesnek még barbieznia kéne, de ez nem megy, ha körülötted ordibálnak a szülők, büntetnek össze-vissza, vernek és mindent elvesznek, akkor egyszerűen túl szomorú vagy mindenhez. Még a falamon lévő rajzokat is kritizálják, és le akarják szedni (nagyon sokáig tartott egy falat telerajzolni ilyen képekkel). A suliban meg megy a ledepizés összesen van az osztályban 21 lány közül 5 barátnőm. Olyan ez, mintha én egy véletlen baleset lennék =( Kérlek ne itéljetek el a korom miatt! Arra ne is figyeljetek.