Miért gondolom ezt a nőkről? (hosszú! )

Elnézést, hosszú lesz, csak türelmesek olvassák végig! Segítségképpen tagolom a mondandóm.

BEVEZETÉS

24 éves fiú/férfi (ezen még gondolkodom) vagyok. A szüleim házassága elég rossz volt régen (4-20 éves koromban, de főleg 6-16 között). Gyakoriak voltak a veszekedések, apám sokat ivott és keveset keresett, anyám sokat keresett, de kevés megértést és gyengédséget nyújtott a családban, inkább "kemény" nő volt, aki egyben próbált minket (bátyámmal) is egyrészt maga mellé állítani apám ellen, másrészt szintén keménységre, érzelemmentességre nevelt. Szüleim, ha egy térben voltak, rendszerint veszekedtek, mindig én próbáltam tompítani a feszültséget, ami apám rendreutasításából és anyám engeszteléséből állt. Külön-külön mindkét szülőmmel jól voltam, akkor jó élményeink is születtek. Szerencsére 15 éves korom óta kb. havonta vagyok csak otthon gimis, majd egyetemi kollégiumban laktam, az idei évtől albiban élek egyedül. Az egyetemi évekig nem volt barátnőm, de lány barátaim igen. Az egyetemen összejöttem és 2 évet együtt voltam egy olyan lánnyal, akiről már a legelején éreztem, hogy nem nekem való, de mégis mindent megtettem a kapcsolatért. Igazából azt szerettem benne, hogy megadja azt a gyengédséget, amit az anyámtól kellett volna megkapnom (nyilván zsák a foltját, ő egy anyáskodós lány volt). De összeszedtem magam és szakítottunk, 1 éve nincs barátnőm.

LÉNYEG

Azon kezdtem gondolkodni, milyen kép él bennem a nőkről. Az alábbiakra jutottam:

- a nők veszélyesek, becsapnak, felhasználnak, megcsalnak, ha hagyom magam;

- a nők irányítani akarnak, nagyon résen kell lenni, ha nem akarok a játékszerükké válni;

- a párkapcsolat egy szükséges rossz, túlnyomórészt a lemondásról szól, boldogság, beteljesülés nem várható, az ember egyedül lehet boldog;

- a házasság célja az utódnemzés, de a szex egy ritka aktus, amit "csak úgy" nem csinál az ember, pláne nem élvezetből;

- a külső, testi vonzerő hamis;

- az érzelmek a gyengeség jelei, aki érez, azt manipulálhatják, azt becsapták, ellenben azzal, aki a racionalitásba és a világtól való visszahúzódásba kapaszkodik.

Ezenfelül mindig valamiféle büszkeséget érzek, ha egy kezdeményező lányt visszautasítok, erre néhányszor volt példa.

Ezek vannak a fejemben, de nem akarom elhinni, hogy ilyen a valóság. Csak sajnos nem láttam boldog házasságot, nem láttam az apámat és az anyámat úgy, mint férfit és nőt, nem hallottam soha érzelmekről, szerelemről, szexről szabadon és tisztelettel beszélni a szüleimet. Nem tudom elképzelni, mit adhat nekem egy nő és én mit adhatok neki úgy, hogy az nekem nem megalázó, nem "ráfizetés". Miközben vágyom arra, hogy legyen valakim, hiszen ez ellen nem tehetek semmit, s mégis, ez a berögzült kép a fejemben nem engedi, hogy komolyan vegyek egy nőt mint a társamat.

KÉRÉS

A kérésem ezért az, hogy, egyrészt, véleményezzétek a helyzetemet, ha tudjátok, bármilyen tanácsot szívesen fogadok. Másrészt, szeretném ha ajánlanátok olyan szépirodalmat, ami szerintetek kifejezi azt, hogy milyen egy "igazi", "jó" szerelem. De itt nem nyálas, romantikus regényre gondolok, hanem ami kicsit mélyebb tartalmú. Lehet, hogy most valaki azt gondolja, hogy Taigetosz-pozitív vagyok, mert még azt is GyK-n kérdezem, ami másnak zsigerből megy, de hát nekem ezt a sorsot dobta a "gép", ebből kell kihoznom a legtöbbet.

Köszönöm előre is!