Miért olyan nehéz felnőni?

'Vannak felnőtt gyermekek, akik ugyan felnőttek, de a gondolkodásuk még gyerekes, így félnek a felelősségtől.' De őszintén ki nem? Az ember alaptermészete ilyen. Menekül. Én azt tapasztalom, hogy legtöbbször ezek az emberek érzelmileg érettlenek is. Neked az felelősség lenne, ha valaki becsap a kezdetektől fogva és pedig letisztázzátok, hogy őszinték lesztek és nem fogtok hazudni? Átver, hazudik bizonyos cél érdekében, hogy közelebb kerüljön. Itt hol a felelősség vállalás? Ez a gonoszság. Aztán persze mutogathat a másikra, hogy ja te is akartad ezt a kapcsolatot, ráadásul még bűntudat is próbál kelteni benned. Igen te is akartad vágytál egy igazi társra, de ha valaki becsap és mást mutat, az nem a másik hibája? A te hibád az, hogy hittél neki, mert feltételezed, hogy komolyan gondolja amit mond.

Kedves kérdező, te aki ezt kérdezed, te mindig mindenért felelősséget vállaltál életedben? Kb. Én nem vagyok olyan. ,,Csak náluk csúszott meg a dolog." - 'Nálam véletlenül sem.' Mindenki követett már el hibákat. Legyen az hazugság, vagy bármi amikor az ember nem vállalja a felelősséget. Ezért van ennyi éretlen kapcsolat.Amikor a becsapott személy, hoppon marad. Azt vallom, hogy a felelősségünk ott a döntés előtt van. Valahol ott kellene még felelősséget vállalni. De ezt az emberek többsége, ahogy én sem tudtam. Bele menjek-e vagy ne? Vagy hazudjak-e a másiknak vagy ne?.. ez a baj, én így látom.

Ha őszinték akarunk lenni, az életnek nevezett valami elég kilátástalan, ha pusztán fizikai szintről vagy materialista nézőpontból tekintjük. Mindenki másképp próbál átevickélni a gondok útvesztőjében. Sokan vannak, akik azt választják, hogy beállnak a sorba, és fizikailag megteszik a felnőtt szerep diktálta dolgokat. Előnyös észrevenni, hogy erre vannak kondícionálva.

Állítólag úgy tanítanak egy cirkuszi elefántot, hogy míg kicsike, kikötik egyik lábát egy erősen rögzíttet ponthoz. A kicsi elefánt akárhogy is próbálja, nem tud elszabadulni, így egy idő után feladja. Később, mikor felnő, már könnyű szerrel elszabadulhatna, de mivel a korlát a fejében van, már nem is próbálkozik, elég egy kötél a lábára, ki sem kell kötni.

Az ember is ilyen. Kezdve az oktatással, mindenhol arra képeznek ki, hogy állj be a sorba, mondd a helyes/ elvárt választ, nem szegülj ellen, mert egyrészt megbánod, másrészt meg úgysem tudsz elmenekülni.

Az emberek többsége előbb utóbb arra jut, hogy nem érdemes próbálkozni, és megpróbál úgy élni, hogy minél kevesebb kellemetlenséggel kelljen szembenéznie. Ennek egy módja a felelősség nem vállalása. Ez jó a regnáló hatalomnak, de hosszú távon mind az egyén, mind a társadalom kárára válik.

Amíg az egyén nem jut el annak kívánásáig, hogy magának felépítsen egy előnyös értékrendet, addig az ilyen emberen nem lehet segíteni. Hosszan lehetne ezt boncolgatni sajna...

Most illene valami okosat mondanom :D

Végezzünk el egy gondolatkísérletet!

Legyen a kiindulás, ami mondtál, Fáni egyedül, érzi, hogy nem az igazi. Meglátja az elefántcsordát.

Talán észrevenné a választás lehetőségét, talán nem. Meglehet úgy gondolná, hogy a csorda azért szabad mert szabadnak született, vagy azt hinné, hogy szerencséjük volt, vagy valami ilyesmi, ami kifogás szokott lenni (pl jobb iskola, gazdagabb szülők etc.) arra, hogy neki miért nem sikerülhet ezt elérni.

Tételezzük fel, hogy vonzó lenne neki a szabadság. Kérdés ebben a helyzetben, hogy félelme a bizonytalanságtól nagyobb-é mint a szabadságvágya? Ugye életében azt tanulta, hogy járt utat a járatlanért széllel szembe jobb félni mint megijedni... (A félelem tanult reakció, a biztonság meg egyszerűen rabság, de ide el kéne jutni fejben Fáninak - ironikusan 'fel kéne nőni'...)

Legyen úgy, hogy meggyőzi magát (mert ez egy gondolatkísérlet ugye) és beáll a 'szabadok közé'. Itt volna jó befejezni a gondolatkísérletet, mert akkor hepiend lenne.

Fáni boldogan él, szabadon. Legalábbis úgy gondolja, aztán egy nap történik valami: Egyik barátját a csorda kiközösíti, mert nem felelt meg bizonyos csordabeli szabályoknak...sajnos, -mi elefántok- láttunk már ilyet.

Szegény Fáni ekkor döbben rá, hogy a manézsillatú ponyvás sátor körül van egy jóval nagyobb, nyíltabb terület- kvázi rezervátum- ami szintén egy cirkusz... Hogyan tovább?

Messzire jutottunk, de a szabadság valahogy nem került közelebb, igaz? Lehet, hogy nem is kívül van...