Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Mit tegyek,ha utálom magamat...

Mit tegyek,ha utálom magamat az egész életemmel együtt?

Figyelt kérdés

Folyamatosan csak csalódok és szenvedek,semmi sem sikerül.


Nincsenek barátaim,nem nézek ki jól,nem vagyok határozott,erős,gyáva vagyok,nincsen jó dumám,nem buknak rám a lányok,nem vagy szórakoztató emiatt nem érdeklek senkit,nem értek semmihez sem.


Az életem borzalmasan kezdődött,szegény körülmények között nőttem fel,a családomról inkább nem szeretnék beszélni,nem tudom családnak nevezni őket,bántottak illetve önzőek. Egész általánosban kivoltam közösítve illetve ott is b*sztattak. Nem voltak barátaim,nevetség,gúny tárgya voltam,nem tudtam/mertem kiállni magamért. Tanulásban sem voltam kiemelkedő,szegény voltam akkor is,semmire sem telt es emiatt is piszkáltak. Gimi ugyanez,iskolát kellett váltanom,átkellett jönnöm egy alpári szakközépiskolába,mert sajnos máshova nem tudtam jönni. Itt nem basztatnak,de itt sem tisztelnek/kedvelnek,vannak,akik beszólogatnak nekem meg kirhögtetnek meg hülyének néznek. Annyi,hogy egymással is ilyenek,nem csak velem. Általános iskolában, gimiben soha sem tudtam beilleszkedni,soha nem kellettem egy lánynak sem,nem voltam soha semmiben kiemelkedő és senki sem fogadott el engem,folyton csak csalódtam az embereknen,mindenhol sz*rba se voltam nézve akárhogy is tettem ellene. Mindenhol én voltam a vesztes míg mással nem csinálták ezt,holott semmivel sem voltak különbek tőlem.


Semmi bátorság,határozottság nincs bennem,ha valaki rám néz olyanlor rendesem elkezdek félni meg zavarba jövök. Egyszerűen lenéz mindenki,próbáltam már ismerkedni,de semmi,vagy hanyagoltak egy idő után vagy elkezdtek ők is kötekedni velem meg kiröhögtetni mások elött,főleg lányok elött.


Edzéssel meg ismerkedéssel ne gyertek,mert edzeni edzek,embereket meg nem akarok magam köré ezek után,eljutottam már oda,hogy nem kérek senkiből sem.


Régebben elkezdtem küzdősportolni,hogy határozotabb legyek és jobb fizikailag,lelkileg,de azt is abba kellett hagynom a közeg miatt,mert ott is kikezdtek velem valamint nem is telik rá,mert leszegényedtünk még jobban,nélkülözünk évek óta.


Én már nem tudom mit tévő legyek…minden egyes nap csak szenvedésből áll. Már az egész életem rosszul kezdődött,nem nézek ki jó és nem jövök be a lányoknak,nem kedvel senki,nem vagyok vicces/nagydumás,értelmes sem vagyok,valamint érteni sem értek semmihez sem,mert minden munka helyen lehülyéztek és úgy is kezeltek engem. Semmi sem sikerül,csak a rossz történik velem folyton,csak egy szerencsétlen lúzer sz*rdarab vagyok.



Szerdán kezdek egy új gyakorlati helyen,kíváncsi vagyok az milxen lesz. Előző gyakorlati helyen is kivel kezdtek ki…persze velem.


Voltak ott ilyen tanulok,rendesen parancsolgattak,ha meg megmondtam nekik, hogy nem csinalom meg,akkor vagy nekek alltak pampogni,vagy szoltak a felettesnek,olyanokkal jottek hkgy en nem csinalok semmit,a felettes meg oket vedte folyton. Volt,amikor ordibaltak velem meg csunyakaz mondtak ram az ottdolgozok. Mindig ram kentek mindent,senkivel se voltam joba,nem szóltak hozzam sose ,egyedul voltam mindig kulon varva azt,higy mikor lesz ennek a napnak veve. Volt,amikor az ehyik lany megfenyegetett azzal,hkgy behivja ide ram a baratjat,egy masik tanuló meg volt amikor behivta ide hozzam 2 ismeroset azert,higy ok is kotekedjenek velem. Igazsagtalanok voltak velem,tortent valami meg se kerdeztek tolem,hogy hohy volt,egybol ram fogtak meg kitalaltak minden hulyeseget. Es folyton nem szolhattak semmit,mert,ha igen akkor azzal jöttök,hogy visszaszolok es volt amikor az iskolanak telefonaltak. Velem szemben barmit megtehettek,az nem volt baj,de nekem tudtak szolni mindenert.


Utalom magamat,az egesz eletemet,hogy nem tudom megvedeni magamat,hogy nem tudok jobb/kiemelkedo lenni semmiben sem,hogy szegeny vagyok,hogy semmim nincsen,hogy semmi sem sikerul. Legszivesebben kinyirnam magamat,de meg ahhoz is gyava vagyok. Szuleimre se szamithatok,mert le se szarnak, apám ki is rohig,amiert ilyen puha p*cs vagyok ahelyett,hogy segitene,folyton kritizal mindenben es semmibe vesz a problemammal egyutt. Anyam meg allandoan ordibal mindenert velem.


Kerlek segitsetek,es trollkodo kommentek haggyamak. A helyesirasomat nezzetek el,mert faradt vagyom illetve nem vagyok jo lelkiallpotban. Egesz nap ezeken idegskedek,van amikor fiu letemre sirok egeszen hajnalokig. En mar tudom mi tevo legyek,pszichologusnak is voltam mar kiskoromban,de nem segitett semmiz,en nem tudom elfogadni,azt,higy egy ilyen kudarcal telo nincstelen luzerkent kell elnem…



szept. 7. 00:41
1 2
 11/20 A kérdező kommentje:
Unom mar,hogy errol az atkozott oldalrol nem lehet egy normalis valaszt kapni csak ilyen kozhelyes bullshit hulyesegeket. Lehet megprobalok egy pszichologust,de felek,hogy lesz*r,nem segit.
szept. 20. 22:45
 12/20 A kérdező kommentje:
Segitseg rokonoktol? A sajat nagyszuleim kirohogtek,amikor meséltem a gondjaimat,csaladtagom le se szar. Munka? Egyszer elkellett allnom diakmunkan dolgozni,kit neztek ki? Engem. 2 hetet birtam,minden munkahelyen engem neztek ki es soha nem tudtam megmaradni egy munkahelyen sem. Ilyenkor kerdezem meg,hogy mi ertelme van annak,hogy megszulettem…
szept. 20. 22:48
 13/20 anonim ***** válasza:
Semmi értelme nincs. De ez nem változtat azon , hogy nem sirankozni kell. Az élet nem mindig szép es jó. Engem is kineztek és? Dolgozni kell pénzből élek. Hidd el sokan vannak rosszabb passzban de nem rinyálnak hanem nyomják, mert akkor is nyomni kell ha szar meg ha jó. Ilyen egyszerű. Te a siránkozást választod mások addig meg haladnak. Senki nem fog várni rád és bubuskodni, hogy milyen nehéz neked.
szept. 20. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 A kérdező kommentje:

Tizenharmas.


Oke,nem mondasz hulyeseget,semmibol nem lesz semmi,de igy nem lehet elore haladni,hogy minden/mindenki kikezd velem,ellenem van,raadasul az okat sem tudom,hogy miért. Vannak emberek,akiket nem b*szogatnak,barcsak en is kozejuk tartoznek.

szept. 21. 00:53
 15/20 A kérdező kommentje:
Mintha el lennek atkozva,vagy mintha valami gyulolt,elitelt valaki lennek egy priusszal,aki korabban valami sulyos bunt kovetett el. Bubuskodni engem? Ebben igazad van,biztos,hogy nem,esetlet,ha lany/no lennek. Na akkor megsajnalnanak.
szept. 21. 00:57
 16/20 anonim ***** válasza:

"minden/mindenki kikezd velem,ellenem van,raadasul az okat sem tudom,hogy miért",

"Mintha el lennek atkozva,vagy mintha valami gyulolt,elitelt valaki lennek egy priusszal,aki korabban valami sulyos bunt kovetett el." Még azelőtt fordulj orvoshoz, mielőtt ez a tévképzeted súlyosabbá fajul. Senki sincs ok nélkül ellened, és nem feltétlenül másokban kell keresni az okokat. Szerintem senkinek sem habos torta az élete, de az nem mindegy, hogy hogyan közelíti meg az ember.

szept. 21. 02:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 anonim válasza:

9-es vagyok. Úgy látszik nem sikerült megérteni amit ott leírtam, sajnos. Leírom egyszerűbben, remélem így már érthető lesz!


Azért vagy "elátkozva" mert azt hiszed magadról, hogy el vagy átkozva! Amikor a legelső rossz dolgok megtörténtek veled, te sok önbizalmat vesztettél. Nagyrészt az önbizalmad határozza meg, hogy milyen dolgok érnek az életben!


Tegyük fel mindenki 5 pontról indul az életben és 10 a legtöbb 0 a legkevesebb. Amikor elkezdünk felnőni és sportokban, tanulásban sikereket szerzünk ez a pont megnő. Minél több sikert érünk el annál több pontunk lesz és annál jobban szeretnek minket az emberek, hisz pozitívak sikeresek vagyunk. Ha valakinek nagyon sok pontja van az gyakorlatilag bármilyen probléma jön könnyedén beleáll, mivel az eddigi tapasztalatai alapján hipp-hopp megtudja oldani és emiatt tényleg egyszerűen meg is oldja.


De itt vagy te, aki az élete során elmondásod szerint csak negatív és negatív tapasztalatokat szereztél, ezáltal az embereknek már rádnézniük is rossz lehetett, mert gondolom nem mosolyogtál sokat stb. stb. elkezdtek kerülni az emberek, mivel aki nem sikeres valljuk be soha nem lesz a középpontban.


A sok kudarc miatt már nem mersz belekezdeni semmibe, pl.: elkezdesz edzeni és 1 hónap után nem látod a változást magadon, ezért összeroskadsz és aztmondod magadnak: "ebben is rossz vagyok mint minden másban". Míg valaki más aki sikeres csak ideges lesz és elkezd fehérjét enni még többet edzeni és a kemény munka kifizetődik, tehát megint sikereket ér el és megint nő az önbizalma, még több nője lesz, még több pénze, még több barátja és amikor egy új dolgot kell kipróbálnia boldogan fog belevágni mert már előre tudja, hogy jó lesz benne, de te sajnos bele se vágsz semmi újba hisz a kudarcok fogságába estél.


A kérdésed gondolom az, hogy hogyan küzdhetnéd fel magad a ranglétra aljáról a tetejére, de ha az eddigieket sikerült értelmezni, valószínűleg már te is tudod rá a választ!


El kell kezdened valamit amiben profivá tudod képezni magad, fel kell vinni az önbizalmadat mindeképp. Ha van egy elismert sport vagy foglalkozás amit sokan elismernek és te abban fel tudod vinni magadat egy olyan szintre, ahol az emberek felnéznek rád, akkor sikerült kikerülnöd az örökös körforgásból! Ez lehet bármi, de a lényeg, hogy elismerést szerezz vele. Ha a munkádban te vagy a legjobb a főnököd megdicsér, ha egy sportban nagyon jó vagy a csapattársaid meg mindenki a sportban felnéz majd rád vagy ha énekelni tudsz, akkor abban.


Ha sikerül elsajátítanod valamit és nem csak kezdeti lelkesedés van benned és órákat, napokat, hónapokat eltudsz tölteni azzal az adott dologgal, akkor sikeres leszel.


És tudod mit mondok még? Csak az igazán boldog aki volt szomorú is, csak az igazán gazdag aki volt szegény is. Ha te innen felküzdöd magad sokkal eredményesebb leszel mint bárki, hisz pontosan tudod, honnan jöttél és neked jobban fog esni egy elismerő szó mint bárki másnak. Ha egy sikeres embernek aztmondja valaki ügyes vagy, nemnagyon van rá hatással, de ha valaki neked mondja, hatalamas motivációt kapsz tőle! Tehát ebből a szempontból előnyben vagy!


Remélem tudok segíteni!

szept. 29. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 A kérdező kommentje:

Ohh,de konnyen beszelsz igen?

Megis mi a francba vagjak bele ha penzem sincsen? Kuzdosportoltam korabban de azt is abba kellett hagynom,mert egyreszt nincs penzunk semmire sem,valamint ott is gyokereket fogtam ki. Akkor meg megis minek oruljek az eletben? Meg,jo hogy ezek utan nem vagyom optimista,de konnyen beszelsz…

okt. 1. 00:39
 19/20 anonim válasza:

Ki mondta, hogy kell pénz bármihez is? Szerinted csak olyan dolgokban lehet kitünni amihez kell pénz?


Ittvan pár dolog amihez nem kell semennyi pénz (már előbb leírtam, hogy se pénz, se jó kinézet, se semmi nemkell a sikeres élethez egyébként):


Futóversenyek – Részvétel helyi versenyeken, akár győzni is lehet.

Képzőművészeti kiállítások – Saját műveid bemutatása.

Versírás és publikálás – Lokális versenyeken való részvétel.

Önkéntes munka – Aktív szerepvállalás egy helyi közösségi projektben.

Zenei előadás – Éneklés vagy hangszeres játék nyilvános eseményeken.

Táncverseny – Részt venni táncversenyeken, akár csoportosan.

Sportcsapatok – Helyi csapatban való játék.

Színjátszás – Színdarabban való szereplés.

Jótékonysági események szervezése – Közösségi összefogás.

Közösségi akciók – Helyi problémák megoldása csapatban.

Képregény vagy novella készítése


Mivel úgylátom valami próbléma van ezért ittvan még egy példa:


Elmész edzeni a kondiparkba, ahol megtanulsz mindenféle nehéz gyakorlatot. Majd az odajárók közül valaki megdícsér, hogy milyen profi vagy, hogy csináltad ezt és onnantól már minden jön magától. De sajnos ahogy a hozzáálásodon látom, soha nem fogsz egy lépést se tenni a saját sikered érdekében mert kifogásokat keresel.


Sajnos azt látom rajtad, hogy te önsajnálatot tanusítassz és kifogásokat keresel arra neked miért rossz és nekem miért könnyű miközben mind a ketten ugyanott kezdtük. Persze mondhatod, hogy nekem biztos több pénzem van, jobban nézek ki stb. de ismétlem ez semmit sem számít. Néheztsz ki bárhogy, lehet barmennyire kevés pénzed, ha valamibe időt és energiát fektetsz az meg fog térülni.



Az életed során valószínű én voltam az első és utolsó ember aki segített neked. Ahogy látod van valaki aki időt és energiát öl abba, hogy értelmes válaszokkal, konkrétumokkal próbáljon őszintén segíteni és te így reagálsz.

okt. 2. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim ***** válasza:

Méghogy nem kaptál használható tanácsot!! Rohadtul kaptál, de neked fontosabb a rinyálás és az önsajnálat csakhogy igazold a szenvedésed. Pont ezek a leginkább változtatandó dolgok a Brian Tracy anyag szerint. Önkorlátozó hiedelmek, a negatív érzelmekhez való ragaszkodás, a felelősségvállalás kerülése és a komfortzónában maradás ami kényelmes mert a szenvedésedet már ismered.


Kaptál tanácsot az önismeretben való fejlődésre, az anyagi problémáidra és az életed irányának korrekciójára, de meg se akarod hallani, az önsajnálat póza sokkal vonzóbb. Az ilyen az menthetetlen vesztes. Nem a lehetőségeid miatt hanem a hozzáállásod miatt!

Nem azért kezdenek ki mert utálnak hanem csak arról van szó hogy te ebben merülsz el. Van akit többet bántanak de mégsem gondolja azt hogy mindenki ő ellene van. Ez a különbség közted meg mások között. A hozzáállásoddal és a felfogásoddal van baj!

okt. 8. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!