Csak én vagyok ilyen szerencsétlen?

Soha sehol nem vagyok értékelve, és folyton csak kudarcok érnek. Bennem soha senki nem lát semmit, ami értékes lenne. Már annyira elvagyok keseredve, hogy nincs olyan nap, hogy ne jönne rám a sírás, élni sincs kedvem.

Azt hittem felnőttként jobb életem lesz, de felnőttként sem sikerül semmi, ugyanúgy, ahogy gyerekként sem. Gyerekként ki voltam az osztálytársaim által, úgy hogy amúgy semmit se csináltam, akiket a barátaimnak hittem nem voltak azok. Még érettségin is megbuktam matekból, szóbeliznem kellett, tőlem sokkal hülyébbek is simán átmentek egyből, nem kellett szarakodniuk egy szóbelivel, amit anno nagyon cikinek éreztem.

De igazából az fáj, hogy felnőttként se érek többet, mint gyerekként. Ugyanúgy le vagyok nézve, mint akkor, megyek bárhova ügyet intézni, itt ahol élek, érzem, hogy lenéznek.

Már csak abból is tudom, hogy lenéznek ahol élek, mert itt is nyílt egy új munkahely, szinte minden helybélit felvettek, csak engem nem. Olyan lúzer vagyok, hogy itt vagyok 31 évesen, de még egy jó munkát sem sikerül találnom. Az összes velem egykorú ilyen vagy olyan módon fel van dicsérve, gyerekeik vannak, házasságban élnek, bár nekem van kapcsolatom, de egyik sincs meg.

Mások olyan boldogok. Ez nekem miért nem adatik meg? Miért nem adatik meg, hogy én is meglegyek becsülve?