Miért csinálom ezt? Valami betegség?

Az a helyzet, hogy igazából soha nem voltak barátaim. Egyetlen egy volt, de kiderült, hogy csak azért volt velem, mert senki nem barátkozott vele. most az új osztályban (egyosztálybajárunk) ő elment más felé, mintha nem is ismerne, pedig állítólag élete legjobb barátja voltam. De msnen mindig szivecskéket küld, néha együtt jövünk haza, akkor úgy csinál mintha még mindig én lennék az egyetlen barátja. A suliban meg most mindenki a barátja, teljesen megváltozott. engem lenéz, cigizik, a suliba ő a nagymenő aki most mindenkit ismer. de én nem vagyok ilyen. ő sem volt ilyen általánosban.

szóval nagyon megbántott, mert tényleg megbíztam benne.

És bár már rég elkezdődött a suli, mégis.. mindenkivel jóba vagyok, de igazi barátom nincsen.

És ezért ha az utcán is jövök hazafelé, beképzelem magamnak, hogy most találkoztam a legjobb barátnőmmel, hogy mit beszélnék vele. Külön iwiweket is csináltam, és onnan szoktam kommenteket írni magamnak. Csak hogy lássák hogy azért nekem is vannak barátaim. Mert órán is ha a tanár kérdezte hogy kik a barátaim, én rávágtam hogy jelenleg nincs egy se, akkor az egész osztály elkezdett röhögni.

Az elején sirdogáltam itthon, hogy senkim sincs a családomon kívűl, de mostmár beképzelek magamnak barátokat. Azzal vígasztalom magam, hogy dehát ott van nekem Lola, meg hasonló kitalált nevek, és már félek, hogy kezdek megőrülni. Beszélni hangosan nem szoktam, csak így néha például ha nem tudok aludni elképzelem hogy együtt megyünk vásárolgatni, meg hülyülünk, mint az összes többi lány. És úgy fáj ha belegondolok, hogy igazából teljesen egyedül vagyok.. :/

Szerintetek mit csináljak? Tényleg kezdek megőrülni?

bocsi hogy hosszú lett.

14/l