Mi van akkor amikor szeretnél normálisan viselkedni, de a környezet nem hagyja?

viselkedj ahogy akarsz , lesz@rom tabletta és nem kell azzal foglalkozni ki hogy kezel

leírva ilyen egyszerű lenne

De utálom, amikor valami sz/r történik velem... már magamban feldolgoztam és túl vagyok rajta... erre odajön MINDEN KIBSZOTT NONAME TÁVOLI ROKON ÖREGASSZONY HOGY NYUGODTAN ELMONDHATOK NEKI BÁRMIT ÉS MÉG EZERSZER FELHÁNYTORGATJA AZ ESETET

ilyenkor legszívesebben szétütném a fejüket

14f

Szia

Azt hiszem én valamennyire értem, miről lehet szó.

Nekem a családommal vannak gondok. A szüleim folyton csak veszekednek, a szókincsük szinte 0 és sokszor rettentő mocskos a szájuk.

Sajnos még nincs lehetőségem elköltözni, de engem nagyon zavar, hogy én nem vagyok olyan, mint ők mégis elérik, hogy néha olyanná váljak.

Pl. addig ordít velem anyám, amíg fel nem emelem én is a hangom. (Nem tehetem meg, hogy otthagyom mert követ. Azt pedig sajnos nem sokáig tűröm, hogy ne szóljak közbe, amikor a sületlenségeit mondja).

Vagy ami a leginkább zavar, hogy nálunk nagyon el tudnak durvulni a dolgok. Veszekedés (ilyenkor mindenféle trágárság is elhangzik) és attól sem riadnak vissza, hogy kisebb-nagyobb mértékű erőszakot alkalmazzanak. Na most ilyenkor már nem bírom idegekkel és sokszor azon kapom magam, hogy ugyanúgy beszélek velük, ahogy ők velem. Azért nem zavar már, mert tudom, hogy egyébként nem viselkedem így akkor sem, ha valakivel összeveszek és legbelül érzem is, hogy az nem magától jön, hanem tehetetlenségemben nem tudom mit csináljak, azért én is kiabálok.

Tudom, hogy nem szép dolog, de mindig ők kezdik és elég sokáig tűrni szoktam.

De nem csak erről van szó. A hétköznapi életben, amikor nem veszekedünk ők akkor is hasonló módon viselkednek. Én alapvetően szeretek választékosan fogalmazni és normális stílusban társalogni és megfelelően viselkedni stb. Vagyis törekszem rá! De ők nem, és ez nekem így rossz. Régen, amikor még kicsit voltam és nem tudtam, hogy más családoknál jobb a helyzet akkor sokszor kiütközött a probléma akkor is, amikor a barátaimmal voltam. KIssé esetlenül viselkedtem néha és éreztem, hogy ők sokkal elegánsabb stílusban képesek megnyilvánulni, mint én. Ma már nincs ilyen problémám, mert látom mi helyes és mi nem. Szerintem ezt te is látod, szóval nem lesz baj.

Amikor annyi idős voltam, mint most te akkor engem is nagyon foglalkoztatott ez a téma. Sokat aggódtam, hogy szertefoszlik az életem és olyanná válok, mint a szüleim és "eltűnök" stb.

Ma már tudom, hogy erősebb vagyok annál, mintsem mások befolyásoljanak és szétszedjenek. Amikor csak tudok kitartok (most nem csak a veszekedés részről van szó) és a saját mércémhez igazodom, nem pedig az övékhez.

Kicsit úgy érzem megtörtek, ergo lett eredménye annak, hogy nem hagytam magam és nem adtam fel. Persze megváltoztatni őket valószínűleg már nem fogom tudni.

Ha esetedben teljesen másról van szó és félreértettem akkor elnézést kérek.

Ó, várj! Itt inkább olyasmiről van szó, hogy történt veled valami, amin te már túlléptél de ők még mindig úgy kezelnek, mintha nem lennél rendben?

Akkor ne haragudj, hogy az előbb annyit írtam, csak azt hittem hasonló helyzetben vagy és segíteni akartam. Bocsánat, de sajnos nem tudom törölni.

Talán csinálj olyan dolgokat, amiből látják, hogy rendben vagy, boldogulsz magad is és akkor nem kezelnek majd úgy, mint egy félkegyelműt. Vagy beszélj velük, hogy köszönöd az aggódást és amit érted tettek de már szeretnél túllépni a dolgon és jó lenne, ha minden visszatérne a régi kerékvágásba. Vagy nem tudom mi a pontos helyzet, ha olyan jellegű a dolog akkor mondhatod azt is, hogy nincs szükséged arra, hogy sajnáljanak.

De ha megmutatod, hogy éled az életed és képes vagy megbirkózni a feladatokkal, kihívásokkal akkor szerintem erre rá fognak jönni maguk is és onnantól már nekik lenne kínos, szóval megváltoznak.

Azt hiszem, ennyit tudtam hozzáfűzni, elnézést ha nem segített.