Vannak hasonló emberek? Miért hajlandóak annyi mindent megtenni az emberek a népszerűségért vagy a szeretetért? Miért gondolják sokan hogy az ember értékét az őt szerető/kedvelő/tisztelő/irigylő emberek száma határozza meg? (lent)

férfiak társaságában mindig felszabadult, magabiztos és vidám vagyok. Imádom az átbeszélgetett éjszakákat egy nyugodt kis helyen néhány sör mellett, a koncerteken tombolást...

De amikor lányok társaságába kerülök teljesen leblokkolok... nincs velük közös témám, nem olthatom őket (úgy, hogy azt ne vegyék komolyan) és amikor véletlenül mégis elkezdenék jóban lenni velük, előugrik egy kép az agyamból hogy 30 méterről fut felém a csajszi hogy "cijjaaaaaaaaaa!!!" és ez kiváltja belőlem a "menj innen, nem akarok veled többet beszélni"-t.. Irritáló arra is gondolni hogy mennyi időt tölthetett el reggel a tükör előtt a cuki sminkjével.. (NEM irigységből mondom, nem vagyok ronda lány és teljesen igénytelen se) (ez nem a világon élő összes nőre vonatkozik, csak akikkel találkoztam)

Körülöttem mindenkit a társaság "nevelt" - hasonló zenei ízlés, ruhák, hobbi... Viszont én mindig különbözni szerettem volna és soha nem is tudtam alkalmazkodni senkihez.. folyton csak menekülök emiatt.. ezért nem érzem a környezetemet "otthonomnak"

Voltak barátaim, de költözések miatt - vagy csak "úgy" - eltávolodtam tőlük..

Egy szigetnek érzem magam valahol a Csendes óceán közepén... Ez néha rossz érzés, de nem fogok az emberek szeretetéért ácsingózni azzal hogy átváltozok bólogatóskutyává.

Miért hajlandóak annyi mindent megtenni az emberek a népszerűségért vagy a szeretetért? Miért gondolják sokan hogy az ember értékét az őt szerető/kedvelő/tisztelő/irigylő emberek száma határozza meg?