Hogyan dolgozzam fel, hogy pénzért szexeltem? Lelkileg teljesen megnyomorít.

Tudni kell rólam, hogy gondoskodó és támogató családban nőttem fel, ahol mindig lehetett a szüleimre számítani. Sosem voltam elkényeztetve, kellő szigorral neveltek, de a szabadságot is megadták, dönthettem a saját dolgaim felől. Ált. és középiskolában mondhatni nagyon sikeres életet éltem. Jó tanulmányi eredmények, rengeteg hobbi és versenyeredmények, pozitívnak ígérkező jövőképpel. Aztán ahogy leérettségiztem és a fővárosba kerültem tanulni, egyfajta süllyedő hajóra kerültem lelkileg. Valahogy nem voltam felkészülve a nagyvilágra és az azzal járó bizonytalanságra és akadályokra. Emellett kiábrándultam abból, amit tanulni kezdtem, rájöttem, hogy nem ez a jövőm, viszont új irányt egyszerűen nem tudtam kitalálni, aminek láttam volna anyagilag is az értelmét és élveztem is volna. A lényeg, hogy a korábban megszokott sikeres valaki helyett egy csődtömegnek éreztem magam, aki nem tudja mit akar és semmiben sem talál motivációt. Egyre kedvetlenebb és fáradékonyabb lettem és totál elszeparáltam magam az emberektől, el is költöztem a közös albérletből egy garzonba, abbahagytam a tanulmányaim és dolgozni kezdtem, hogy kitaláljam mi legyen. Közben depressziós lettem (ezzel nem voltam tisztában), teljesen elhanyagoltam a lakásomat, rendetlen és koszos volt. Emellett napközben álmos voltam, éjszaka pedig nem tudtam aludni, ezért iszonyat nehéz volt helyt állni a munkahelyen. Rendszeresen elkéstem, meg kijártam a wc-be szundizgatni, hogy kibírjam a napot. Ráadasul azt éreztem nem tartok sehova és semmi erőm és motivációm nem volt dolgozni, életkedvem pedig még annyira sem. És hónapról hónapra éltem, mert nem kerestem sokat, ezért néha néha kölcsön kellett kérni az ismerőseimtől.

A lényeg, hogy nem részletezem, hogy hogy jutottam idáig, de megismerkedtem valakivel, aki pénzt ajánlott azért, hogy szexuális viszonyt folytassak vele. Hozzátenném, hogy korábban is rengeteg ajánlatot kaptam, de megsem fordult a fejemben, hogy ilyet műveljek, mert mindig is méltatlan dolognak éreztem. Viszont sajnos akkor belementem ebbe. Egyszerűen nem tudom felidézni milyen idióta, elkeseredett gondolkodásom lehetett, hogy azt hittem, hogy ez jó megoldás lehet. Ugyanis azt terveztem, hogy egyrészt a pénzből visszafizetem a kölcsönt, másrészt meg megszedem magam és tőkével máris könnyebb valamit kitalálni, akár tanfolyam vagy vállalkozás vagy akármi. De totál torzul gondolkodtam, nem mérlegelve ennek a hátulütőit. Viszont én akkor már egy ideje öngyilkosságon gondolkodtam a kilátástalan helyzet miatt, és úgy voltam vele, hogy vagy ez, vagy inkább kinyírom magam, mert így képtelen vagyok élni tovább. És nem önmagában a bizonytalanság és kudarcélmény volt a probléma, hanem az iszonyat fáradtság és erőtlenség, amitől képtelen voltam vinni az életemet. Ezért nem éreztem más megoldást. Ráadasul nem szóltam erről senkinek (igazából ezzel rontottam el a dolgokat), mert szégyelltem a szüleim előtt, hogy ilyen hasznavehetetlen és lusta vagyok. Pedig utólag végiggondolva biztosan megértők lettek volna. Mindegyis. A lényeg, hogy elkövettem életem legnagyobb hibáját és belementem, és ezen felbuzdulva összesen 3 ilyen anyagilag támogató kapcsolatom lett, sajnos. Viszont egyetlen hónapig bírtam.

Utána kaptam észbe, hogy mekkora marhaságot csinálok és ez így nem mehet tovább. Ebben segített az akkori udvarlóm is, aki pont olyan kilátástalan, céltalan helyzetben volt mint én, annyi különbséggel, hogy nem aljasodott le, hanem legalább tisztességesen dolgozott. Elmondtam neki, hogy miben vagyok, de nagyon megbántam, ő pedig nagyon megértő és segítőkész volt. Szóval felhagytam ezzel az egésszel, én is elkezdtem dolgozni és összeköltöztünk. Nagyon motiválóan hatottunk egymásra, mert kitaláltuk, hogy mit szeretnénk tanulni, ráadasul együtt anyagilag is könnyebb volt, emellett főleg lelkileg nyújtott nekem nagy támaszt, sok erőt merítettem belőle. Jó pár évig együtt voltunk, én is sokat segítettem neki a tanulmányaiban és anyagilag is, mert végül jobban kerestem nála. A lényeg, hogy tökéletesen kiegészítettük egymást, de elmúlt szerelmünk, ezért szakítottunk, de barátilag váltunk el. Én teljesen révbe értem, lediplomáztam, azóta a mesterszakot végzem, a pályán dolgozom és pozitívak a kilátásaim.

Viszont. Az a helyzet, hogy én azt hittem hogy ezt a szégyenfoltot feldolgoztam már és nem befolyásolja a jelenemet. Azonban lett egy kapcsolatom, ami iszonyat viharos volt, ennek részleteibe nem megyek bele, mert külön regényt érdemel. A lényeg, hogy eléggé birtokló típus volt és érzelmileg nagyon függő és zsaroló, jó kis indulatkezelési problémákkal megtűzdelve. Amikor elmondtam neki őszintén a múltamat nem fogadta jól, de nem maga a tény miatt, hanem hogy én miért hazudtam el ezt eddig. Ezen nagyon kiborult, hiába ecseteltem, hogy ez azért nem első randis téma és nem könnyű róla beszélni. Viszont látszólag megértő és elfogadó volt és mondta, hogy nincs ezzel gondja, csak fájt, hogy nem mondtam el neki hamarabb. Oké. Viszont. Ahogy mondtam elég viharos és toxikus volt a kapcsolatunk (a toxikusságot csak utólag vettem észre) és veszekedéssekkor nagyon csúnyán beszélt velem, degradálóan és tiszteletlenül. A lényeg, hogy ilyenkor hogy fájdalmat okozzon és megszégyenítsen, rendszeresen a képembe vágta a múltamat és csúnyán kritizált és ítélkezett felettem. Ami nagyon rosszul esett, hogy sokszor próbált a szüleimmel szégyent kelteni bennem, hogy mit szólnának ehhez meg ahhoz. Sőt egyszer meg is fenyegetett, hogy tönkreteszi ezzel az életem, hogy kitálal erről. Azóta nagy nehezen szakítottunk, ugyanis foggal körömmel meg akart tartani és az önértekelésem letiprásával egy darabig sikerült is. Viszont hiába szakítottunk már több hónapja, én azóta olyan szinten moslékul érzem magam, hogy ezt nem tudom elmondani. Állandóan kattognak a fejemben az exem ítélkező mondatai, ami miatt olyan erőssé vált bennem a szégyen a múltam miatt, hogy egy alja, nem tisztelhető, nem szerethető valakinek érzem magam és folyamatosan az kattog a fejemben, hogy egy lusta, gyáva kis k*va vagyok. Emellett iszonyatosan kiszolgáltatottnak érzem magam, hogy a toxik exem ilyen infókat tud, még akkor is ha nem él vele vissza. Egy ideje megint öngyilkosságon gondolkodom, mert megmérgezi az életkedvemet. Egyszerűen nem tudok örülni és élvezni, és nem tudom hogy fogok újra bárkiben is megbízni, hogy ezt elmondjam neki. Hozzátenném azzal semmi bajom nincs, hogy ha elmondom ezt valakinek, akkor szakít velem, mert totál el tudom fogadni, hogy neki ez nem fér bele. Én attól tartok, hogy látszólag elfogadja, aztán meg visszaél vele, hogy fájdalmat okozzon. De amúgy is mindegy ezen gondolkodni, mert ilyen lelkiállapotban ismerkedni sem kezdenék el. Csak azon filózom, hogy mivel lehetne ezt a szégyent és fájdalmat megszüntetni. És sokszor úgy áll a széna, hogy nem érzem, hogy ebből van kiút, sose fogom már magam újra tisztelni és felépíteni az önbizalmam és az életkedvem. Így meg nem érdemes élni, meg nem is lehet. Pedig annyi minden van, amire büszke és amiért elégedett lehetnék, de ez a tett és szégyen felülír mindent.

Köszi, ha végigolvastad, tudom, hogy hosszú lett.

28/N