Kinek mi segitett kijönni a depresszióból?

Kreativitás, alkotás és az abból származó örömök, megkeresett kess, ami egyenlő volt a költözéssel, itt pedig a totális zajmentes környezet, friss levegő.

Mindenkinek más. Nekem ezek segítettek, de el kellett kezdeni megmozdulni, tenni a dolgokért, hogy meginduljanak.

A tudat, hogy szeret valaki.

Mozgás, nekem a tánc a kedvencem és a szex.

Séta a természetben, nyugalom.

Környezetváltozás (pl. 2 nap egy másik városban vagy wellness hétvége egyedül), hátha kicsit távolabbról ránézve a helyzetedre, már jobb színben látod a világot.

Alkotás, festés, barkácsolás, varrás stb.

Ima, meditáció.

Egy kiadós sírás.

Napló írás.

Pszichológiai témájú könyvek, előadások, hogy megtaláljam az okokat.

Beszélgetés barátokkal, bár barátja válogatja, hogy az segítség-e.

De egy igazi, mély depresszióban érdemes pszichológushoz vagy pszichiáterhez fordulni. A pszichológus nem ad gyógyszert, de meghallgat, kérdésekkel segít. A pszichiáter adhat gyógyszert.

Nem vagy egyedül! 🤗

Nem saját tapasztalat, hanem a depresszió újszerű felfogása kapcsán írom:

Újszerű az a - egyébként igaz - felfogás, hogy a depresszió NEM betegség! Ha valakinek betegségtudata van tőle, és azt nem számolja fel, akkor az benne tartja a depresszióban.

Az is új, hogy ez csupán egy - kikezelhető - hormonálisan félrebillent állapot. Szervileg a hippokapmpuszhoz köthető, amely egyrészről a hosszútávú memória helye, másrészről az érzelmi nyomok is ebben tárolódnak, elvileg kitörölhetetlenül, ugyanakkor az öröm és a fájdalomérzet közös területe (nincs külön öröm és külön fájdalom központ!).

Az újszerű felfogásban benne van az is, hogy ennek - és számos mentális zavarnak - az eredete egyfajta függőség, amely szinte minden esetben egy (vagy több) traumatikus élmény kapcsán alakul ki a fel-feltörő feszültség enyhítésére. Mechanizmusában, hatásában ugyanolyan mint pl. a drogozás. De a depresszió valamilyen valós függőség esetén is mellék-következményként előjöhet. Sőt lehet, hogy nem is depresszió az, hanem csak tüneteiben jelentkeznek hasonló vonások.

A jelenség ellentmondásos. Ugyanis általában éppen az tartja meg, amivel kiküszöbölni szeretnénk. S nem véletlenül korunk egyfajta "népbetegsége" (lám, még ez az elnevezés is hibás!), többek között sok más mentális problémákkal együtt, melyek szintén nem betegségek. S évtizedek hatása hozta ezt tömegesen elő.

S ahogyan az, hogy betéve tudjuk a szorzótáblát, vagy az, hogy egy felénk fröccsenő vízre automatikusan becsukjuk a szemünket, úgy más - belénk rögzült - automatikusan feltámadó reakcióink sem azok, mert rögzüléskor annak nagyon fontos és helyes funkciója volt. Ám gyakori, és nem vesszük észre, hogy némelyik - logikusan végiggondolva - már értelmetlenül támad, akár csak az autómosóban, a kocsi belsejében ülve, az ablakra fröccsenő víz esetén a szemünk reakciója. Sőt, minduntalan igyekszünk automatikus cselekedeteinket logikussá magyarázni! S még mások is elhiszik nekünk, nem csak önmagunk.

Evolúciósan kialakultan, hormonális támogatottsággal működik az agyunk mind a kellemetlen, mind a kellemes ingerekre, s hosszú távon érvényesülő hatást is képez. Korunkban - a szűkös évezredek után - egy bőséget adó társadalom alakult ki. Ez sok-sok apró örömeivel, könnyebbségeivel ugyanúgy működik mint egy drog! Az agy egyensúlyra törekszik, nem szereti az eltolódást se a kellemetlen, se a kellemes irányban (bár mi meg igen). A hormonálisan lezajló félrebillenést ez a növekvő jólét váltja ki. De hol is van az a jólét? Nem vesszük észre, mert ilyen a droghatás: a szervezet a drogból is egyre többet, és egyre jobbat, minőségibbet kíván. Elégedetlenség lesz rajtunk úrrá, és a jót már nem érezzük annak. Lassan kialakul - a sok dopamin hatására - a dopamin-rezisztencia is. Tele vagyunk vágyakkal, sok mindent tennénk, de mintha nem lenne rá erőnk, hogy belekezdjünk. Az erőfeszítést igénylő cselekedetek helyett (pl. tanulás, utódnevelés), valami könnyebbel odázzuk el azt, amelyre a digitális világ mát számos lehetőséget ad. S ezek - mint könnyű örömök - droghatásukkal csak tovább súlyosbítanak állapotunkon.

Számos egyéb - s jól tapasztalható - negatív hatás is előjön (gyanakvás, aggodalom, paranoid képzetek, sőt önpusztító magatartások, legsúlyosabb az értelmetlen öngyilkossági gondolatok). S mindez az enyhítőnek vélt eszközök által. Lehetünk tőle depisek is, vagy indulattal teltek, akár agresszivitásba hajlóan (utóbbiak vannak a trollkodások mögött). De az is gyakori, hogy egy ilyen hosszú választ nem vagyunk képesek végigolvasni (ez a "TL;DR" jelensége).

A megoldás "egyszerű", de nehéz! A leszokás, azaz a függésünk tárgyának megvonása. Ez a legtöbbünknek kb. 30 napos kínlódással jár, megvonási tünetekkel tarkítva, értelmetlen testi tünetekkel, melynél a vizsgálat nem talál okot. Hajlandóak vagyunk - példaként - a mobilunkat arra használni csak hogy telefonhívásokat fogadunk vele? Van akinek ez "lehetetlen".

Az egész mögött - pszichológiailag - egy nagyon alacsony önértékelési szint áll, amelyet vissza lehet növelni. Márpedig tartós hatással csak az mód működik, amelyhez komoly erőfeszítések kellenek, a kudarcot is belekalkulálva. És egy szemléletmód váltás is: a külvilág NEM akadályokat gördít elénk minduntalan (ugyanis sajnos ezt érezzük), hanem ez a normális lét velejárója, és ehelyett kihívásokat kapunk arra, hogy cselekedhessünk, S aztán - ha sikeres akkor - többnek tarthatjuk magunkat tőle. A sikertelenség meg nem egy átok, hanem egy mindennapos történés, amely nem ellenünk van (bár gyanakvásunkban utóbbit vélelmezzük).

Sajnos mindezekre jó klipek napjainkban még csak angol nyelven elérhetők.