Képes lennél megenni a házikedvenced, ha rákényszerülnél?

7.

Maradna 5-7 napod arra hogy táplálékot találj magadnak.

Tehát maradna esélyed a túlélésre ha minimális is.

Persze a lelkiismert furdalás. Az éhhalál közelében pont azzal foglalkoznak az emberek.

Valószínű féltébolyult állapotban azzal foglalkozna bárki ilyenkor ,hogy valamilyen ételhez jusson bármi áron.

Példákat lehet találni bőven néhány falat kenyérért kockáztatják az emberek az életüket bizonyos helyeken, vagy akár a legundorítóbb legmocskosabb dolgokat is elkövetik érte.

De persze tele hassal lehet nagy dolgokat mondani.

Nem szeretnék olyan helyzetbe kerülni, de gyorsan meghoznám a döntést , ha jönnének az éhséggel járó legyengülés és hallucináció tünetei.

És persze ott a másik tényező!! A házikedvenc húsevő???

Mert ha igen, és ő sem jutna táplálékhoz és elég nagy termetű nála is hasonló dolgok történnének, mint az embernél és a legyengült gazdáját nem enné meg??

Szerintem de! Csak azt ne írd le légy szíves hogy, ilyen dolgokra is be lehet tanítani házikedvencet.

13,

Főleg hogy az éhezés előtti halál rendkivül fájdalmas.

Illetve volt hogy erősebben fogyókúráztam fél évig, a végén már annyira túlzásba vittem hogy a sárgarépa héja is fenséges lakomának tünt, nem volt semmi amit ne ettem volna meg amikor tényleg nagyon éhes voltam.

Simán eltudom képzelni hogy komoly éhezés esetén az emberi hullát is elfogyasztaná az emberek 99%a, és elképesztő lélekjelenléte és akaraterővel rendelkezik az 1% aki képes megállni

12.

Mondjuk pont ez a "féltébolyult állapot" az, aminek minél előbb véget akarnék vetni, nemhogy meghosszabbítanám a kisállatom szenvedése árán.

Inkább egyenek meg, mert ez már nem emberi lét.

Egyébként meg ilyenkor tud ám segíteni a depresszió, a reményvesztettség is. Nincs étvágyad

Ember vagyok, tudatos döntésekkel. "És nem oly kedves az irhám, hogy felnőtt ésszel józanul kibírnám..."

Ha meg van energiám egy kutya, stb. megöléséhez, akkor ahhoz is van energiám, hogy például részt vegyek egy éhséglázadásban a az éhinségért felelős hatalom ellen, vagy felkössem magam. Ezeket a döntéseket pont ugyanolyan gyorsan meg lehet hozni egy nélkülöző, legyengülő állapotban. De az is lehet, hogy annyira lever a reménytelenség és az éhezés, hogy eszembe sem jutna enni, és egyszerűen éhen halok. Aki volt már súlyos depressziós, az tudja, miről beszélek.

Emberek vagyunk és mindenkire más tudatállapot, jelenlét, akaraterő stb. jellemző, erre a helyzetre sem reagálbnánk egyformán.

Teli has ide vagy oda, én k.rvára nem akarok egy olyan világban élni, ahol az étel megszerzése és az életbenmaradás mindent szentesít, vagy egy baleset után évtizedekig ezzel a traumával és veszteséggel élni, sem kioltani a szeretett állatom életét.

És mint modtam, ha már meghaltam, nem fáj, hogy egy ösztönlény állat megeszi a holttestem, és nem fogom azzal mentegetni magam előtt a megölését, hogy ő megenné a holttestemet. Ő állat, nincs saját döntése, nekem meg elvileg van.

Szerintem pont attól vagyunk emberek, többek az állatoknál, hogy ételért nem teszünk meg mindent és bármit, és nem tartjuk a saját életünket becsesebbnek a másikénál.

2.világháború idején volt is rá példa egyébként,

Leningrád körül zárása, a napi élelem adag 125 gramm kenyér volt fejenként a fele ennek pedig fürészport tartalmazott liszt helyett, a kutyákat és macskákat megették a családok, az állataik bőréből és falról lekapart tapétaragasztóból pedig levest főztek, a kannibalizmus pedig mindennapos volt.